A TASZ munkatársa a szigorítás logikáját elemzi a Magyar Narancs hasábjain
Forrás: Magyar Narancs 2011. február 3.
Kormánykörökben evidenciának számít, hogy a szigorú büntetőpolitika és a drogfogyasztási trendek alakulása között ok-okozati kapcsolat áll fent – ha enyhítünk a szabályozáson, akkor nő a drogfogyasztás és a vele együtt járó problémák, ha szigorítunk a szabályozáson, akkor csökken. Így az előző kormány helytelen “liberális” drogpolitikájának tudják be a kábítószerek kínálatának és keresletének bővülését és ezzel indokolják a büntetőjogi szabályozás szigorításának tervét. A jelenlegi szabályozás szerintük lehetőséget ad a “kis dílereknek” arra, hogy fogyasztónak álcázva magukat kicsússzanak a törvény kezei közül. A megoldás, amit most már egyre többet emlegetnek: szigorítani kell a jogszabályokon. Hogy pontosan melyik jogszabályokat módosítanák és konkrétan hogyan, arról eddig semmi megbízható információnk nincs, ezért jelenleg csak magát a szigorítás logikáját tudjuk elemezni. Ehhez pedig meg kell válaszolnunk néhány fontos kérdést.
Hogy mennyire liberális jelenleg a drogjogi szabályozás Magyarországon?
Nézd meg a TASZ tavalyi filmjét!
Először is, vajon tényleg romlottak-e a drogfogyasztással kapcsolatos statisztikai mutatók az elmúlt években Magyarországon, és ezt mennyiben lehet a “megengedő” drogpolitikának tulajdonítani? A fiatalok drogfogyasztásával kapcsolatban az első számú információforrásunk az ún. ESPAD (European School Survey Project on Alcohol and Other Drugs) felmérés, amelyet négy évente végeznek el egyidejűleg és ugyanazon módszertan szerint minden európai ország középiskoláiban. Ilyen felmérést végeztek el 1999-ben, abban az évben, amikor a Fidesz-kormány szigorításai hatályba léptek, 2003-ban, amikor az MSZP-SZDSZ kormány enyhítése hatályba lépett, a legutóbb pedig 2007-ben. Ha a fiatalok körében messze a legnépszerűbb szer, a marihuána fogyasztásának alakulását vesszük ebben a periódusban, azt látjuk, hogy a szigorodó drogpolitika időszakában, 1999 és 2003 között jelentősen nőtt a marihuánát kipróbáló 16 évesek aránya, ezzel szemben 2003 és 2007 között lassú csökkenést figyelhettünk meg. Ha a büntetés logikája működne, akkor nehéz lenne máshogyan magyarázni ezt a trendet, mint hogy míg a szigorítás bumeráng-hatással jár, míg a büntetőpolitika enyhítése csökkenti a marihuána iránti keresletet. Ez a következtetés azonban elhamarkodott lenne.
Az ESPAD-vizsgálatoknak ugyanis szerencsére van egy előnyük: lehetővé teszik az összes európai ország adatainak összehasonlítását. Vajon milyen következtetéseket vonhatunk le az összehasonlításból? Az egyik következtetés az, hogy Magyarország a marihuána-kipróbáló fiatalok tekintetében még mindig a kontinensünk legkevésbé érintett országai közé tartozik. A másik, ennél még érdekesebb következtetés az, hogy a marihuána-fogyasztás nagyjából ugyanazt a mintát követte szinte minden európai országban: a 90-es évek végének nagy fűfogyasztási hulláma a 2000-es évek elejére lecsillapodott, az évtized közepére stagnálásnak vagy lassú csökkenésnek adta át a helyét. Olyan összeurópai trendekről van tehát szó, amelyeket sokkal inkább lehet határokon átnyúló demográfiai, kulturális és gazdasági trendekkel magyarázni, mintsem azzal, hogy miként alakult a büntetőjogi szabályozás az egyes országokban.
A drogjogi szabályozás elég sokszínű az Európai Unióban – bár van közös drogstratégia, közös drogpolitikáról nem beszélhetünk. A drogfogyasztási trendek pedig makacsul ellenállnak az általánosító értelmezéseknek. Az egyik legliberálisabbnak tartott ország, Hollandia például a középmezőnybe tartozik a marihuánát fogyasztók számát tekintve, megelőzi például a szigorú drogpolitikájú Franciaország is. Ma már szerencsére nem csak Hollandiára tudunk hivatkozni, ha a tiltó paradigma kereteit feszegető drogpolitikák hatásait kívánjuk szemügyre venni. Egy hagyományosan katolikus-konzervatív ország, Portugália például 2000-ben igen merész reformokat hajtott végre: dekriminalizálták a drogfogyasztást és új drogstratégiát fogadtak el, amely szakított a drogmentes társadalom megvalósításának utópiájával és a drogjelenséggel együtt járó ártalmak csökkentését tűzte ki célul. A vészmadarak azt jósolták, hogy a büntetőjogi szabályok enyhítése miatt majd megugrik a drogfogyasztás. Az ESPAD-vizsgálat kannabisz-fogyasztási mutatóit tekintve azonban itt is ugyanazzal a trenddel találkozunk, mint a többi európai országban: 2003-ig növekedés, majd lassú csökkenés. Vannak azonban jóval fontosabb mutatók is, amelyekben pozitív változást sikerült elérni: csökkent a HIV-fertőzések és a túladagolásos halálesetek száma, a büntető-igazságszolgáltatás terhei pedig jelentősen csökkentek a fogyasztók elleni teljesen értelmetlen büntető-eljárások elmaradása miatt.
A magyarországi szabályozás európai viszonylatban is a legszigorúbbak közé tartozik. A legtöbb európai országban ma már szabálysértésként kezelik a hatóságok a drogfogyasztást – a rendőr úgy jár el a fogyasztóval, mint azzal a sofőrrel, aki tilosban parkolt az autójával. Nagy-Britanniában például néhány éve a kormány szigorított a kannabisszal kapcsolatos jogszabályokon – ez a szigorítás azonban gyakorlati tartalma szerint Magyarországon hallatlan liberalizációnak minősült volna: a rajtakapott fogyasztókat a rendőr a helyszínen megbírságolhatja. Nálunk ellenben a fogyasztót a rendőrség hivatalból előállítja és ellene büntetőeljárást indít, annak minden megalázó procedúrájával együtt. Az egyik problémát éppen az jelenti, hogy fogyasztókat ítélnek el dílerként, mintsem az, hogy a dílerek fogyasztónak álcázva kikerülnék a büntetést. 2004-ben az Alkotmánybíróság a normavilágosságra való homályos hivatkozással eltörölte azt a 2003-mas paragrafust, amely enyhébben ítélte meg az együttes fogyasztás során történő átadást. Így a jelenlegi szabályozás értelmében ha egy 18 éves középiskolás egy buli vagy osztálykirándulás során közösen szív el egy spanglit a 18. életévét még be nem töltött osztálytársával, akkor öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető.
De vannak ennél még súlyosabb problémák is. Ha ugyanis egy gyanúsított a rendőr kérdésre bevallja, hogy pontosan mennyi ideje fogyaszt kábítószereket, a hatóság a vallomása alapján megbecsli a már meg nem lévő drog mennyiségét, amit évek alatt elfogyasztott, és ez alapján indít eljárást. Tavalyi filmünkben (YouTube: “Ha fogyasztó vagy, halgass!”) bemutattuk azt az esetet, amikor TASZ jogsegély szolgálatának ügyfelét két év nyolc hónap letöltendő fegyház büntetésre ítélték volna emiatt – ha másodfokon nem harcoljuk ki a büntetés enyhítését. Amennyiben a jelenleg hatályos jogszabályokat tovább szigorítják, félő, hogy az amúgy is túlterhelt bíróságok ismét tömegesen fűfogyasztó iskolások és egyetemisták elleni eljárásokat lesznek kénytelenek tárgyalni ahelyett, hogy a komoly bűncselekményekkel foglalkoznának. Az értelmetlen büntetőeljárások költségeit mi, adófizetők álljuk majd – ahelyett, hogy a pénzünket a kormány olyan értelmes prevenciós, terápiás és ártalomcsökkentő programokra fordítaná, amelyek valóban képesek hatást gyakorolni a fiatalok drogfogyasztási szokásaira.
Az új kormányzat a retorika szintjén a prevenciót helyezné a drogpolitika középpontjába, ennek érdekében még a drogstratégiát is átírná – a retorika őszintesége azonban kétséges. Egyrészt a prevenció már az eddigi, most elutasított drogstratégiában is központi elem. Másrészt az idei költségvetésben a drogügyre szánt pénzügyi források jelentősen csökkentek, és ezt a prevencióval foglalkozó civil szervezetek is jelentősen megsínylik majd. Harmadrészt pedig a prevencióval foglalkozó szakirodalomban ma már szinte közhelyszámba megy, hogy az elrettentés nem működik. A jó prevenció nem egyoldalú indoktrináción (“a drog rossz, értem?”), hanem interaktív kommunikáción alapul, ennek során fontos a fiatalok élményeinek meghallgatása és közös feldolgozása. A zéró-tolerancián alapuló politikai és büntetőjogi háttérrel elég nehéz jó prevenciót csinálni az iskolákban. Amikor a legutóbb szigorítottak a büntetőjogi szabályozáson, 30%-al csökkent a drogambulanciákhoz segítségért forduló fiatalok száma. Borítékolhatjuk, hogy a szigorítás ezúttal sem fog a fogyasztás mérhető csökkenéséhez vezetni – ezt az arányt azonban még akár túl is szárnyalhatja a kormány.
Sárosi Péter
