A TASZ munkatársának cikke a keceli diszkó bezárásáról a Népszabadságban
Forrás: Népszabadság 2008. augusztus 18.
A keceli önkormányzat a rendőrség kezdeményezésére úgy határozott, hogy be kell zárni a Korona Diszkót, ahonnan két hete öt kómába esett fiatalembert szállítottak a kórházba és élesztettek újra. A szórakozó fiatalok valószínűleg különféle partidrogok kombinációjától lettek rosszul. A város jegyzője a rendőrségi eljárás lezárultáig, de legalábbis 1 évig bezáratta a szórakozóhelyet, az indoklásban a kábítószeres ügyekre és a zajártalomra hivatkozva. Véleményem szerint ez a határozat megdöbbentő szűklátókörűségről tesz tanúbizonyságot. A helyi lakóközösség nyugalmának biztosítása még elfogadható indoknak tűnhet, azonban kérdés, hogy miért éppen most jöttek rá az önkormányzatnál, hogy egy hosszú évek óta működő diszkó zajos, és eddig miért nem tettek ellene? Ez inkább ürügynek tűnik – a valódi indok a médiavihart kiváltó drogbotrány. De vajon van olyan felelős politikai döntéshozó ebben az országban, aki komolyan azt gondolja, hogy a diszkók betiltása megoldást jelentene a hazai drogproblémákra? Valószínűleg nincs: ugyanolyan látványos de üres kirakatintézkedésről van szó, mint amelyeknek az elmúlt évek diszkórazziái során lehettünk szemtanúi. A cél az, hogy abban az illúzióban nyugtassuk a választópolgárokat, hogy a drogprobléma puszta hatósági szigorral rövid távon megoldható, mintegy parancsszóra. Eközben az önkormányzatok már évek óta elmulasztanak eleget tenni azon kötelességüknek, hogy megfelelő pénzügyi és szakmai támogatással hatékonnyá és működőképessé tegyék a helyi szintű drogkoordinációt. Egyedül így lehetne ugyanis gyors, pragmatikus válaszokat adni a problémás droghasználat kihívására.
Bár egyesek megpróbálnak más látszatot kelteni, a keceli tragédiával valójában csupán beigazolódtak azok az aggodalmak és félelmek, amelyekre a TASZ és a ártalomcsökkentő szemléletváltozást sürgető más szervezetek, szakemberek már évek óta próbálják felhívni a döntéshozók és a közvélemény figyelmét. A diszkórazziák kapcsán is hangoztattuk: a fiatalokat ellenségként kezelő rendőrségi akciók sem a keresletet, sem a kínálatot nem tudják megszüntetni (mellesleg egyetlen dílert sem állítottak elő eddig diszkórazziák során). A feketepiacról beszerzett partidrogoknak a hazai szórakozóhelyeken való fogyasztása olyan kockázatokat rejt magában, amelyeket a szórakozó fiatalokat célzó, őket partnerként kezelő speciális ártalomcsökkentő szolgáltatásokkal lehetne csökkenteni (teljesen megszüntetni az illegalitás miatt nem lehet). Ezek olyan megkereső szolgáltatások, amelyek a helyszínen létesítenek kapcsolatot a fiatalokkal, felvilágosító füzeteket adnak át, személyesen elbeszélgetnek velük, hideg vízzel, szőlőcukorral próbálják megelőzni a túlhevülés és a kiszáradás miatti baleseteket (ez vezet a leggyakrabban halálesetekhez), illetve szükség esetén javasolják nekik, hogy keressék fel a drogterápiás központokat. Nyugaton még a bizonytalan minőségű drogok azonnali, névtelen bevizsgálására is van lehetőség, így szintén megelőzhetőek balesetek és rosszullétek. Kiszámoltuk azt is, hogy a diszkórazziákhoz képest a partiszervíz szolgálatok költségei viszonylag alacsonyak. Bár a partidrogok fogyasztásában előkelő helyen szerepelünk az európai statisztikákban, a hasonló szolgáltatások száma elenyésző, ráadásul gyakran éppen olyan nagy szórakozóhelyekre nem jutnak be, ahol a leginkább kockázatosan viselkedő fiatalok fellelhetők.
Félreértés ne essék: ebben óriási felelőssége van a diszkókat és egyéb szórakozóhelyeket üzemeltetőknek, tulajdonosoknak is, akik struccpolitikát folytatva megpróbálnak úgy tenni, mintha a drogprobléma egyáltalán nem is létezne az ő létesítményeikben. Ennek megfelelően többnyire nem törekszenek arra, hogy a drogokat használó fiatalok számára biztonságosabb körülményeket teremtsenek (gyakori például, hogy elzárják a hideg vizes csapot vagy méregdrágán árulnak ásványvizet, nincs megfelelő szellőztetés stb.), és arra sem, hogy beengedjék a drogprevenciós szervezeteket a területükre. Bár néhány éve elindult egy reményteli kezdeményezés, a Biztonságos Szórakozóhelyekért Program, de abból többek között a szórakozóhelyek tulajdonosainak korlátoltsága miatt nem lett semmi. A mostani tragédia őket is rá kell, hogy ébressze: nekik is létérdekük, hogy a drogproblémák tagadásától, elkendőzésétől eljussanak az őszinte szembenézésig. Be kell ismerniük, hogy az elektronikus tánczenei kultúra szerves részévé vált a droghasználat, és nekik, akik a droghasználó fiatalokból élnek, felelősségük van abban, hogy a drogfogyasztás kockázatait minimalizálják és biztonságosabb környezetet teremtsenek. Felelősségük kiterjed a szórakozó fiatalok biztonságosabb hazajutásának elősegítésére is: a fokozott közúti ellenőrzések mellett partibuszokat is kellene indítani a környező településekre (az alkoholeladásból befolyó pénzből bőven jutna erre).
A szórakozóhelyeken a fogyasztóknak a rendőrség vagy kidobóemberek általi vegzálása, totális megfigyelése, a razziák, vagy az olyan szélsőséges intézkedések, mint például az egész szórakozóhely bezárása nem oldanak meg semmit. Csupán azt érhetjük el ezzel, hogy a legveszélyeztetettebb fiatalok egyre inkább kisodródnak a hatósági ellenőrzés és a segítő szervezetek látóköréből. Még emlékszünk arra, hogy a 90-es évek elején az elektronikus tánczenei szcéna kvázi-illegalitásban működött: vajon ismét azt szeretnénk, hogy a fiatalok elhagyott gyárépületekben bulizzanak? Vajon ha az öt fiatalember egy ilyen kies helyen, egy illegális bulin lesz rosszul, egyáltalán kihívja, ki meri-e hívni valaki hozzájuk időben a mentőket? Igen nagy naivitás feltételezni, hogy a keceli diszkó bezárásával a fiatalok majd otthon maradnak szombat este, és partidrogok helyett tejeskávét kortyolgatnak és kiflit majszolnak a kertben. Ez már akkor is naivitás volt, amikor a 60-as, 70-es és 80-as években a szabadságjogok által kevésbé korlátozott pártállam próbálta betiltani a “deviáns” ifjúsági szubkultúrákat és azok rendezvényeit.
Azokkal sem értek egyet, akik a megoldást abban látják, hogy újabb, jelenleg legális drogokat vegyenek fel a tiltólistára. A kómába esett fiúk egy GBL nevű anyagot kombináltak egyéb partidrogokkal, és ez okozta náluk a túladagolást. A GBL legális szer, a műanyag- és textilipar tonnaszámra használja, törvényes úton beszerezhető. A GBL a szervezetben egy illegális droggá, a GHB-vá alakul. Ez a szer egyébként egy természetes, emberben és állatban is megtalálható tápanyag – elvileg tehát minden állampolgár birtokol belőle és ezáltal bűncselekményt követ el. Kis mennyiségben fogyasztva felszabadultságot, eufóriát okoz – könnyű azonban túladagolni, különösen alkohollal vagy nyugtatókkal kombinálva. A keceli diszkóban szórakozó fiatalok sajnos láthatóan nem voltak tisztában ezzel. Ha egy kéznél lévő, hiteles forrásból tájékozódhattak, kortárs segítőkkel beszélgethettek volna – talán másképpen alakulnak a dolgok. Nem gondolom ugyanakkor, hogy a GBL tiltólistára való felvétele javítana a helyzeten. Az egyik legnépszerűbb partidrog, az Ecstasy (MDMA) is illegális, mégis széles körben hozzáférnek a fiatalok. A két év börtönnel való fenyegetés nem akadályozza meg a budapesti 18 éves fiatalok mintegy felét, hogy illegális drogokkal kísérletezzen.
A Nemzeti Drogstratégia (2000-2009) előírta, hogy az egyes településeken ún. Kábítószerügyi Egyeztető Fórumokat (KEF) kell létrehozni, amelyek helyi drogstratégia kidolgozásáért, végrehajtásáért és koordinációjáért felelősek. Ma már országszerte működnek KEF-ek – sajnos legtöbbször megfelelő politikai és pénzügyi támogatás nélkül. Ha Kecelen is működött volna hasonló intézmény, ha az önkormányzat megfelelő forrásokat és fizetett koordinátort biztosít neki, és ha sikerül bevonnia a munkájába a helyi rendőrséget, a szakmai szervezeteket, a regionális vonzáskörzetű megadiszkó üzemeltetőit és legfőképpen magukat az érintett fiatalokat, akkor talán megelőzhetőek lettek volna a hasonló tragédiák. Ami jelenleg folyik az országban, az sajnos többnyire a felszín kozmetikázása, szőnyeg alá söprés, a látványos álmegoldások keresése – akár a szórakozó fiatalok biztonságának árán is. Ha ezen az úton haladunk tovább, akkor miért nem tiltjuk be mindjárt a fiatalokat úgy en bloc? Csak egy újabb paragrafus és minden meg van oldva: „Aki a gyermekkorból kinőve nem válik azonnal felnőtté, az bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Sárosi Péter