Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
Ha feltesszük a kérdést: a legális vagy illegális tudatmódosító szerekhez, károsnak tartott szenvedélyekhez nehezebb hozzájutni a fiatalkorúaknak, a legtöbben habozás nélkül az utóbbit tartják valószínűnek. Sokáig magam is ekképp feleltem volna. De az utóbbi időben történt valami, ami megváltoztatta a nézőpontomat. – Vendégszerzőnk, Papp László Tamás posztja.
Reggelente gyakran járok forgalmas helyek – vasútállomás, buszmegálló – környékén. Ilyen helyeken úgy nőttek ki az utóbbi fél évtizedben a trafikok, mint gomba a földből. S jártamban-keltemben gyakran ütköztem a Nemzeti Dohányboltok környékén ácsorgó középiskolásokba. Tanácstalanul nézelődtek, gyakran pillantva az órájukra. Aztán odaléptek hozzám, bankjegyeket nyújtva felém: vennék-e nekik cigit, mert őket nem szolgálják ki, be se léphetnek a helyiségbe. Voltam olyan jó fej, hogy megvettem nekik – nehogy már miattam késsék le a témazárót vagy az érettségit. Jó, tudom, ez vitatható gesztus, én se tartom jó ötletnek, ha valaki 18 év alatt rágyújt – mint ahogy azt sem, ha felnőttként teszi.
Én már az egyetem után leszoktam. De tegyünk a szívünkre a kezünket: mi az első berúgásunkkal talán megvártuk a tizennyolcadik szülinapunkat? Aligha: miként a legtöbb dohányos szintén nem felnőttkorúként szívja el az első bagót. Nem hiszem, hogy attól lesz valaki láncdohányos, hogy nem 18 évesen, hanem 17 év 11 hónaposan veszi az első cigarettát a szájába. Én július végén születtem, így aztán a június közepén megtartott, érettségi bankett utáni bulin én hivatalosan egy korty piát sem ihattam volna, miközben a tavaszi hónapokban született osztálytársaim vígan söröztek. Mennyire életszerű ez? Persze, hogy berúgtunk mindnyájan, születési dátumtól függetlenül.
De nem ez a lényeg, kedves szülők! Hanem az, hogy amennyiben az Önök fiatalkorú gyermeke nem szimpla dohányterméket, hanem marihuánát akart volna szerezni, sokkal könnyebben hozzájut. Nem kell várnia idegesen topogva egy olyan irgalmas szamaritánusra, aki megkönyörül rajta. Szól a havernak, aki ismer egy baráti körben terítő dealert, aztán kész. Mint újságíró, s mint szórakozni vágyó magánember is gyakran megfordulok az utóbbi időkben a pesti éjszakában – elég ránézni a Facebook-idővonalamra. (Én viszonylag öregen kerültem bele – illetve csöppentem vissza – a bulivilágba: 40 vagyok.) De bárki, aki kettőnél többször megfordult bulihelyeken, pontosan tisztában van azzal: gyakorlatilag nyílt titok, hogyan lehet illegális tudatmódosító szert vásárolni. Az idősebb generációk, szüleink és nagyszüleink korosztályának oroszlánrésze viszont nem tudja ezt.
Azt hiszik, a tiltás révén nehezebben hozzáférhetővé válnak a szerek – ezért is támogatják a kriminalizálást. Holott pont fordítva van: az illegális szerek jóformán bármelyik utcasarkon kaphatóak. Míg egy jól szabályozott – térben, életkorban bekorlátozott – legalizálás hatékonyan gondoskodik arról, hogy a törvény által engedélyezett körnek könnyebb, az engedélyezésből kizártaknak pedig nehezebb hozzáférni. Nehezebb – de persze nem lehetetlen. Mert ne tápláljunk illúziókat: soha nem lesz olyan, hogy valamihez csak az fér hozzá, akinek szabad. De ha egy dolog legálisan is kapható, azzal lehet szabályozni, kiknek nyitok kaput, s kinek nem. Lehet a trafikrendszert szidni – én is azt teszem. Mindenki tudja, hogy ez maga a rendszerbe szervezett korrupció, hogy a NER-haverok, Fidesz-katonák jutalmazásaként lett kiosztva (tisztelet a valóban politikamentes, szakmai alapú trafikosoknak.) De tény: a trafikrendszer óta valóban nehezebb fiatalkorúaknak cigihez jutni. Korábban soha nem kértek arra, hogy vegyek helyettük – azóta viszont sűrűn.
Ugyanez volna a helyzet a marihuána vagy a sűrűn használt partidrogok egyikének-másikának legalizálása esetén is. Nem több, hanem kevesebb fiatalkorú jutna hozzá. Ugyanis az illegális piac nyilvánvalóan beszűkülne, ha törvényes értékesítési lehetőségek nyílnának. Igazából a szóhasználat is megtévesztő, hisz ma sincs olyan, hogy valami teljesen, vegytisztán legális vagy illegális. Az engedélyezett szerek és szenvedélyek igénybe vételét is korlátozzák. Tiltott a használatuk munkavégzés, autóvezetés közben, iskolában, bizonyos zárt helyeken, stb. Ugyanakkor számos jogsértő drog – az összetevőket nézve – a tiltással párhuzamosan a mindennapi élet része is. Az opioid fájdalomcsillapítóktól az antidepresszánsokon át a gyulladáscsökkentőkig. A lakosság igen tetemes hányada élvezi a legális tudatmódosulás örömeit a gyógyszereken át. Ez persze akaratlan, szándéktalan mellékhatás, amelyet viszont nem lehet kiiktatni. Hisz amennyiben egy gyógyszernek nincs mellékhatása, akkor „főhatása” sincs.
Amikor a mellékhatás kellemetlen, a beteg persze abbahagyja a szedését – na, de ha kellemes? Saját példát mondok. Hátfájásra írtak fel nekem egy Xilox nevű gyógyszert. Érdekes cucc, tíz évvel ezelőtt be akarták tiltani: a nagyon ritka (10 ezerből kevesebb, mint egyszer produkált) mellékhatása a látással kapcsolatos rendellenességek, illetve az az agyműködés zavara. Evidens, hogy nálam kijött, goabulihoz nagyon odatesz: tűléles, ugyanakkor belassult, jóformán állóképekké „kikockázott” látás, durván hozza a részleteket, mivel az agy bizonyos részeit bereteszeli, más területeket viszont feltör, így aztán eltolódnak az észlelési fókuszpontok, a térlátási prioritások. S ez a mellékhatás bizony okoz némi lelki addikciót, simán rá lehet kattanni – ugyanis a psyuniverzummal (fények, hangok, díszletek) kombinálva nem semmi. S a Xilox nem tartozik a legerősebb anyagok közé, szimpla tucatgyógyszer.
Képzeljük el, mit okoz egy olyan tabletta, amely jóval ütősebb – s az ilyen „örömteli” mellékhatásai is valószínűbbek. Az ilyenektől beállt tisztes polgárok létszáma valószínűleg százezrekben mérhető – de talán a milliót is eléri. De hányan beszélnek közülük minderről legalább annyira őszintén, mint én fentebb tettem? Biztos, hogy a fűlegalizálástól kell rettegnünk? Tódor János kollégám a rasszista gyűlöletbűntényekről írt kötetében papírra veti a gyógyszerfüggőség tragikus „joglélektani” bumeránghatását. „A tanulatlan, nemegyszer analfabéta és majd mindannyiszor retardált benyomást keltő, begyógyszerezve érkező, a hozzájuk intézett kérdéseket meg sem értő cigány sértettek akaratuk ellenére a gyanúsítottak védőinek kezére játszottak. A nagyrészt a pátkai polgárőrökkel szimpatizáló falubeli hallgatóság jólesően – nemegyszer hahotázva – nyugtázta, ahogy a romák, mint a kereskedelmi tévék rasszista talkshow-iban hétfőtől péntekig, lejáratják magukat.” – írja egy 2008-as fajgyűlölő atrocitás bírósági tárgyalásáról a kötet 42. oldalán. (A Pátkán történt Molotov-koktélos támadásnak helyi polgárőr gyanúsítottjai voltak.) A két legális drog – gyógyszer és alkohol – kombója valószínűleg jobban beüt, mint jó néhány illegális tudatmódosító.
Kedves szülők, nyugalom: természetesen egyetlen jogvédő sem olyan szereket akarna legalizálni, mint az angyalpor (PCP) vagy a fürdősó (MDPV) Nyilván egyéb zenei műfajokról csak kevés tapasztalatom van. Viszont személyes benyomásom, hogy psytrance rendevényeken, open air vagy fedett goabulikon soha nem láttam önkívületi, kontrollhiányos tudatfázisban lévő embereket, akiktől félnem kellett volna, mert agresszíven léptek fel. Miként lerázhatatlan, tolakodó részegekkel se nagyon volt dolgom eddig. Egyet viszont nyugodtan állíthatok: a „békés”, tehát erőszakos reakciókat nem okozó partiszerek használata a mostaninál jóval biztonságosabbá válna a legális hozzáféréstől. Amennyiben nem csak ártalomcsökkentő oldalakon tanítanák meg a fiatalokat az MDMA-tesztelésre, a biztonságos Ecstasy-használatra, hanem – a gyógyszerekhez vagy a cigarettához hasonlóan – eleve a csomagolás része lenne a fogyasztói tájékoztató, vajon az több vagy kevesebb egészségkárosodáshoz vezetne? Számomra nem kérdéses a felelet. És Önöknek?
Papp László Tamás
