A tudatos jelenlét nem csak abban segít nekünk, hogy jobban megismerjük önmagunkat, hanem abban is, hogy kedvesebben viselkedjük egymással.
Egy Facebook-posztban leírtam minap, hogy az ember egy idő után rájön: minél inkább képes az itt és mostban jelen lenni, annál inkább képes kedvesen viselkedni az emberekkel. A posztot egyes kommentelők megrökönyödéssel és gúnyos kacajjal fogadták: „micsoda hülyeség ez, nincs semmi összefüggés, ugyanúgy tudok bunkó lenni az itt és mostban is!”
Ezért aztán ebben a posztban elmagyarázom, hogy mire is gondoltam pontosabban. És nem, ez nem valami zavaros „ezospiri” spekuláció – hanem empirikus kutatási eredmények is alátámasztják.
Először is, fontos tisztázni, hogy a tudatos jelenlét (mindfulness) gyakorlatok eredményessége tudományosan bizonyított. Bár a mindfulness meditációs gyakorlatok a buddhista hagyományban gyökereznek, ma már nagyon is szekuláris formáik is vannak, amelyeket a 70-es évek óta a klinikai szakpszichológusok is gyakran alkalmazzák a legkülönfélébb lelki problémákkal (így például drogfüggőséggel is) küzdő emberek támogatásában.
A mindfulness lényege dióhéjban: az embereket arra ösztönzi, hogy figyelmüket irányítsák a jelen pillanatra anélkül, hogy rágódni kezdenének a múlton vagy a jövőn. Ennek jótékony hatásai vannak arra, hogy az ember elfogadja a zavaró érzéseit és gondolatait – ne utasítsa el őket, de ne is merüljön el bennük. A tudatos jelenlét segít abban, hogy jobban megismerjük magunkat és jobban alkalmazkodjunk a valósághoz, ami körülvesz minket. A tudatos jelenlét gyakorlatok igazoltan alkalmasak arra, hogy csökkentsék a stresszt, megelőzzék a depresszióba való visszaesést.
Jon-Kabat Zinn professzor a 70-es években a Massachusetts-i Egyetemen dolgozta ki a mindfulness alapú stressz csökkentés módszerét, amelyről könyvet is írt. Fontos szerepet kap a mindfulness a kognitív viselkedésterápia (CBT) részeként a depresszió kezelésében is. A 80-as években Steven Hayes és kollégái fejlesztették ki az elfogadás és elköteleződés terápiát (ACT), ez szintén épít a mindfulness-re, és a pszichológiai rugalmasság, és így az emberi kapcsolatok eredményesebb működtetésére használja. Manapság már az oktatásban is sikerrel alkalmazzák a tudatos jelenlét gyakorlatokat arra, hogy a tanulók és tanítók empatikusabban viszonyuljanak egymáshoz.
De hogyan is járulhat hozzá a tudatos jelenlét ahhoz, hogy kedvesebben viselkedjünk egymással?
Az antiszociális viselkedés gyakran abban gyökerezik, hogy emberünk képtelen perspektívát váltani, és belehelyezkedni valaki másnak a helyzetébe. Lehet, hogy gyermekkorában nem tanulta meg, hogyan kötődjön érzelmileg egészségesen. De alapvetően kisebb bunkóságokra mindannyian képesek vagyunk, ha elég stresszes helyzetbe kerülünk. A stressz csökkenti az empátiát. A tudatos jelenlét viszont csökkenti a stresszt. Ezért aztán nem meglepő, hogy a stressz csökkentését szolgáló tudatos jelenlét gyakorlatok tudományos vizsgálatok szerint azt is eredményezték, hogy a résztvevők kedvesebben viselkedtek egymással (például itt egy diákok körében vagy egy egészségügyi dolgozók körében végzett vizsgálat).
Az is csökkenti az empátiánkat, ha azon gyötrődünk magunkban, amit a múltban tettünk, vagy ami a jövőben vár ránk. Így gyakran az a személy, aki az orrunk előtt áll, csak egyfajta zavaró tényezőként jelenik meg számunkra. Például ha dohányosnak csak azon jár az esze, hogy mikor gyújthat már rá a következő cigarettára.
És itt jön képbe a tudatos jelenlét: ami igazoltan segít abban, hogy együttérző figyelmet biztosítsunk annak, akivel éppen beszélünk.
Egyes kutatások szerint akár már 5 percnyi tudatos jelenlét meditációs gyakorlat is javíthatja azt a képességünket, hogy helyesen felismerjük és értékeljük más emberek érzelmi reakcióit.
Más, agyi képalkotó vizsgálatok segítségével végzett kutatások azt támasztják alá, hogy a tudatos jelenlét gyakorlatok az agynak éppen azon területeit fejlesztik, amelyek az együttérzésért is felelősek: a cinguláris kérget és az insula elülső részét.
Amikor a tudatos jelenlétet gyakoroljuk, akkor figyelmesebbek leszünk a saját belső folyamatainkra – és képessé válunk önmagunkkal is együttérezni. Ez bizony nagyon fontos képesség: anélkül, hogy magunkkal együtt éreznénk, nem fogunk tudni másokkal sem. Ha mi tudatosabbá válunk, akkor képesek leszünk tudatosabban megfigyelni a másik reakcióit, érzelmeit, gondolatait is. Belehelyezkedni a helyzetébe. Anélkül reagálni a másik érzelmeire, hogy azok túlterhelnének bennünket, és indulatos érzelmi reakciót váltanának ki.
