Irán: ártalomcsökkentés és Korán

A brit Beckley Alapítvány Drogpolitikai Programja (BFDPP) nemzetközi hálózatot épített ki drogpolitikai szakemberekből, kormányzati tisztviselőkből és civil szervezetekből (a hálózatban a TASZ is részt vesz). Nemrégen megjelent tanulmányukban az iráni drogpolitika jelenlegi fejleményeit vizsgálják.

Iráni rendőrök heroint foglalnak le

Az 1979-es forradalom  után hatalomra jutó Iszlám fundamentalisták kezdetben szigorú büntetőjogi eszközökkel kívánták útját állni az Afganisztánból érkező heroin-áradatnak. A fogyasztókat börtönbüntetéssel, a kereskedőket nyilvános kivégzésekkel próbálták elrettenteni. A forradalom előtt Iránban kiterjedt drogambulancia-hálózat működött, amely mintegy 30.000 páciensnek nyújtott kezelést. A függőket ópiát tartalmú tablettákkal, esetenként metadonnal látták el, hogy segítsenek leküzdeni az elvonási tüneteket. Az Iszlám Forradalom után azonban az ambulanciákat bezárták és olyan „rehabilitációs táborokkal” helyettesítették, ahol kényszergyógykezelésben részesítették a heroinfogyasztókat. 2000-ben 269.259 drogfogyasztót zárattak a bíróságok a rehabilitációs táborokba, a húsz éves periódus alatt összesen 1 millió 700 ezer embert börtönöztek be kábítószerrel való visszaélés miatt. A drákói intézkedések ellenére 2002-ben a világ ópium-lefoglalásainak kétharmadát Iránban regisztrálták, az ország ráadásul termelő- és tranzitországból egyre inkább fogyasztói országgá vált: hivatalosan mintegy 1,2 millió drogfüggőt, ebből 2-300 ezer injekciós droghasználót tartanak számon (bár egyes nem hivatalos források szerint ezek az adatok jócskán alulbecslik a valós helyzetet). A felmérések szerint az injekciós droghasználók mintegy kétharmada élete során legalább egyszer börtönbe került: a börtönök a droghasználat melegágyaivá váltak.

Kivégzések Iránban – különös kegyetlenség…

A 90-es években felütötte fejét a HIV/AIDS járvány a droghasználók között. 1999-ben már mintegy 60.000 HIV pozitív embert regisztráltak, 2001 júliusában az iráni Nemzeti AIDS Bizottság jelentése szerint a 2458 új fertőzésből 1841 (kb. 75%) az injekciós felszerelés megosztása miatt következett be. A járvány különösen gyorsan terjedt a börtönökben, amelyek elvileg arra szolgáltak, hogy megoldják a drogproblémákat, ezzel szemben egyre inkább a problémák forrásaivá váltak. Egy 2001-es felmérés elképesztő adatokat tárt a nyilvánoság elé: a fogva tartott droghasználók körében a HIV vírus előfordulása mintegy 63%-os volt! A droggal kapcsolatos halálesetek számának növekedése szintén sokkolta a közvéleményt: 1996-ban 717, 2000-ben már 1000 halálesetet regisztráltak évente.

Az iráni szakemberek körében a 90-es évek végére egyre szilárdabbá vált a felismerés, hogy az 1950-es években az Egyesült Államok által exportált prohibíciós drogpolitikai modell kudarcot vallott: ahelyett, hogy megszüntette volna a drogproblémákat, tovább gerjesztette azokat. A prohibíció megszüntette azokat a társadalmi fékeket és hagyományokat, amelyek évezredeken keresztül szabályozták az ópium-fogyasztás bizonyos társadalmilag elfogadott formáit, a fogyasztókat az alvilágba kényszerítette és az egyre kockázatosabb fogyasztási formák elterjedését segítette elő (injekciós használat, fecskendőmegosztás). Az utóbbi hat-hét évben a kormányzat jelentős lépéseket tett azért, hogy az iráni drogpolitikát a büntetőjogi elrettentés felől az ártalmak megelőzése és kezelése felé terelje. Ez nem jelenti azt, hogy Irán letért volna a prohibíció útjáról: 1997-ben gyakorlatilag szigorítottak a büntetőjogi szabályozáson, bár a fogyasztókat Magyarországgal ellentétben csak pénbüntetéssel fenyegetik (50 grammnál kevesebb kannabisz birtoklásáért pl. kb. 450 dolláros pénzbüntetés jár), a halálbüntetések száma pedig jelentősen csökkent.   

Az utóbbi években a kormányzat kísérletett tett a forradalom idején lerombolt drogambulancia-hálózat helyreállítására. Eleinte csak benntlakásos terápiás közösségeket hoztak létre, amelyek csak egy fokkal biztosítottak humánusabb körülményeket, mint a rehabilitációs táborok vagy a túlzsúfolt börtönök. Később megalakultak az „anonim narkománok” csoportjai, amelyek az ún. 12 lépés módszere alapján próbálták elősegíteni a drogfüggőség leküzdését és az absztinencia elérését. Végül megalakultak az ambuláns (tehát nem benntlakásos) kezelést nyújtó drogambulanciák is, amelyek eleinte klonidin-alapú detoxifikációban részesítették a függőket – ez a módszer azonban az európai szakemberek körében már hosszú évek óta idejét múltnak számított. Az iráni kormány a 90-es évek végén kezdeményezte a nyugati szakemberek bevonását a kezelési módszerek modernizálásába, s ettől kezdve gyors fejlődésnek lehettünk szemtanúi.

Az ENSZ HIV-ellenes plakátja Iránban

1999-ben bevezették az első fenntartó szubsztitúciós programot (a heroinfüggőket hosszú távon ópiát-alapú gyógyszerekkel kezelő program) az országban, amelyet egy civil szervezet (Persepolis) üzemeltetett a fővárosban. A Persepolis klinikáján 1999 és 2001 között mintegy 3000 kliens kapott buprenorfin tablettákat, s a program sikere arra ösztönözte a hatóságokat, hogy kiterjesszék a szubsztitúciót az ország más részeire. 2000-ben létrehozták az első metadon programot egy kormányzati pszichiátriai intézet keretén belül, 2002-ben az ENSZ támogatásával Teheránban egy újabbat. A fenntartó kezelés lefedettsége azonban még mindig alacsony, a páciensek többsége detoxifikációs kezelésben részesül. A kormány támogatásának köszönhetően az utcai megkereső szolgáltatások is gyorsan terjednek, jelenleg mintegy 60 ilyen központ működik Irán-szerte. Az utcai megkereső munkások információkkal, steril fecskendőkkel, kondomokkal látják el a droghasználókat, hogy megfékezzék a fertőző betegségek terjedését. A tűcsere-programok jogi megítélésével kapcsolatban Magyarországhoz hasonlóan Iránban is sok probléma adódott, nemrégen azonban az iráni legfelsőbb bíróság állásfoglalást tett közé, amelyben minden jogalkalmazót arra kér, hogy tartsák tiszteletben a tűcsere-programok céljait és ne zavarják meg a tűcserét. 2003-tól (a magyarországival ellentétben) az iráni büntetés-végrehajtás is megnyílt az ártalomcsökkentő programok előtt, jelenleg 40 börtönben működnek különféle prevenciós és terápiás programok, 1500 fogva tartott részesül metadon fenntartó kezelésben, a hatóságok egy tűcsere-program bevezetését is fontolgatják.

"A kisebb ártalom elfogadható a nagyobb ártalom elkerülése végett."

(Korán)

Az ártalomcsökkentés hívei Iránban is gyakran szembesülnek a vallásos fundamentalizmussal, amely a Koránt próbálja felhasználni annak érdekében, hogy a metadon- és tűcsere-programokat diszkreditálja. Az muszlim ártalomcsökkentők azonban felismerték, hogy az Iszlám szent könyvében, a Koránban is megtalálják az ártalomcsökkentés melletti érveket, nem kell feltétlenül kizárólag a tudományos hatékonyság érvét használniuk. Egy helyütt például a Próféta azt tanítja, hogy „a kisebb ártalom elfogadható a nagyobb ártalom elkerülése végett.” (173. vers, 2. fejezet) Ami pedig különösen kedvez az ártalomcsökkentő programok elfogadtatásának, az az a tény, hogy a muszlim hagyomány mindig a közösségi érdeket helyezi előtérbe: a HIV/AIDS prevenciója pedig egyértelműen közösségi érdek, amit nem lehet kirekesztéssel megoldani. A Próféta tanítása szerint ugyanis „a hívők szeretetben, könyörületességben és kedvességben egy testet alkotnak: ha az egyik testrész megbetegszik, az egész test osztozik az álmatlanságban és lázban.” Irán még távol áll attól, hogy az emberi jogok és ártalomcsökkentés „Mekkájává” váljon, a változás azonban a mostoha körülmények ellenére is megindult, a fejlődés üteme pedig gyakran a fejlett nyugati országokat is szégyenbe hozza.