Nyílt levél és helyreigazítási kérelem a Transzparens Újságírásért Alapítványnak, ami lejárató cikket készített a Drogriporter szerkesztőjéről.
Tisztelt Transzparens Újságírásért Alapítvány!
Nagy megnyugvással olvastam a rólam készített portrét az oldalukon. Hiszen annak ellenére, hogy „laikus” “újságírónak” minősítenek, egész impozáns bizonyítékát hozták fel annak a sokoldalú szakmai tevékenységnek, amit az elmúlt húsz évben jogvédőként folytattam. Miközben elég kevés fogást találtak rajtam. Bár én magam soha nem tartottam igényt a tudós vagy a “szakértő” címre, az a leírásból is kiderül, hogy a tevékenységem messze meghaladja a “laikus” újságírás kereteit. Bár az emberek többsége azt hiszi, hogy csak vegyészek vagy orvosok lehetnek “drogszakértők”, a drogpolitika valójában multidiszciplináris terület, amelynél nem az számít, hogy az embernek történész vagy gyógyszerész volt-e az alapvégzettsége.
Kimondottan hálás lehetek az írás bumeráng-hatásáért: ugyanis a portrét olvasva számos barátom és ismerősöm keresett meg, hogy elismerését fejezze ki. Gratuláltak, hogy ilyen “veszélyes” vagyok. Hiszen amikor a választások előtt egy nappal egy ilyen portrét tesznek ki az emberről lejáratási szándékkal, az jelzi, hogy veszélyesnek tartanak azok, akik úgy általában veszélyesnek tartják azokat az eszméket, amelyekért küzdök. A szabadságjogokat, a kiszolgáltatott emberek jogait, az átláthatóságot és elszámoltathatóságot (amit tisztességes jogvédő a Hatalommal szemben gyakorol, nem a Hatalmat kritizálókkal szemben). Ellenszenvük tehát önmagában is hízelgő számomra!
Meggyőződésem, hogy azok az emberek, akiknek a véleményére adok, tudnak a sorok között olvasni, és nem hazaárulásként értékelik majd, hogy ilyen sokat tettem a drogfogyasztók büntetése ellen, a hazai ártalomcsökkentő programok védelmében. Nem fogják „drogpromóciónak” értékelni, hogy tárgyilagosan, körültekintően tájékoztatok a szerek hatásairól. Nem fogják „droglobbinak” minősíteni, hogy az ombudsmani hivatal egyetértett a tűcsere programok bezárásának jogsértő jellegét bizonyító, alaposan megindokolt és szabályosan benyújtott beadványommal. Nem minősítik plágiumnak, hogy a közpénz-függősége miatt parodizáltam és kigúnyoltam a NER egyik fantomalapítványának nyilatkozatait.
Hogy írásuk azt sejteti, hogy nem a tudásom, hanem valamiféle Háttérhatalom befolyásának köszönhetően váltam „laikusként” meghatározó figurává a hazai és európai drogpolitikában, az nem lep meg. Nekem bőven elég elismerés az, hogy az ország legjobb egyetemei hívnak meg rendszeresen órát tartani drogpolitikai témában, hogy rendszeresen szervezünk hiánypótló szakmai konferenciákat. Vagy hogy felkértek, hogy egyetemi tankönyvekben publikáljak, illetve a drogpolitika nemzetközi és hazai aspektusait elemezzem tanulmánykötetekben. Hogy az ENSZ-ben szólalhatok fel, hogy fontos nemzetközi konferenciákra hívnak meg előadni, hogy európai szakmai szervezetek választanak be elnökségi tagnak vagy tanácsadónak. Hogy az Európai Bizottság szabályos pályázat útján (és nem Soros telefonhívása alapján) beválasztott a szakértői testületébe, amelynek a munkájához számos fontos kutatással és jelentéssel jártultunk hozzá. Hogy az ártalomcsökkentés terén a kollégámmal a legrangosabb nemzetközi díjat ítélték oda nekünk 2017-ben, és számos filmünk rangos díjban részesült. De a legnagyobb elismerés számomra mindig az, amikor egy ismeretlen fiatal odajön hozzám, vagy ír nekem, hogy olvassa az írásaimat és szereti őket. Hogy ezen felül még a NER bértollnokainak “szakmai” elismerését is kivívjam? Ilyen ambícióim nincsenek.
Bár a cikk végén azt állítják, hogy megkerestek a cikkel kapcsolatban, sajnos a megkereső emailük valahogyan elkerült, és nem sikerült megtalálnom a postafiókomban. Pedig még a Spamben is ellenőriztem. Amennyiben megkaptam volna, bizonyára felhívom a figyelmüket rá, hogy a rólam írt portré hiányos.
Márpedig lejáratni csak pontosan és szépen érdemes!
Azt még elnézném, hogy az egyébként gondosan összegyűjtött szakmai életrajzomból kihagyták a filmes tevékenységet, vagy a díjakat, amiket szereztem, esetleg bizonyos drogpolitikai tanulmányokat, amiket írtam. Spongya rá!
No de hogy kihagyják az egyik legfontosabb, a lejáratásomra leginkább alkalmas elemet, miszerint 2005 márciusában sokadmagammal feljelentettem magamat a Kendermag Egyesület Polgári Engedelmességi Akciójának részeként, és büntetőeljárás (!) folyt ellenem, mint bizonyítottan (!) kannabiszt (!) fogyasztó (!) személy ellen – ez több, mit pongyolaság. Elvégre enélkül nehéz lesz rámsütni a „drogos” bélyeget, amit aztán majd felerősíthet a propaganda minden esetben, ha rólam van szó. Kérem hát Önöket arra, hogy vétkes mulasztásukat mielőbb pótolják, és egészítsék ki a rólam írt lejárató portrét ezzel a különösen fontos életrajzi elemmel. Helyezzék el az írásban a következő helyreigazítást:
„Írásunkból tévesen kihagytuk azt a fontos részletet, hogy Sárosi maga is bizonyítottan kábítószert használt, amikor 2005-ben a Kendermag Egyesület fiatal aktivistájaként a rendőrség Teve utcai székházában a kamerák előtt feladta magát, mint kannabisz-fogyasztót. Ezt a Polgári Engedelmességi Mozgalom részeként tette, azzal a céllal, hogy tiltakozzon a drogfogyasztás kriminalizációja ellen.”
Kérem, szíveskedjenek a helyreigazítási kérelemnek eleget tenni!
Üdvözlettel:
Sárosi Péter
Jogriporter Alapítvány
Kép: Csernus Eszter és Sárosi Péter, a TASZ munkatársai és a Kendermag aktivistái, feladják magukat a rendőrség Teve utcai székházában. Kovács Bence, Népszabadság
