Az Index a minap beszámolt arról a kutatásról, amit a 20-as évek budapesti kokain-fogyasztási lázáról készítettem, majd Kosztolányi Dezső kokain-fogyasztásáról is. A kommentelők közül ezt sokan értetlenkedve fogadták. Nem értik, miért kell ilyen tabudöntő témákról egyáltalán írni. Egyesek már odáig is eljutottak, hogy a kokainfogyasztó Kosztolányit is kivennék az iskolai tanyagból, elvégre egy ilyen drogosnak ott semmi keresnivalója. A kokain, bár a fogyasztóinak többsége alkalmi használó, természetesen nem ártalmatlan szer, komoly függőséget okozhat, egyes embereknek tönkreteszi az életét. Sem az, sem ez a cikk nem akarja a kokaint védeni vagy promótálni. Mégis, éppen Kosztolányi írta: „Csodálkozol a kokainistán, s nem érted? Gondolkozzál az okain is tán – s megérted!” Ha jobban megvizsgáljuk, hogy miért fogyasztanak az emberek kokaint, akkor arra jutunk, hogy egyáltalán nem holmi a társadalom értékeit és erkölcseit teljesen elutasító ufókról van szó. Mindannyian szokások és szenvedélyek hálójában éljük le az életünket, és a „normakövető” állampolgárok szokásai és szenvedélyei nagyon hasonló alapelven és hatásmechanizmuson alapulnak, mint a „deviánsoké”. A nyilvánvaló példák, a magyar társadalom által előszeretettel bagatellizált alkohol- és gyógyszerfüggőség mellett van egy csomó más, kevésbé ismert függőség.

Schobert Norbit persze joggal röhögték ki, amikor vegyészkedni próbált. De azzal az állításával, hogy a cukor függőségi potenciálja a kokainéhoz hasonló, komoly tudósok is egyetértenek. Egy peer reviewed tudományos szakfolyóiratban (British Journal of Sports Medicine) tavaly megjelent cikk szerzői például ezt írják: „A cukor fogyasztása hasonló hatásokat okoz, mint a kokain fogyasztása, a jutalmazó és gyönyörszerző képességén keresztül megváltoztatja a hangulatunkat, ami a cukor iránti sóvárgáshoz vezet.” A szerzők szerint állatkísérletek során a cukor gyakran bizonyult még a kokainnál is addiktívabbnak, és ami a közegészségügyi ártalmait illeti (elhízás), azok bizony nem piskóták. A cikk nagy vitát váltott ki a neurológusok körében, amit én ebben a blogban nem fogok tudni eldönteni. A lényeg az, hogy az emberek hajlamosak bizonyos anyagok függőségi potenciálját lebecsülni, másokét pedig eltúlozni, attól függően, hogy az adott anyaghoz milyen társadalmilag meghatározott értékek és stigmák kapcsolódnak.

De nem is kell most a szerfüggőség példájához nyúlnunk. Vannak viselkedési függőségek is, amelyekben bizony minden Facebook kommentelő osztozik. Nagy port kavart például Sean Park, a Facebook alapító elnökének kijelentése, aki elismerte, hogy a legnépszerűbb közösségi média oldal létrehozásakor tudatosan számoltak annak drogként való működésével. „A folyamat ami ezeknek az alkalmazásoknak, különösen a Facebook-nak a fejlesztéséhez vezetett, így nézett ki: ‘Hogyan tudjuk lefoglalni annyi idődet is tudatos figyelmedet, amennyit csak lehet?’ Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy időről időre egy dopamin lökést kell adnunk neked, amikor valaki lájkolta a képedet, a posztodat vagy bármi mást. És ez arra fog téged ösztönözni, hogy minél több tartalmat, kommentet és lájkot adjál hozzá.”

Aki nem tudná, a dopamin egy az agyban termelődő vegyület, amely ingerületeket visz át idegsejtek között, szerepe van a motivációban és a jutalmazásban, nagy mennyiségben az eufória kialakulásában. Ennek az anyagnak a kiválasztását akarja serkenteni a Facebook, valahányszor csak belépsz a rendszerbe, valahányszor csak lájkolsz, kommentelsz vagy posztolsz. Na mármost, a kokain az pont így működik. Nem tesz mást, mint meggátolja, hogy a szervezet által termelt dopamin és a szerotonin nevű ingerületátvivő anyagokat a sejtek visszavegyék, ezáltal eufória alakul ki. Természetesen a kokain hatása jóval közvetlenebb és intenzívebb, mint a Facebook-é, de az alapelv bizony ugyanaz. „Na jó, de azért a Facebook nem okoz elvonási tüneteket, a kokain meg igen” – kiálthat fel az olvasó, akit önérzetében sért, ha kokainfogyasztókhoz hasonlítják. Nono, ebben azért ne legyünk annyira biztosak. Bizony komoly tudományos kutatások szerint a mértéktelen közösségi média használók nagyon is hasonló elvonási tünetektől szenvednek, mint a mértéktelen kokainfogyasztók. A viselkedési függőségek terápiája is nagyjából ugyanazon az elven működik, mint a szerfüggőség terápiája. „De akkor is, a Facebook-tól nem leszel olyan agyatlan zombi, mint a kokaintól!” Ööö… Vajon Kosztolányi Dezső mennyire felelt meg az agyatlan kokainfogyasztó zombi sztereotípiájának? A világ bonyolult hely. 

Erről a témáról beszélgettünk a Klubrádió január 25-i reggeli műsorában (7:55-től): 
https://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20180125-085859.mp3
https://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20180125-092858.mp3

Sárosi Péter