Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
Köszönés nélkül nekilökték a falnak és a karjait rángatták tűnyomokat keresve a rendőrök, akik a fokozott ellenőrzésre hivatkoztak. Kis magyar valóság 2014-ből.
A fokozott ellenőrzésről szóló rendőrségi beszámolók többnyire csak a sikerekről szólnak: ennyi és ennyi bűncselekményt, ennyi és ennyi szabálysértést sikerült felderíteni. Azokról az esetekről ritkán készül feljegyzés, amikor gyanútlan, nem bűnelkövető polgárok esnek a hatósági vegzatúra áldozatául. Az alábbi történetet egy a TASZ jogsegélyszolgálatához forduló fiatalember küldte el nekünk emailen, aki január 24-én pénteken az V. kerületben a saját házában futott bele a fokozott ellenőrzésbe:
Néhányan átjöttek hozzám péntek este és amikor kikísértem őket, ahogy kiléptem a lépcsőházba egy rendőr minden előzetes figyelmeztetés, sőt köszönés nélkül nekilökött a falnak. Ezután közölte, bejelentést kaptak egy házban lakó férfitól, hogy két drogos tűt talált a lépcsőházban és biztos én/mi hagytuk ott, mi drogoztunk ott. A karjaimat is rángatta, hogy megnézze lát-e szúrásnyomokat. A “határozott fellépést” pedig azzal indokolta, hogy inkább lőne le egy drogost, mint hogy az megszúrná őt egy tűvel.
Ezután mindenkit igazoltattak, lekérdezték az adatainkat, rögzítették is őket, de a kérésemre, hogy legalább valami jegyzőkönyvet vagy valamit adjanak arról, hogy intézkedtek és miért csak annyit mondott, hogy “nem hord a zsebében számítógépet és ha kell akkor menjek be a kapitányságra”. A stílusuk végig hasonló volt, kifejezettem agresszív és lekezelő.
Leparancsolt a férfihoz, aki bejelentést tett, hogy megnézhessen, rám gondolt-e, a válaszát nem értettem pontosan, de nemlegesnek tűnt, ezután a férfit is igazoltatták.
A rendőr kifejezetten kiemelte, hogy nem hangoskodás miatt hívták őket, hanem a tűk miatt.
Az 5. kerületben lakom és amikor nem találtak velünk kapcsolatban semmit, távozás közben hivatkoztak a fokozott kerületi ellenőrzésre, hogy ők most bármit ellenőrizhetnek és utánajárnak mindennek. Annyit tették még hozzá, hogy nem kerületi rendőrök, az azonosítószámukat elkértem és megadták.
Túlzónak tartom, ahogy viselkedtek és a férfi bejelentését is, hogy kifejezetten ellenünk tette, a rendőrök pedig ezt minden utánajárás nélkül elfogadják, teljesen megalapozottnak veszik és eszerint járnak el.
A fokozott rendőri ellenőrzés lényege, hogy a rendőrség egy adott időtartamra és területre erősen korlátozza a jogállamot: ott a rendőr mindenkit igazoltathat, átvizsgálhat autót, ruházatot anélkül, hogy ennek szükségességét mérlegelnie kellene. Kétségtelen, hogy előfordulhatnak olyan szituációk, amikor ilyen intézkedésre szükség lehet, például ha egy a parlamentet felrobbantó terroristát üldöz a rendőrség. A pintéri rendészet azonban, a rendőrségi törvény túlságosan tág körű felhatalmazása alapján, mintha a fokozott ellenőrzés fokozatos mainstreamizálására törekedne. Alig telhet el hétvége anélkül, hogy ne rendelnének el valahol az országban ilyen ellenőrzést. Az indoklás többnyire ugyanazt a sablont követi: “a közrend, a közbiztonság fenntartása, a jogellenes cselekmények elkövetésének megelőzése, megakadályozása, az elkövetett szabálysértések, bűncselekmények felderítése”.
A fokozott ellenőrzés általános bűnmegelőzési eszközként való alkalmazásának hatékonysága erősen megkérdőjelezhető. Külön cikket érdemelne meg az is, hogy az eldobált tűk és fecskendők esetében vajon a rendőrség kivonulása-e a megfelelő lépés, illetve úgy általában a drogfogyasztás kriminalizálása milyen negatív következményekkel jár. A fokozott ellenőrzés ezen felül rendkívül komoly alkotmányos aggályokat is felvet. A Helsinki Bizottság beadvánnyal fordult ez ügyben az ombudsmanhoz és a strasbourg-i emberi jogi bírósághoz. Ez utóbbi korábban egy hasonló brit jogszabályról már kimondta, hogy sérti a személyi szabadságot és a magánélet tiszteletben tartásának jogát. Remélhetőleg hasonló döntést hoz majd a bíróság a magyar rendőrségi törvény ezen rendelkezésével kapcsolatban is.
Sárosi Péter
