A civil delegáltak többszörös kérése ellenére sem tárgyalta a kábítószerügyi koordinációs bizottság a büntetőjogi szabályozás kérdését
Amikor tavaly egy kormányhatározat lehetővé tette, hogy a kormány drogügyi tanácsadószerveként működő Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB) ülésein teljes jogú tagként a civil szervezetek négy képviselője is részt vehessen, azt gondoltuk, hogy ezt a pozíciót fel tudjuk használni arra, hogy beemeljük a civil társadalmat leginkább érintő problémákat a döntéshozók látóterébe. Bár a civil részvétel kétségkívül felpezsdítette a KKB munkáját, vannak olyan ügyek, amelyekről a kormány még tárgyalni sem hajlandó. Már tavaly október óta sürgettük a KKB-t, hogy tűzze napirendjére a büntetőjogi szabályozás problémáit, és vitassa meg az Igazásgügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) által megrendelt, Frech Ágnes bírónő által készített normaszöveget, amely szabálysértéssé minősítené át a puszta fogyasztói típusú magatartásformákat. A kérdés megtárgyalása ülésről ülésre húzodott. Legutóbb a június 12. ülésen a KKB azt a határozatot hozta, hogy az IRM-nek a bizottság következő, szeptemberi ülésén be kell számolnia az ezzel kapcsolatos álláspontjáról. A szeptember 18. ülésen azonban ismét nem került napirendre a Btk-módosítás kérdése – amikor erre rákérdeztünk, csupán azt a kurta választ kaptuk, hogy az IRM nem tartja aktuálisnak a kérdést, és álláspontja szerint nem kell módosítani a drogjogi szabályozást. Holott a Frech-féle törvénytervezetet maga az IRM rendelte meg, a szakma jelentős része támogatja, a KKB jogi szakbizottsága egyszer már jóváhagyta, a KKB pedig határozatot hozott arról, hogy a fogyasztókkal szembeni büntetőjogi szankciók túl szigorúak, ezért változtatásra szorulnak! Még ha az is a tárca álláspontja, hogy a jelenlegi szabályozás megfelelő, ilyen előzmények után legalábbis elvárható lenne, hogy a legfőbb kábítószerügyi fórumon is részletesen indokolja és érvekkel támassza alá véleményét.
Hasonló huzavona folyik az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) felszámolásával megszűnt szakorvosi óraszámokkal kapcsolatban: az Egészségügyi Minisztérium (EÜM) hónapok óta ígéri, hogy “hamarosan” pályázatot írnak ki a szolgáltatók számára, erre azoban a mai napig sem került sor. Az EÜM szerint a drogfüggők egészségügyi ellátása teljes lefedettséget biztosít jelenleg az országban, hiszen mindenhol vannak olyan pszichiátriai osztályok, ahol a rászorulók kezelésre jelentkezhetnek. Amikor Szemejácz János pszichiáter felpanaszolta, hogy hiányoznak a drogfüggők detoxifikációjára szolgáló speciális addiktológiai osztályok a kórházakból, és a pszichiátriai szakma többnyire elutasítóan fogadja a szenvedélybetegeket, Medgyaszai Melinda államtitkár kioktatta, hogy túl pesszimistán ítéli meg a pszichiátriai szakmát. Pedig többről van itt szó puszta pesszimizmusnál: a drogambulanciák beszámolói szerint sok esetben egyszerűen elküldik a pszichiátriákról a szenvedélybetegeket. A drogambulanciák lefedettsége sem teljes, még mindig vannak olyan megyék, ahol egyálaltalán nincs ambulancia, vagy ha van is, legfeljebb hetente néhány órát van nyitva egy kórház pszichiátriai osztályán. És még ahol jól működik a drogambulancia, ott sem teljes az elérhető szolgáltatások köre, így például az ország egyes régióiban egyáltalán nincs metadonfenntartó kezelés. A költségvetés kérdése szintén neuralgikus pont a KKB ülésein, a civil delegáltak kérésére a mostani ülésre a kormány beszámolót készített az egyes tárcákhoz kapcsolódó tervezett tételekről. Sajnos a magyar állam a nemzeti összermékének csekély, európai összehasonlításban is alacsony hányadát fordítja drogpolitikára, ezen belül pedig prevencióra, kezelésre, ártalomcsökkentésre és kutatásra aránytalanul keveset fordít a büntető-igazságszolgáltatás költségeihez képest (kb. 2 milliárd – 8 milliárd évente). Bár a büntető-igazságszolgáltatás kábítószerrel kapcsolatos költségei jövőre előreláthatóan csökkennek (kevesebb eljárás indul kábítószerrel való visszaélés miatt), a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) kábítószerügyi költségvetése ezután sem lesz magasabb (kb. 1 milliárd Ft), mind eddig.
A probléma nem egyszerűen a pénzhiány: a meglévő forrásokat is lehetne hatékonyabban befektetni. Erre példát szolgáltat a büntetés-végrehajtásban folyó drogterápiás tevékenység: egy 2001-es BVOP határozat biztonsági okokra hivatkozva megtiltja, hogy a bv. intézetek metadont tároljanak, eközben a drogfüggőket sokkal drágább nyugtatókkal kezelik, amelyek semmivel sem jelentenek kevesebb biztonsági kockázatot, mint a metadon (a Rivotril például általánosan elfogadott “valutának” számít a börtönökben). A KKB ülésén a BVOP képviselője beszámolt arról, hogy jelenleg egy gyógyszercéggel való együttműködés keretében az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) kísérleti jelleggel tervezik egy másik helyettesítő gyógyszer, a Suboxon bevezetését. Ez kétségkívül nagy előrelépés lenne – nem pótolhatja azonban a metadon hozzáférhetővé tételét a fogva tartott opiátfüggők számára, akik számára jelenleg a szabadságvesztés egyet jelent a metadonkezelésből való kieséssel. Mivel a WHO 2005-ben a metadont a létfontosságú gyógyszerek listájára is felvette, a civilek álláspontja szerint a fogva tartottak egyenlő egészségügyi ellátáshoz való joga ebben az esetben jóval nagyobb súllyal esik latba, mint a biztonsági nehézségek.
Meghallgatta, megvitatta és elfogadta a bizottság a Nemzeti Drog Fókuszpont által az Európai Kábítószer és Kábítószer-Függőség Megfigyelő Központja (EMCDDA) számára készített éves drogjelentését, amelyből megtudhattuk, hogy a felnőtt lakosság körében nem változott jelentősen az illegális szereket életük során legalább egyszer használók aránya (2003-ban 11,1%, 2007-ben 11,2%), az éves prevalencia érték pedig enyhén csökkent (3,9%-ról 3,1%-ra). A 18-34 éves fiatal felnőttek körében az illegális szereket már kipróbálók aránya kb. 21%, az elmúlt évben 6,4%-uk fogyasztott valamilyen kábítószert. A leggyakrabban használt szer még mindig a kannabisz, majd sorrendben az Ecstasy, az amfetamin és a hallucinogének. Pozitív fejlemény, hogy a kábítószerrel való visszaélés bűncselekmény miatt indított eljárások száma jelentősen (30,7%-al, 4667-re) csökkent az elmúlt évben – a Fókuszpont szerint ezt a csökkenést valószínűleg azzal lehet magyarázni, hogy a rendőrség egyre inkább a terjesztőkre összpontosítja erőforrásait. Sajnos azonban az eljárások több mint 90%-a még mindig fogyasztók ellen irányul országos szinten. Elvégezték az elterelés hatékonyságvizsgálatát is, amelynek során 448 elterelésben részt vevő elkövető adatait elemezték. Az elterelésben részt vevők több mint 70%-a büntetlen előéletű, alapvetően normakövető személy. Az elterelés időszakában majdnem felük fogyasztott valamilyen kábítószert, az elterelés befejezése utáni évben pedig majdnem 70%-uk. Mintegy 40% szerint az elterelésnek nem volt jelentős hatása, 7,2% szerint egyenesen felesleges volt, vagy nem az ő szükségleteit elégítette ki (10%). Ez a kutatás is azt támasztja alá, hogy a büntetőjogi szabályozás újragondolásra szorul.
Az ülésen Dr. Rácz József pszichiáter ismertette annak a vizsgálatnak az eredményeit, amelynek során a túladagoltak hozzátartozóit interjúvolták meg a kutatók, hogy fényt derítsenek a tragédiák hátterére. Mint ahogy korábban beszámoltunk róla, a túladagolásban elhunytak átlagéletkora 30 év körül volt, többségük hosszú heroinfogyasztói karriert tudhatott maga mögött, számos sikertelen leszokási kísérlettel. Az általuk használt heroin hatóanyagtartalma nem volt meglepően magas, többségük enyhe alkoholos befolyásoltságban adta be magának az utolsó adagot, gyakori volt a gyógyszerhasználat is. Érdekes új információ volt, hogy a legtöbb áldozatnak családi problémái voltak: az apa hiánya, a túlságosan gondoskodó anya, a szülők súlyos betegsége vagy alkoholizmusa, gyógyszerfüggősége egyaránt befolyással bírhattak. A bizottság megtárgyalta azt a javaslat-csomagot, amely egyébként szinte minden fontos elemet tartalmaz a Drogriporteren általunk felvetettek közül (pl. naloxon disztribúció, szubsztitúciós kezelés kiterjesztése, tréningek, tájékoztatás stb.). Egy másik előterjesztés a szórakozók biztonságosabb hazajutását elősegítő beavatkozásokról szól (pl. engedjék be a szórakozóhelyekre az ártalomcsökkentő szervezeteket, a party-szervezők indítsanak partybuszokat stb.), célja az ún. diszkóbalesetek visszaszorítása (jelenleg egyébként nem tudjuk, hogy hány ilyen baleset történik Magyarországon évente). A civil képviselők mindkét tervezetet támogatták, azonban rámutattak arra, hogy a javaslatok megvalósításához konkrét felelősök és határidők megnevezésére lenne szükség – különben félő, hogy azok a jövőben is papíron maradnak.
Sárosi Péter
