Ecstasy és agykárosodás – van rá bizonyíték?

„Az életet is veszélyeztető rossz szokások és tettek ellen fellépni mindenkinek kötelessége. Ezért először fel kell ismerni és hangosan ki kell mondani, hogy a tett rossz. A rossz és a jó kettősségének és szembeállításának a kijelentéséhez biztos erkölcsi alapra van szükség. Szinte mindenki egyetért abban, hogy a fiatalok körében a kábítószer használata rossz a fiatalnak és rossz a szűkebb-tágabb közösségnek. Nem lehet eltitkolni azonban, hogy sokan, éppen ellenkezőleg, meggazdagodásukat látják a kábítószerek terjesztésében, a kábítószeres összejövetelek szervezésében, fenntartásában. Mások az értékek figyelmen kívül hagyásával és a választás szabadsága mögé bújva segédkeznek a szellem és a test önkezű megrontásában. […] A fiatalok körében dolgozó szakemberek átfogó ismereteit, hozzáértését és erkölcsi álláspontját egyaránt megtaláljuk a fejezetekben. Az érintettek nyelvére tudták lefordítani az idegrendszer összetett szerkezetét és működését, részletesen leírták a kábítószerek azonnali és elnyújtott, az idegrendszert roncsoló, kártékony hatását.” Olvasható a kötet előszavában.

Az életet is valóban veszélyeztető rossz szokások és tettek elleni fellépés dícséretes. A tudománynak óriási szerepe van abban, hogy segítsen eldönteni, mely szokások és tettek veszélyesek és melyek nem. Amikor egy bizonyos tettel kapcsolatos erkölcsi állásfoglalás, a „rossz tettnek” való minősítés félelmen és előítéleteken, vagy az ismeretek hiányán alapul, a tudomány is könnyen áldozattá válhat. Ilyenkor az eredmények félreértelmezése, eltúlzása a morális ítélet igazolásául szolgálhat, és gyakran maga a tudományos kutatások eredeti szándéka is az erkölcsi állásfoglalásnak rendelődik alá. Az ecstasy a huszonegyedik század kezdetének egyik leggyakrabban használt pszichoaktív szerévé vált. A használatával kapcsolatos valóban lehetséges károkról szóló, megbízható források által történő ismeretátadás fontos meghatározója az e szer használatával járó ártalmak csökkentésének. Korábbi tapasztalatok szerint, az ENSZ kábítószer egyezményeire került pszichoaktív szerekkel (kábítószerek) kapcsolatos túlzó és félrevezető riogatások visszafele sülnek el: az emberek a valódi károkat sem fogják elhinni, ha korábban nem mondtak nekik igazat. Az MDMA neurotoxicitásáról, és a vele kapcsolatos agykárosodásról szóló információkat ezért elővigyázatossággal kell kezelni. Jelenleg, a rekreációs ecstasy használat „idegrendszert roncsoló, kártékony hatásáról” nem áll rendelkezésre megfelelő bizonyíték. Ahogyan az alkohol esetében is, azt, hogy a szer az idegrendszert roncsolja és súlyosan károsítja-e, hogy kialakul-e például Korszakov szindróma, a szer használatának módja és körülményei határozzák meg, hasonlóképpen az MDMA akut és krónikus hatásait is legnnagyobbrészt a fogyasztás módja és körülményei befolyásolják. Az életet is veszélyeztető hipertermia (testhőmérséklet emelkedés) ami az ecstasy használatának egyik leggyakoribb mellékhatása, például a meleg szórakozóhelyeken hosszú ideig, és megfelelő (de nem túlzásbavitt) folyadékpótlás nélkül történő testmozgás együttes következménye. A túlzásba vitt ecstasy használat, mint az alkoholé, az életet is valóban veszélyeztető rossz szokás lehet. Az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszerhatóság (US Food and Drug Administration, FDA) ugyanakkor jóváhagyta az MDMA gyógyászati hatásának kutatását a Poszttraumatikus Stresszbetegség kezelésében. Hasonló kutatás folyt Spanyolországban, és Izraelben is terveznek egyet. MDMA-t egészséges önkénteseknek adtak már kutatók Angliában, Amerikában, Spanyolországban, Németországban, Svájcban és Hollandiában. Úgy tűnik az egyébként szigorú etikai bizottságokat sem győzték meg az eddigi kutatási eredmények arról, hogy az MDMA néhányszori akut dózisa neurotoxikus, „azonnali és elnyújtott, az idegrendszert roncsoló”  károsodással, pszichiátriai problémákkal, vagy kognitív zavarokkal járna.

Takács István Gábor

Pszichológus

Társaság a Szabadságjogokért

Válaszom összefoglalásaként újra kiemelném, hogy a majmokon és patkányokon talált eredmények arra utalnak, hogy – különösen kontrollálatlan használat esetén – feltehetően emberben is számolnunk kell az ecstasy speciális, idegsejtfunkció károsító hatásával, és ezt eddig az emberekkel végzett vizsgálatok egyáltalán nem tudták kizárni. A terápiás kutatások ugyanakkor ígéretes eredményekről számolnak be, és nem elképzelhetetlen, hogy pl. a poszttraumás stressz kezelésében az eddigieknél lényegesen hatékonyabb új gyógyszer kerül a kezünkbe általa. Megjegyezném, hogy míg az utcai használat esetén az ismeretek hiánya miatt jelenleg is a felvilágosításra kell koncentrálnia a szakembernek, a klinikai felhasználás során a mellékhatások sokkal kisebb gondot jelentenek. A kettő csak látszólag jelent ellentmondást, hiszen pl. a morfin is pótolhatatlan gyógyszerünk, ugyanakkor kontrollálatlan használata súlyos veszélyt jelenthet az egyénre és társadalomra egyaránt (ezzel a mondattal természetesen nem szeretnék a két szer között egyenlőségjelet tenni). Takács István Gáborral együtt újra nyomatékosan felhívnám a figyelmet: „Az ecstasyhasználat potenciális káros hatásaival, és ezek lehetséges megelőzési formáival kapcsolatos információk átadása fontos feladat…” Ezt alátámasztandó, a felvilágosító tevékenység szerepéről egy meghökkentő adat: az Amerikai Egyesült Államokban 1994 és 2001 között az ecstasyfogyasztás kb. kétszeresére nőtt, míg ugyanezen időszak alatt az ecstasyhasználattal kapcsolatos elsősegélyt kérő személyek száma orvosi ügyeletben mintegy hússzorosára (2001-ben 5542) emelkedett (Martins et al. 2005)! Összefoglalva: iskolások, szülők, tanárok, partizók és szakemberek számára egyaránt ajánlom a könyvet, amely legjobb meggyőződésem szerint – szemben a sajtó gyakori szélsőségeivel (Griffin,1986) – kiegyensúlyozott, gyakran elgondolkodtató illetve további kérdésekre is ösztönző információt nyújt. A szakember számára természetesen elengedhetetlen a szakirodalom folyamatos követése és értékelése, amihez a könyv jó kiindulási alapot, segítséget nyújt az utóbbi 30 év szakirodalma alapján.

A Szerző az Amit az ecstasyról tudni kell. Iskolásoknak, szülőknek, tanároknak, partizóknak c. könyv (Budapest, 2006, Akadémiai Kiadó) szerkesztője.