Egy német jogtudós szerint az Alkotmánybíróság droghatározata elavult államszocialista szemléletet tükröz
A Fundamentum emberi jogi folyóirat legújabb, 2007/4. számában megjelent „A szocialista maradványok szerepe a magyar alkotmányban” c. cikkében Herbert Küpper müncheni jogtudós élesen kritizálja az Alkotmánybíróság 2004. decemberi drogdöntését (54/2004), amely kimondta, hogy a polgároknak nincs joguk a droghasználathoz. Küpper szerint a szociális jogok (így az egészséghez való jog, 70/D. §) államszocialista megfogalmazása és felfogása számos szabadságkorlátozó potenciált rejt magában, mivel valójában „nem jogosultságokkal ruházzák fel az állampolgárokat, hanem ellenkezőleg, korlátozzák a jogaikat”. Az AB például úgy értelmezi a droghasználók legmagasabb szintű egészséghez való jogát, mintha az egészség védelme egy olyan állami kötelesség lenne, amely jogkorlátozásra kötelezi a jogalkotót. A droghasználat esetében pedig a drogdöntés az egyetlen eszköznek tekinti a büntetőjogot, amely megfelel az egészséghez való jog követelményeinek.
„Ez a bírósági határozat teljesen figyelmen kívül hagyja minden egyén önkárosításhoz való jogát, amelyet az általános cselekvési szabadság az egyéni autonómia részeként minden liberális nyugat-európai rendszerben tiszteletben tart”, írja Küpper. Szembeállítja a magyar drogdöntést a német Szövetségi Alkotmánybíróság 1994-es határozatával, amely ugyanebben a kérdésben egyértelműen megállapította, hogy a droghasználat az általános cselekvési szabadság védelme alatt áll, és nem tartotta alkotmányosnak ezen jog egészségvédelmi szempontok alapján történő korlátozását. A magyar AB érvelése „dogmatikailag rendkívül gyenge” lábakon áll, egyrészt mivel az egészséghez fűződő jogot nem a személyes autonómia kontextuságban értelmezi, másrészt mert a droghasználat szükségszerű következményének tekinti a döntési szabadság megszűnését. „E döntés csak egy paternalista intervenciós állam továbbra is fennálló attitűdjének háttere előtt értelmezhető – vagy kevesebb latin kifejezéssel élve: a késői Kádár-rendszer háttere előtt,” szól Küpper megsemmisítő ítélete. „E filozófia abban áll, hogy az állam jobban tudja polgárainál, mi a jó nekik, és ezt a boldogságot rákényszerítheti, vagy rá is kell kényszerítenie a polgáraira. A rendszerváltás előtt (és tulajdonképpen 1949 előtt) ez az állami paternalizmus cselekvőképtelenné tette az egyént, és ahogy a droghatározatból is észlelhetjük, manapság ugyanez lehet az eredmény … Még akkor is, ha a drogfogyasztók szabadságának korlátozása talán marginális problémának tűnik fel, fennáll a lehetősége annak, hogy az elkövetkezendő esetekben a droghatározat dogmatikai konstrukciója megismétlődik. Nincs biztosíték arra, hogy az Alkotmánybíróság nem hagy jóvá egészségkorlátozó 'egészségtelen' könyvekre vonatkozó tilalmat, vagy nem 'védelmezi meg' az egyént az 'ártalmas' egyesületekbe való belépéstől”.
Sárosi Péter
