• Skip to main content
  • Skip to secondary menu
  • Ugrás az elsődleges oldalsávhoz
  • Ugrás a lábléchez
  • Cikkek
  • Blog
  • Híradó
  • Café
  • Videók

Drogriporter

Hírek és filmek a drogháború frontvonalából

  • Tudástár
  • Szabadegyetem
  • Rólunk
  • HU
    • EN
    • RU

Három csapás – becsapás

Szerző: Péter Sárosi | február 26, 2009

Tweet

A TASZ munkatársa a Magyar Narancsban a Btk. tervezett szigorításáról: ez lenne a megoldás?

Magyar Narancs 2009. február 26.

A Fidesz bejelentése, miszerint nincs “cigánybűnözés”, de napról napra drámai mértékben nő a cigányok által elkövetett bűncselekmények száma, elvileg a Jobbik vitorlájából szerette volna kifogni a szelet. Ez valószínűleg sikerült is, azonban azon az áron, hogy feladta mind a jogegyenlőség, mind a felelős büntetőpolitika alapelveit. Egyrészt egy demokratikus jogállamban nem lehet szempont a büntetőpolitika számára az, hogy az elkövetőnek milyen az etnikai származása. Tudjuk, hogy nincsen etnikailag determinált bűnözői hajlam – pusztán olyan szociális és gazdasági körülmények, amelyek egyaránt a bűnözésbe hajszolhatják az embereket, akármilyen is a származásuk. A hasonlóan hátrányos helyzetű magyarok éppúgy magasabb arányban követnek el vagyon elleni bűncselekményeket, mint cigány sorstársaik. Bár a jóval nagyobb károkat okozó fehérgalléros bűncselekményeket főleg magyarok követik el, éppoly kevésbé lehetne ezeket magyarbűnözésként jellemezni.

Maga a bejelentés valóságalapja is igen kérdéses. Vajon milyen bizonyítékok támasztják alá azt az állítást, miszerint a cigány bűnelkövetők száma növekszik, ráadásul napról napra, és dármai gyorsasággal? Ilyen statisztika nem létezik, a média szelektív híradásaiból következtetni az általános trendekre pedig óriási felelőtlenség. A bűnügyi statisztikák szerint az ország közbiztonsága egyáltalán nincs “romokban”, hiszen az elmúlt években az ismertté vált bűncselekmények számában inkább csökkenő tendenciát figyelhettünk meg – és ezt nem lehet a felderítettségi arány romlásával magyarázni. Természetesen a statisztika nem minden, a bűncselemények áldozatainak fájdalmát nem lehet bagatellizálni: minden egyes ellopott táska és kirabolt ház gazdája igényt tarthat az állam figyelmére és védelmére. Nagyon könnyű azonban olyan tévútra vinni a hazai büntetőpolitikát, amelyről aztán már nagyon nehéz lesz letéríteni azt. Ilyen tévút lehet, ha beemeljük az etnikai szempontokat a kriminálpolitikába, vagy ha olyan látványos, tetszetős és népszerű kirakatintézkedésekkel próbáljuk elejét venni a bűnözésnek, amelyek inkább csak tovább rontják a helyzetet.

Ez utóbbi kategóriába tartozik véleményem szerint az a Lázár János és Répássy Róbert országgyűlési képviselők által benyújtott törvényjavaslat, amely amerikai mintára hazánkban is bevezetné a “három csapás”-típusú szabályozást. Az Egyesült Államokban akit korábban legalább két alkalommal jogerősen elítéltek súlyos bűncselekmény elkövetése miatt, arra a bíróságnak harmadik alkalommal kötelezően életfogytig terjedő börtönbüntetést kell kiszabnia, bármilyen csekély bűncselekményt is kövessen el. A fideszes javaslat az erőszakos bűncselekményt elkövető visszaesőket sújtaná oly módon, hogy harmadszorra a kiszabható büntetés duplája járna; és amennyiben a büntetési tétel a duplázó szabály miatt 20 év fölé emelkedne, úgy tényleges életfogytiglani szabadságvesztést kellene kiszabni. A javaslat hívei szerint ettől a törvénytől a bűncselekmények számának jelentős csökkenését várhatjuk, hiszen Kaliforniában, ahol ezt a szabályozást bevezették, 10 év alatt 8,8 millióról 6,7 millióra csökkent a bűncselekmények száma. Ez a statisztika valóban impozáns – csak éppen a megfelelő kontextusba kell helyezni. A kaliforniai “three strikes” törvényt 1994-ben vezették be népi kezdeményezésre (Proposition 184), a választók jelentős részének (72 %) támogatásával. Adott volt a szép új büntetőpolitika receptje: hátrányos helyzetű kisebbség, a szegények által elkövetett látványos és a gazdagok által elkövetett kevésbé látványos bűncselekmények, a média által hiszterizált, előítéletes közvélemény és a könnyű szavazatokat remélő politikusok.

Szellemes animáció a büntetőjog politikai abúzusáról

Ami a tetszetős statisztikákat illeti, valójában a bűnözés csökkenése és a kriminalizáció fokozása között nincs olyan egyértelmű kapcsolat, mint azt sokan látni szeretnék. Először is, a korábbi büntetőpolitikát sem lehetett éppen engedékenynek nevezni: 1984 és 1991 között 96 százalékkal nőtt a szabadságvesztés ítéletek száma – ennek ellenére a bűncselekmények száma 5 százalékkal nőtt. Másodszor, a 90-es évek közepén nemcsak Kaliforniában, hanem az egész országban visszaesett a bűnözés. A Berkley Egyetem jogászprofesszora, Franklin Zimring “The Great American Crime Decline” című könyvében a visszaesésre számos lehetséges magyarázatot felsorol. A börtönnépesség növekedése csak egy a lehetséges tényezők közül, mellette számos kedvező gazdasági és demográfiai folyamat is hatott a bűnözés alakulására ebben az időszakban (például csökkent a fiatal felnőtt férfiak aránya, nőtt az életszínvonal, javult a foglalkoztatottság). Zimring rámutat arra, hogy ugyanebben az időszakban a teljesen eltérő büntetőpolitikát alkalmazó, csökkenő börtönnépességű Kanadában éppolyan jelentős visszaesés volt tapasztalható a bűnözésben, mint az USA-ban. Bár ez még nem jelenti, hogy a rendészeti tevékenység fejlesztésével nem lehet jelentős hatást gyakorolni a bűnözésre, a kriminalizáció pozitív hatásait gyakran túlbecslik, míg ártalmas mellékhatásait alulbecslik.

A “három csapás” törvény nemkívánt negatív következményei is ide tartoznak. Például az, hogy megkötötte a bíróság kezét: olyan bűncselekményekért is életfogytiglani börtönbüntetést kellett kiszabniuk, mint például kilenc videókazetta ellopása egy kölcsönzőből, vagy egy szelet pepperonis pizza eltulajdonítása. Az egyedi esetkezelésre nem maradt mód. A szigorú törvények hatására a kaliforniai börtönnépesség soha nem látott méretűre duzzadt: jelenleg 170 ezer embert tartanak fogva egy kb. 80 ezer ember befogadására alkalmas büntetés-végrehajtási rendszerben. A változások igazi haszonélvezője a börtönipar volt: több új börtön épült, mint amennyi főiskola és egyetem – holott a szociológusok szerint az oktatásnak kulcsszerepe van a bűnmegelőzésben. Amennyiben a jelenlegi trend folytatódik, a The Sentencing Project kriminológiai kutatóintézet szerint 2012-re többet költ majd az állam börtönökre (15,4 milliárd USD), mint oktatásra (15,3 milliárd USD). Egy másik becslés szerint 2026-ra csak a “három csapás” törvény következtében 30 ezer ember tölti majd életfogytiglani börtönbüntetését Kaliforniában – ez évente kb. 750 millió dollárjába fog kerülni az adófizetőknek. Jól jellemzi a helyzetet, hogy egy szövetségi bíróság nemrég embertelennek minősítette a börtönök túlzsúfoltságát és a rabok ellátását, ezért arról rendelkezett, hogy több ezer fogva tartottat szabadon kell bocsátani. A helyzet megváltoztatása azonban már egyáltalán nem olyan egyszerű: a börtönlobbi az ország egyik leghatalmasabb érdekcsoportjává nőtte ki magát. Jó példa erre a legutóbbi választások során annak a népszavazási kezdeményezésnek (Proposition 5) a sorsa, amely alternatív büntetések kialakításával enyhített volna a börtönök túlzsúfoltságán. A kaliforniai börtönőrök szövetsége 5 millió dollárral támogatta az ellenkampányt – a javaslat elbukott.

Megér egy külön misét az is, hogyan hat a növekvő kriminalizáció a latin- és afro-amerikai közösségekre. Jelenleg minden huszadik 18 évnél idősebb fekete férfi börtönbüntetését tölti az USA-ban – míg ez az arány a fehér férfiak körében csupán 180:1. Egy 2001-es vizsgálat szerint egy fekete újszülőttnek több mint 32 százalék esélye van arra, hogy börtönbe kerüljön – egy fehér újszülőttnek kevesebb, mint 6 százalék esélye van ugyanerre. Az afro-amerikaiakat aránytalanul sújtó bebörtönzési hullám következtében a 90-es években több fekete került a büntetés-végrehajtás kontrollja alá, mint ahányan a felsőoktatásban tanultak. Szociológusok szerint a szigorú büntetőpolitika nagyban hozzájárult az etnikai szegregáció további elmélyüléséhez, a csonka családok kialakulásához, a szülők nélkül gettókban nevelkedő fekete fiatalok számának növekedéséhez és a munkanélküliségi ráta növekedéséhez – csupa olyan tényező, amelynek hosszú távon a bűnözést gerjesztő a hatása. Arról nem beszélve, hogy vajon mennyire segíti elő egy etnikai kisebbség szociális felzárkózását, ha a fiatal férfiak jelentős része rácsok mögött ül. Ijesztő az is, hogy az afro-amerikaiak 13 százalékát (kb. 1,4 millió embert) bíróságilag megfosztották a választójoguktól: valószínűleg ez sem növeli az esélyegyenlőséget. Aki nem kedveli a statisztikákat, annak ajánlom e témában a Drót (The Wire) című tévésorozat megtekintését.

Magyarországon, ahol európai összehasonlításban egyébként is magas a börtönnépesség aránya és a börtönök túlzsúfoltsága, és ahol a roma kisebbség egyébként is teljesen a társadalom peremére szorult, valószínűleg még katasztrofálisabb hatással járnának azok az intézkedések, amelyeket sok politikus és újságíró a közbiztonság javításának nemes (?) szándékával propagál. Meggyőződésem, hogy az országnak nem Amerikából importált zéró-toleranciára és “három csapás” törvényekre van szüksége, hanem arra, hogy a romák kitörhessenek a szegregációból. Ennek a kulcsa nem a büntetőpolitikában, hanem az oktatásban és a munkaerőpiacban rejlik: azt kellene megvizsgálni, hogy ezeken a területeken elégségesek voltak-e és a megfelelő helyre jutottak-e az eddigi befektetéseink. Remélem, a diskurzus ebbe az irányba fog elmozdulni, és végre egyre többen felfogják, hogy nem az őszinteség és a szókimondás netovábbja az, ha valaki egyszerű megoldást kínál egy bonyolult társadalmi problémára. Mind jogvédőként, mind a VIII. kerületben élő lakosként az a szilárd meggyőződésem, hogy az alkotmányos jogok tiszteletben tartása és a társadalmi szolidaritás fenntartása nem holmi kávéházi okoskodás – hanem létérdek.

Ajánlott olvasmány:

 

Zéró-tolerancia: veszélyes illúziók a rend fenntartásáról

Sárosi Péter

Kategória: Hírek

Ezt a cikket ingyen olvashatod, de a megírásuk és a filmjeink elkészítése nincsen ingyen. A Drogriporter egy non-profit szervezet, amelynek szüksége van a támogatásodra!

Segítsd munkánkat egyszeri adománnyal, vagy LEGYÉL TE IS DROGRIPORTER TÁMOGATÓ TAG havi rendszeres támogatással!

Kapcsolódó videók:

“Mentális védőoltásra van szükség!” Beszélgetés Dr. Makara Mihály főorvossal

január 25, 2023 - István Gábor Takács

“Párhuzamos Budapestet ismertünk meg a tapasztalati munkatársakon keresztül” – Interjú Dávid Ferenccel

január 18, 2023 - István Gábor Takács

“Ha lehozom a piáról, akkor meghal” – Interjú Oláh Péterrel

január 10, 2023 - István Gábor Takács

Elsődleges oldalsáv

SEGÍTSD MUNKÁNKAT EGYSZERI ADOMÁNNYAL, VAGY LEGYÉL TE IS DROGRIPORTER TÁMOGATÓ TAG HAVI RENDSZERES TÁMOGATÁSSAL!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

"*" a kötelező mezőket jelöli

Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
  • Facebook
  • Twitter
  • YouTube

Search

DROGRIPORTER TUDÁSTÁR

Tudástárunkban gyűjtük össze mindazt a hasznos információt a drogokról, amire akár fogyasztóként, akár hozzátartozóként, tanárként vagy újságíróként szükséged van!

DROGRIPORTER SZABADEGYETEM

A Drogriporter Szabadegyetem olyan embereknek szól, akik szeretnének tárgyilagos és elmélyült ismereteket szerezni a tudatmódosító szerek fogyasztásáról.

DROGRIPORTER HÍRADÓ

Drogpolitikai hírek a nagyvilágból

DROGRIPORTER CAFÉ

Rendszeres drogpolitikai beszélgető és hírműsor videón és podcaston is!

VIDEÓINK ADATBÁZISA

Itt böngészhetsz több száz drogpolitikai filmünk között, témák szerint és térképen megjelenítve is!

SEGÍTŐ HELYEK LISTÁJA

Segítség kell? Itt megtalálod! Táblázatba gyűjtöttük, milyen addiktológiai szolgáltatások érhetőek el Magyarországon.

Díjnyertes animációs dokumentumfilmünk Kosztya Proletárszkij és édesanyja, Irina Proletárszkij 2008-as interjúinak felhasználásával készült. A teljes film, háttéranyagok és fesztivál szereplések itt!

Footer

Jogriporter Alapítvány
1032 Budapest
San Marco utca 70.
Postafiók: 1428 Budapest, pf. 420
Email: rightsreporter@rightsreporter.net

Keresés

További oldalaink:

Drogriporter Blog

Jogriporter Alapítvány 

Szoba a nyolcban

The Autocracy Analyst

Room for Change Campaign

Dare to Act Campaign

Drogriporter