Még mindig nem tudjuk, hogy mivel állunk szemben?
Némi szélcsend után új írás jelent meg a mefedronról Csott Nikoletta filoterapeuta tollából. A cikkbe belekezdve először a publikálás dátumát kellett újraellenőriznem, hiszen a Katiról ma már nem sokan írnak az újdonság varázsával, továbbhaladva pedig világossá vált, hogy számos helyreigazításra lesz szükség.
Ha a drogfogyasztási trendek fő változói ma nem a dizájner drogok lennének, akkor akár újnak is nevezhetnénk a hazánkban 2009 végén feltűnt mefedront, de miután már a politikusok és a média is túltárgyalta (reklámozta?) és betiltása nyomán már újabb szerek vették át a helyét, lassan akár retró dizájner drogként is utalhatunk rá.
Problémásabb azonban, amit a szerző a szer összetételéről és beazonosíthatóságáról állít: „Nagy fejtörést okoz abból a szempontból, hogy sem a terjesztők, sem a használók, de még az orvosok sem tudják, hogy tulajdonképpen micsoda. Összetevője ismeretlen, vagyis nincs teszt, ami kimutatná”.
Már hogy ne tudnánk, hogy mi a mefedron és hogy ne lenne teszt, ami kimutatná?
Akkor mit is helyeztek tiltólistára januárban, a Magyar Közlönyben? Talán az ismeretlen összetételű „Katit”?
Ciki vagy nem egy Wikipedia szócikkre utalni, ott fekete-fehéren elolvashatjuk a vegyület pontos nevét (4-methylmethcathinone (4-MMC) vagy 4-methylephedrone), a besorolását (szintetikus stimuláns és entaktogén, ami az amfetaminfélék és a katinonfélék osztályába sorolható) és még azt is megtudhatjuk, hogy először 1929-ben szintetizálták, de csak 2003-ban figyeltek fel rá. Ha a szerző figyelemmel kísérte az általa is említett, mefedronnal kapcsolatos híreket, akkor emlékezni kellene azokra a túladagolásokra és halálesetekre, melyeknél az képezte a vita tárgyát, hogy pusztán az áldozatok véréből kimutatott mefedron, vagy esetleg az egyéb elfogyasztott szerek is hozzájárultak a túladagoláshoz.
A továbbiakban Csott arra vállalkozik, hogy ismerteti a mefedron hatásait. Véleménye szerint elsősorban a huszonéves korosztály a veszélyeztetett, ami nagyjából megfelel a valóságnak, habár a kockázatos szerhasználati mintázatok leginkább a tizenéveseket jellemzik. Az EMCDDA felkérésére a Daath által készített felmérés eredménye szerint az átlagos fogyasztó 23 éves (a válaszadók kora 15-41 között volt). No de mit keres itt ez a beszúrt megjegyzés, hogy „a kábítószerfüggők rendszerint nem érik meg a középkorúvá válást”? Egyrészt egyáltalán nem mindegy, hogy mely kábítószer fogyasztóiról vagy függőiről beszélünk, milyen hosszúságú dependenciáról és mindezt milyen statisztikával támasztjuk alá. De vajon hogy jön mindez a mefedronhoz, aminek a hosszútávú hatásait az újdonsága miatt még nem ismerjük? Legjobb, ha továbblépünk.
A következő meglepetés: „a fogyasztás leggyakrabban injektálva vagy orron át felszippantva történik”. Ehhez képest a felmérésben a válaszadók 86%-a intranazálisan (orrba szippantva), 14% pedig orálisan (szájon át) fogyasztotta a mefedront. Természetesen létezik a mefedron intravénás fogyasztási módja is – elég erről megkérdezni a tűcserés kollégákat – de ezek a használók egészen más szubkultúrában mozognak és többnyire nincs, vagy csak alig van kapcsolatuk a partikultúrával.
Fontos kérdés még, hogy milyen egyéb szereket fogyasztanak még a mefedron használói. Míg Csott tudni véli, hogy leginkább heroint és amfetamint használnak a mefedron mellett, addig a felmérésben résztvevők mintegy 80%-a kannabisszal (27%), alkohollal (24%), egyéb stimulánsokkal (12%), illetve nikotinnal (12%) együtt használta a mefedront.
Hogy hogyan jöhetett képbe a heroin, mint társított szer, arról a hatásleírásban kapunk választ. A szerző szerint ugyanis „a használat fő okaként a megnyugvás érzését említik, ám a szer kiürülésével ez agresszív viselkedésbe csap át”. Hogy ezt az információt filoterapeutánk honnan szedte egy stimuláns és entaktogén, jellemzően partiközegben használt szerről, az rejtély. Ráadásul a függőség kialakulásának veszélye Csott szerint nagyobb, mint a heroin esetében és az ismeretlengésből kifolyólag a túladagolás esélye is fokozott. Ha azonban megnézzük a Scientific Committee on Drugs tavaly novemberben kiadott veszélyességi listáját, leolvashatjuk, hogy a heroin függőségi potenciálja többszöröse a mefedronénak, és közvetlenül a fogyasztásával összefüggésbe hozható haláleset az országban – ismereteink szerint – egyelőre nem történt, szemben a heroinnal, melynek túladagolásába évente úgy 25-30-an halnak bele hazánkban.
Ha a filoterápia „egy olyan életvezetési tanácsadás serdülők és felnőttek részére, amely a gondolkodási struktúra megváltoztatását célozza meg”, akkor szerényen azt javasolnám a szerzőnek, hogy a drogokkal kapcsolatos cikkek írása esetén gondolkodási struktúráját igyekezzen a hozzáférhető tények ismeretében működtetni, különben egy jó szándékkal létrehozott ismertető a tévedések gyűjteményévé válik, amely a fogyasztók diszkriminálására és stigmatizációjára adhat alkalmat.
Kardos Tamás
Drogriporter
2011.04.28.
