Egy amerikai kutatás publikálását követően számos hírportálon olvashattuk, hogy a marihuánafogyasztás kockázati tényező lehet egy bizonyos, agresszív fajtájú hererák kialakulásában. A kutatási eredményekről szokás szerint jóval több szenzációhajhász kétsoros született, mint a témának alaposabban utánajáró, szakma véleményét figyelembe vevő írás.


Röviden előrevetítve, egy seattle-i kutatócsoport arra az eredményre jutott, hogy a rendszeres füvezők, illetve a marihuánát 18 éves kornál korábban használni kezdő férfiak esetében 70%-kal nagyobb eséllyel alakul ki az úgynevezett nem-szeminóma típusú hererák (TGCT).

Az MTI híradása – amely rendszerint pár óra leforgása alatt több száz portálról olvasható vissza – sajátos logikával tolmácsolta a kutatást (lásd pl. a HVG átvételét):

„Észak-Amerikában és Európában az ötvenes évek óta 3-6 százalékkal csökkent a hererákos megbetegedések gyakorisága. Mivel ugyanebben az időszakban a kannabiszfogyasztás is nőtt, a seattle-i Fred Hutchinson Rákközpont kutatói megállapították, hogy összefüggés áll fenn a két tényező között. (…) Az adatok elemzése világosan kimutatta, hogy a marihuána fogyasztás megnövekedett veszélyeztetettséggel jár”.

A Kenderzsuppon Mr. Green hamar rámutatott a szöveg sugallta abszurd logikára:
Ha a hererákos megbetegedések száma csökkent, a kannabiszfogyasztók tábora pedig nőtt, akkor a kutatóknak épp ellentétes munkahipotézist kellett volna megfogalmazni, majd igazolni, miszerint a füvezés csökkenti a hererák kialakulásának esélyét.
A helyzet azonban az, hogy a kutatás abból indult ki, hogy az ötvenes évek óta egyaránt nőtt a kannabiszfogyasztás és a hererák kialakulásának aránya. Egy rossz fordítás és máris honlapok százain olvashatunk egy, az eredetivel ellentétes hipotézisű kutatásról.

Az FH is igyekezett lépést tartani a csúsztatásokban, mikor azt állította, hogy az

„egyéb ismert kockázati tényezők kiszűrése után egyértelművé vált, hogy a marihuánaszívás 70 százalékkal növelheti a hererák veszélyét. A rendszeresen, vagy gyerekkor óta füvezőknél pedig kétszer nagyobb a hererák kockázata azokhoz képest, akik sosem szívtak marihuánát”.
(Lásd pl. a Hírszerző írását)

A kutatás ezzel szemben arra az eredményre jutott, hogy az alkalmi marihuána-használat nem jelent statisztikailag szignifikáns kockázatot, csak a 18 éves kornál korábban kezdett, legalább heti rendszerességű és a tíz évnél hosszabb távú felhasználási mintázatok növelik 70%-kal a TGCT hererák kialakulásának esélyét (amely az összes hererákos megbetegedésnek a 40%-át teszi ki).

A kannabisz-törvények megreformálásáért küzdő NORML blogja a kutatáshoz hozzáfűzte, hogy a hererák kialakulásának gyakorisága közel sem emelkedett olyan drámaian, mint a férfiak marihuána használata az 1970-es évek óta, ezért nem árt némi szkepszissel fogadnunk a kutatócsoport eredményeit.
Egyelőre maguk a kutatók sem foglaltak határozott állást. A Reuters telefonos interjút készített a kutatócsoport egyik tagjával, aki elmondta, hogy ez az első kutatás, amely a marihuánafogyasztás és a heredaganatok kialakulásának kapcsolatát vizsgálja, és további kutatásokra van szükség az összefüggés pontosabb meghatározásához.


Hogy pontosabb képet alkossunk a kannabiszfogyasztás rákos megbetegedésekben játszott szerepéről, érdemes megvizsgálnunk a számokat. A TGCT típusú hererák kifejezetten ritka, az amerikai férfiak összes rákos megbetegedésének kevesebb, mint fél százalékát teszi ki, és az Amerikai Rák Társaság (American Cancer Society) szerint 10-ből 9 esetben gyógyítható. Ugyanakkor a kannabisz számos rákos betegséggel járó tünet enyhítésében bizonyult alkalmasnak, ezért is engedélyezik világszerte egyre szélesebb körben a kannabinoid tartalmú gyógyszerek és a gyógyászati kannabisz alkalmazását. (A marihuána és a rákos megbetegedések kapcsolatáról bővebben itt és itt tájékozódhat.)

Közismert ugyanakkor a legális drogok közül az alkohol és a dohányzás rákos megbetegedésekben játszott szerepe. Szintén az Amerikai Rák Társaság tavalyi kimutatása szerint „a dohányzás az összes rákos elhalálozás 30 százalékáért, a halálos tüdőrákos megbetegedések 87 százalékáért felelős”. A daganatok.hu egyik cikkében pedig a következőket olvashatjuk az alkohol és a dohányzás rákkeltő hatásairól:
„Az erős krónikus italozás és dohányzás együttesen a szájüregi és nyelvrák kialakulásának kockázatát 15-szörösére, a nyelőcsőrákét pedig 25-szörösére növeli”.

Nem kívánjuk a marihuánafogyasztás veszélyeit elbagatellizálni, azt azonban fontos világosan látni, hogy a rákos megbetegedések kialakulásának tekintetében a túlzott alkoholfogyasztás és a dohányzás sokkalta jelentősebb rizikófaktor, mint az akár hosszú távú, rendszeres kannabiszhasználat.

És végül egy ajánló: az [origo] egészség rovatának sikerült színvonalasan, releváns hivatkozásokkal és szakmai szempontból is kifogástalanul tálalnia a kutatócsoport eredményeit. Azoknak ajánljuk, akik az MTI és az FH félperces hírtorzításainál hitelesebb információkhoz szeretnének jutni a témában.


Kardos Tamás
Drogriporter
2009.02.16.


Ajánló

A WHO az alkohol, a dohány, a kannabisz és az ópiátok veszélyeiről