A kormány már bejelentette a szigorítást, de a mefedronról még mindig alig tudunk biztosat
Bár a legális partidrogtól, a mefedrontól hangos az európai sajtó, rendkívül kevés megbízható információ áll rendelkezésre erről a szerről. Az Europol és az EMCDDA nemrégen kiadott egy közleményt arról, hogy jelenleg is vizsgálják a mefedron fogyasztásának kockázatait és elterjedtségét, és tapasztalataikat hamarosan egy jelentésben fogják összegezni. Jelenleg a szer használata igazán tömeges méretekben csupán Nagy-Britanniában jelent meg, bár a haláleseteket fókuszba állító sajtóbeszámolókon kívül itt is kevés információ áll rendelkezésre. A Drugs and Alcohol Today c. folyóirat márciusi számában Fiona Measham, a Lancaster University professzora arra a következtetésre jut, hogy a brit rekreációs drogpiacon az elmúlt évben példátlan változások zajlottak le: míg az Ecstasy visszaszorult, számos eddig ismeretlen anyag jelent meg a piacon, amelyek eddig sem a gyógyászati használatban, sem pedig a kábítószerek listáján nem szerepeltek. Ilyen például a mefedron is, amelynek hatóanyaga az ún. katinonok közé tartozik, amelyek hasonló hatást gyakorolnak az agyra, mint az eddig is ismert stimulánsok, a speed, az Ecstasy vagy a kokain. A katinonból ered a drog utcai neve: M-Cat, meow-meow (vicces kedvű magyar fórumozók sikeres média-hack gyanánt bedobták a hazai köztudatba a “Zsuzsika” nevet is). A mefedron angliai története az 1980-as évekre vezethető vissza, amikor is kelet-afrikai bevándorlók magukkal hozták hazájuk egyik kedvenc drogját, a khat-levelet, amelynek rágcsálása enyhe stimuláns-eufórikus hatást gyakorol a fogyasztóra. Élelmes vállalkozók rájöttek, hogy a khat hatóanyagait, a katinonokat szintetikus úton is elő lehet állítani, az egyik ilyen kémiai végtermék a mefedron (4-metil-N-metilkatinon, 4-MMC). Többnyire fehér porként forgalmazzák, zacskóban vagy kapszulákba töltve, orálisan vagy szippantás útján fogyasztják el.
|
A szippantás kockázatai
|
Bár az orrba szippantás nem tűnik a drogfogyasztás olyan kockázatos formájának, mint az injektálás, mégis okozhat szövetkárosodást és fertőzésekhez is vezethet – így veszélyesebb, mint az orális fogyasztás. Így például rendszeres igénybe vétel esetén az orr nyálkahártyája kisebesedhet, és amennyiben a szippantáshoz nem használ minden fogyasztó új, steril felszerelést, akkor magas a Hepatitis C fertőzés veszélye. Nyugat-Európában ezért ártalomcsökkentő csomagokat is rendszeresítettek kimondottan a droghasználók ezen csoportja számára, amelyben steril szippantócső, az orrnyálkahártya ápolására alkalmas sóoldat és eszközök, óvszer és egy kis alumíniumtálka található. Az is fertőzéshez vezethet, ha a szippantáshoz bankjegyet haszálnak, hiszen a pénz nagyon sok kézen átmegy, illetve ha valaki egy buliban a WC fedeléről vagy hasonló helyről szívja fel az anyagot. Előfordulhat az is, hogy a nem megfelelően tisztított orrjárat miatt a fogyasztó arcüreggyulladást kap – ebben az esetben sürgősen orvosi segítséget kell kérni.A mefedronról készült ritka tudományos vizsgálatok egyikének eredményeit idén publikálták, a kutatók fogyasztókkal és az ellátórendszerben dolgozó szakemberekkel készítettek interjúkat a szer hatásairól Middlesbough városában. Ebből a vizsgálatból kiderült, hogy a mefedron-fogyasztók jelentős része az Interneten vagy szórakozóhelyeken szerezte be a drogot 10-15 Fontért. Az egy éjszaka átlagosan használt mennyiség 0,5 gramm volt, míg az egyszeri dózisok mennyisége 100-200 milligramm körül mozgott. A mefedront tipikusan hétvégenként bulizás alkalmával fogyasztották, gyakran más drogokkal, például kannabisszal és alkohollal keverve. A szubjektív élménybeszámolók alapján a mefedron egyaránt rendelkezik stimuláns és hallucinogén hatásokkal, jellemző rá az eufória, az energiaszint és a beszédigény növekedése. A fizikai hatások magukba foglalhatják a tág pupillákat és a látás megváltozását, szájszárazságot, hőhullámokat, szívdobogást és állkapocsrángást. A fogyasztott dózis hatásai 2-4 óra alatt múltak el, függve a dózis nagyságától, a fogyasztó tolerancia-szintjétől és a használat gyakoriságától.
A Mixmag magazin olvasói körében 2009-ben folytatott kérdőíves vizsgálat már jóval nagyobb mintán (2,220 fő) alapult. A kérdésekre válaszóló olvasók többsége a 18-27 éves korcsoportból kerül ki, 65%-uk volt férfi, 81%-uk rendszeres munkával rendelkezett. Ebben az elektronikus tánczenei eseményeket rendszeresen látogató csoportban meglepően magas, 42% volt azok aránya, akik kipróbálták már a mefedront, 34%-uk havi, 6%-uk pedig heti rendszeres fogyasztásról számolt be. Érdekes eredményekkel jártak ezek a kutatások abból a szempontból is, hogy a fogyasztók többségének nem az volt lényeges, hogy a mefedronnal a zsebükben nem büntethetik meg őket a rendőrök – sokkal inkább az, hogy a mefedron könnyen beszerezhető (ez felveti a fogyasztók büntetésének értelmetlenségét, illetve a netes forgalmazás korlátozását). A mefedron népszerűségének növekedéséhez hozzájárult az is, hogy a partidrog-fogyasztók a 2000-es évek végén kiábrándultak az Ecstasy-ból, mivel a tabletták hatóanyag-tartalma és megbízhatósága drámaian csökkent. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a rendőrség keményebben lecsapott a termelőkre és a terjesztőkre, másrészt pedig maguk a terjesztők is felismerték, hogy nagyobb üzlet legális szereket árulni Ecstasy címén – hiszen fogyasztóvédelem nem létezik a rekreációs drogszcénában, és még börtönbe sem kerülhetnek.
A média igazán csak az első olyan halálesetek kapcsán figyelt fel az új drogra, amelyekben az elhunyt szervezetében kimutatták a mefedron használatának jeleit. Nagy vihart kavart például Gabrielle Price brit tinédzser halála, amelyet a sajtó a mefedronnak tulajdonított, holott az igazságügyi orvosszakértő szerint tüdőgyulladásban halt meg. Két másik tinédzser halálát is a mefedronnak tulajdonította a sajtó – azonban kiderült, hogy ők alkoholt és metadont is fogyasztottak. Eddig csupán egy olyan esetet ismerünk, ahol bizonyíthatóan a mefedron-fogyasztás következtében állt be a halál: egy 46 éves férfi esett össze idén februárban egy hover-i partiban. A többi sajtó által tálalt esetben kiderült, hogy egyéb drogok vagy körülmények is közrejátszottak a tragédiában, főleg a kemény italozás – ami jóval több halálos áldozatot szed, róluk azonban kevésbé tudósít a média. A mefedron betiltásáért folytatott kampányban élszerepet játszottak a gyászoló családtagok.
Vannak azonban olyanok, akik a teljes betiltás helyett a legális szabályozás bevezetését javasolják. A Times publicistája például megadóztatná a mefedron kereskedelmét, a vásárlást 21 éves korhatárhoz kötné. Szerinte ugyanis a kormány csak a szőnyeg alá söpri a problémát azzal, hogy felveszi a kábítószerek listájára a szert, ebből ugyanis csak a feketepiac és a bűnözők profitálnak. A korhatárhoz kötött forgalmazás pedig hatékonyabban megakadályozná, hogy a tinédzserek hozzáférjenek a szerhez, mintha a kereskedelem bűnszervezetek kezébe kerülne. David Nutt, az ACMD a kannabiszról tett kijelentései miatt elbocsátott elnöke a Guardianben három jelenlegi brit kábítószer-kategória (A – legveszélyesebb, B – veszélyes, C – kevésbé veszélyes) mellé egy negyedik (D) kategória létesítését javasolja, amelybe a mefedronhoz hasonló új szereket sorolhatják addig, amíg nincs elég tudományos bizonyíték a jogi státuszuk meghatározásához. Ez a rendszer Új-Zélandról ered, ahol pár évvel korábban egy másik legális partidrog, a BZP óriási népszerűségre tett szert a fiatalok körében, 2007-ben 5 milliót tablettát adtak el belőle. Aztán létrehoztak a kedvéért egy külön jogi kategóriát. A D-osztályba tartozó szereket csak 18 éven felüliek vásárolhatják meg, a forgalmazható dózist, a szer hatóanyagtartalmát, tárolásának és csomagolásának módját, a forgalmazási helyeket és az egyéb fogyasztóvédelmi előírásokat hatóságilag szabták meg. A reklámozás nem engedélyezett. Az új-zélandi kormány egy az Egészségügyi Minisztérium alá rendelt speciális irodát hozott létre, amelynek köztisztviselőit felvértezték a megfelelő hatósági jogokkal arra, hogy a szabályokat be is tartassák, még házkutatást is tarthatnak cégeknél. Az új szabályozás mégis jelentős működési zavarokkal indult, mivel a D-osztályba tartozó szerek listáját csak hónapokkal a törvény hatályba lépése után határozták meg, így jelentős bizonytalanság volt a törvény végrehajtásával kapcsolatban. Maga a modell azonban működőképes.
Nagy-Britanniában nincs nagy támogatottsága az új-zélandi modell bevezetésének, a kormány fő drogügyi tanácsódó szervezete azt javasolja a Belügyminisztériumnak, hogy a mefedront a B-osztályba vegyék fel – az amfetamin és a kannabisz mellé. Ezen szerek terjesztőire akár 14 évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhatnak. A kormány bejelentette, hogy még a választások előtt be szeretnék tiltani a mefedront – valószínűleg most is sokkal nagyobb súllyal esik latba, hogy mit ír a bulvársajtó annál, hogy mit mondanak a tudósok. Felmerült azonban egy akadály: egy európai uniós jogszabály megköveteli, hogy a tagállamok három hónappal egy szer betiltása előtt értesítsék az Európai Bizottságot. Így a mefedron betiltása csúszni fog. A British Medical Journal szerkesztőségi cikkében vezető pszichiáterek arra hívják fel a figyelmet, hogy a legnagyobb hangsúlyt nem a büntetőjogi szabályozásra, hanem a felvilágosításra és az ártalomcsökkentésre kell helyezni.
Sárosi Péter
