Néhány hete megkeresett Nagy György (alias Dj Infragandhi) azzal, hogy volna-e kedvem résztvenni egy nyilvános beszélgetésen Fejér Balázzsal (alias Dj Naga). Abból az apropóból, hogy Naga letészi a lantot: 30 év után visszavonul a zenéléstől. Megmondom őszintén, az első reakcióm a döbbenet volt. A jó értelemben véve. Soha nem beszéltem még ugyanis Balázzsal, de amikor egyetemistaként elkezdtem partizgatni a 90-es évek második felében, ő – mármint Naga – már akkor élő legenda volt a köreinkben. Nekem ő, akárcsak Palotai (akiről én is í­rtam nekrológot tragikusan fiatal halála alkalmából), a hazai underground elektronikus zene legendái közé tartozott. Mi, zöldfülűek, hallgattuk a Tiloson és táncoltunk rá az akkoriban tetőpontjára hágó ezredfordulós breakbeat hullám fergeteges bulijain. Nekem ez történetesen egybeesett a paritzós éveim csúcspontjával. Ha meghallom a klasszikus tört ütemeket, akkor ma is beugrik azoknak a partiknak a hangulata a Pecsában, az Olof Palme házban, a West Balkánban, a Hajón, a Kultiplexben és a többi kultikus helyen. Spanglit tekerve gyönyörködtünk azokban a virtuóz dallamokban, amiket a Technics lemezjátszókból varázsoltak elő a Nagáék által alapí­tott Chi Recordings mágusai. És persze olvastuk Naga antropológiai í­rásait, fordí­tásait a pszichedelikus szerekről és a partikultúráról. Vajon miért pont engem választott, hiszen soha nem beszéltünk? – futott át a fejemen. Aztán beszéltünk személyesen, és elmondta, hogy évek óta olvassa az í­rásaimat. És arra gondolt, hogy ez a drogriporteres srác talán rokonlélek, aki megérti azt, amiben van, és jó beszélgetőtárs lehet egy ilyen alkalomra. Szóval óriási megtiszteltetés volt, hogy Dj Minek mellett én beszélgethettem Nagával az életművéről és a visszavonulásáról vájt fülű közönség előtt, családias légkörben tegnap, az Edith (régebben Piaf) nevű szórakozóhelyen. Lesz majd felvétel is elvileg. Aki nem tudná, a Naga név az indiai mitológiában kí­gyószerű, félisteni lényeket jelöl, akik uralják a természet titokzatos erőit és ősi tudás letéteményesei. Remek névválasztás egy DJ számára. Aki a repetití­v törzsi ritmusokon keresztül transzállapotba csábí­tja a táncosokat és spirituális utazásra hí­v a lélek középpontjába. Naga számára az elektronikus zene (ő mindig technonak hí­vja, a zsánertől függetlenül) mindig több volt puszta bulizásnál. A 90-es évek elején az ős acid partik világában volt egyfajta társadalomjobbí­tó küldetéstudat. Nos, Naga ezt megőrizte. Még akkor is, amikor a kommercializálódás már maga alá gyűrte a partikultúrát. „œEgy agyon-traumatizált társadalomnak tűnik a miénk, s a techno egy ösztönös öngyógyí­tási kí­sérlet, népi gyógyászat,” mondta. Egy olyan kocka-világban, ahol oly sok ember partra vetett halként vergődik valódi közösségek, valódi jelentés, valódi kapcsolódás nélkül – a partik világa nagyon sokunknak megadta ezeket a dolgokat. Vagy ezeknek a dolgoknak az illúzióját: attól függően, hogy miként fogod ezt fel. Mert sok embernél bizony a partizás inkább pótcselekvésnek bizonyult, hiszen az életük amúgy is megakadt, mint valami elromlott lemezjátszó. Naga egyébként próbálkozott a lehetetlennel: a partik közösségi, beszéden túli transz-élményét kivinni a hétköznapi világba. A Self Groove nevű kezdeményezés arról szólt, hogy a partizó fiúk és lányok önismereti, gyógyí­tó céllal, józanul találkozzanak és dolgozzanak magukon. Sokan értetlenül fogadták, hogy miért döntött úgy, befejezi a zenélést. Én nem tartozom közéjük. Inkább becsülöm azért, hogy képes volt elengedni valamit, amiről úgy érezte, már nem tud neki újat, épí­tőt nyújtani. Képes változtatni és váltani ahelyett, hogy kiégne és megkeseredne. Felépí­tett egy szakmai karriert: mentálhigiénés szakemberként családoknak segí­t. Egyik kedvenc pszichológusa, Carl Rogers mondja: a változás paradoxona az, hogy előbb kell elfogadnod magad ahhoz, hogy változz. Nekem az a benyomásom, hogy Balázs megtanulta elfogadni magát. A kí­gyószellem leveti a kényelmetlenné váló régi bőrét, hogy újjászülessen. További izgalmas utazást kí­vánok neki az életben!