Sárosi Péter, TASZ drogpolitikai programvezetője nyílt levelet küldött Téglássy Kristóf főosztályvezetőnek az Emberi Erőforrások Minisztériumába
Tisztelt Főosztályvezető Úr! Kedves Kristóf!
Mivel az ATV Szabad Szemmel című műsorában személyesen is meg lettem szólítva, engedd meg, hogy reagáljak az általad ott elmondottakra.
Először is, azt állítod, hogy a 2009-ben elfogadott drogstratégiát “a szakmai szervezetek közül nagyon sokan elítélték”. Áruld el, hogy melyek ezek a szakmai szervezetek? Én ugyanis egyetlen ilyen szakmai szervezetről sem tudok. Vajon egy politikai párt, vagy esetleg a Nagycsaládosok Országos Egyesülete ugyanazzal a kompetenciával rendelkezik egy drogpolitikai szakmai anyag véleményezésében, mint a Magyar Addiktológiai Társaság? Azoknak a szakembereknek a számát, akik a drogstratégia vitája során annak alapvető iránya ellen kifogást emeltek, egy kezemen meg tudom számolni – míg az akkori drogstratégia mellett végül az összes szakmai ernyőszerezet felsorakozott. Ezt a stratégiát aztán anélkül dobtátok ki az ablakon, hogy erről legalább a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottsággal, a kormány fő döntéselőkészítő szervével egyeztettetek volna. A kormány által készítettt, azóta sem elfogadott stratégia-tervezet 2011 szeptemberében ugyanolyan egységes elutasításban részesült a szakmai szervezetek részéről, mint amilyen egységesen támogatták a korábbi stratégiát. Ami pedig még rosszabb, hogy bár a közleményetekben a “világos célok” szükségességéről beszéltek, több mint két éve nem sikerült nemzeti drogstratégiát elfogadni – sőt, a drogstratégia még abban a minap kiadott kormányrendeletben sem szerepel, amely az idén megújítani kívánt stratégiákat sorolja fel!
Azt is állítod, hogy a stratégia visszavonására azért is szükség volt, mert “az európai és a nemzetközi trendek is másik irányba mennek”. Vajon milyen trendekre és irányokra gondolsz itt? Szerinted az EU drogstratégiája “minden irányában illeszkedik ahhoz az irányváltáshoz”, ami Magyarországon 2010-ben történt – ezt vajon mire alapozod? Évek óta tagja vagyok az Európai Bizottság civil tanácsadó testületének, és ebben a minőségemben az előző és a mostani EU-s drogstratégiák és akciótervek véleményezésében is részt vettem, ezért tudom, hogy az EU drogstratégiájában semmi olyan irányváltás nem következett be 2010-ben, ami “vállalhatatlanná” tette volna a 2009-es stratégiát, sőt, európai szakmai berkekben valóságos mintastratégiaként emlegették azt. Nemzetközi tanácsadó testületében a világ vezető kutatói szerepeltek, mint Peter Reuter, Franz Trautman vagy Wolfgang Götz. Ez utóbbi ma is az EU drogmonitorozó intézetének (EMCDDA) az igazgatója. Az EU jelenlegi drogstratégiája sokkal inkább illeszkedik a 2009-es drogstratégiához, mint a kormány “irányváltásához”.
Az utóbbi években persze történtek igen jelentős változások a nemzetközi drogpolitikában – például az Egyesült Államokban bukásra áll a zéró-tolerancián alapuló megközelítés ügye, amit itt még mindig irányadónak tartotok, és tavaly két államban is a marihuána legalizálása mellett szavaztak a polgárok (erről filmet is készítettünk). Egyre több országban szüntetik meg a drogfogyasztók büntetését és egyre több pénzt fordítanak megelőzésre és ellátásra, az ártalomcsökkentő módszerek pedig egyre nagyobb teret hódítanak (lásd filmünket a kanadai drogfogyasztó szobáról) – ezek a folyamatok azonban szögesen ellentétesek a mai magyar kormány tevékenységével. Mint ahogy ellentétes az EU drogpolitikai konszenzusával, amit kormányközleményetekben írtok, hogy a “drogstratégia megléte illetve hiánya nem változtat azon a tényen, hogy jelentős eredményt értünk el”. Az EU-ban ugyanis egyetértés uralkodik a tagállamok között abban, hogy mérhető eredményeket csakis stratégiai tevezéssel, tudományos bizonyíték-alapú megközelítéssel lehet elérni a drogpolitikában.
A képre kattintva megnézheted a szerzővel készült interjút az ATV Reggeli Start című műsorában!
Amit a pénzügyi források kapcsán állítasz, az nem kevesebb, mint hogy a kormány a közösségi ellátások támogatása keretében 6 milliárdot, az új Széchenyi terv keretében pedig további 10 milliárdot költ a drogterületre. Ezzel azt a hibás benyomást keltetted, hogy a kormány “súlyos milliárdokat” költ megelőzésre és kezelésre. A valóság, mint bizonyára te is tudod, ennél jóval sötétebb. A közösségi ellátásokra fordított milliárdokból valójában alig több, mint 300 millió forint fordítódik azokra a szervezetekre, amelyek drogfogyasztóknak nyújtanak szolgáltatást. Egy tűcsere program számára például körülbelül havonta bruttó 500 ezer forint jut ebből a támogatásból arra, hogy kifizesse a munkabéreket, a rezsiköltséget, a helyiségbérletet, az eszközöket, a szupervíziót és az adminisztrációt. Szerinted ennyi pénzből hogyan lehet szervezetet fenntartani? Márpedig sok szervezetnek, akiknek a pályázatát elutasították, vagy éppen a már megítélt pályázatát nem fizették ki, ennyi maradt.
Az Új Széchenyi Terv keretében kiírt milliárdokról pedig tudni kell, hogy azok közül a pályázatok közül évek óta egyetlen egyet sem írtak ki speciálisan a drogterületen dolgozó szervezetek számára. A nyáron kiírt „innovatív iskolák” pályázatra például olyan sokan jelentkeztek, hogy sorsolással kellett eldönteni, kit támogatnak. Ennyi erővel játszhatnának a civilek a kaszinóban is, hátha bejön! Egyetlen egy olyan prevenciós szervezetről sem tudok, aki jelenleg a Széchenyi Terv keretében meghirdetett pályázaton indult, és pénzt kapott volna iskolai prevencióra. Vannak olyan pályázatok, amelyekből a prevenciós szervezetek eleve ki vannak zárva – ugyanis feltételük az akkreditált szolgáltatás nyújtása, a kormány mulasztásából azonban a drogprevenciós programoknak még mindig nem létezik akkreditációja. Az iskolák államosítása miatt a rendszer még áttekinthetetlenebbé vált, az iskolaigazgatók már nem kompetensek dönteni, a tankerületi felügyelők pedig több esetben jegelték a pályázatokról való döntést. Ezeket a pályázati pénzeket eladni a nyilvánosság felé úgy, mint amit a kormány a drogterületre fordít, nagyon durva csúsztatás. Az pedig különösen gyenge magyarázkodás, hogy itt a problémák komplexitása miatt vannak így elosztva a pályázatok. Valójában arról van szó, hogy ugyanazt a fókát adjátok el annak a sok eszkimónak, aki eddig egyenként kapott egy egész fókát – és utána mindegyik eszkimónak azt mondjátok, hogy ez a fóka a tiéd. Az eszkimók, a civil szervezetek, pedig ölre mennek azért a fókáért, ami maradt, aki nem győz, az éhen hal. Az igazi vesztesek persze nem a civil szervezetek, hanem azok a fiatalok, akiknek eddig segítséget nyújtottak.
Nem véletlen, hogy kicenzúráztátok Paksi Borbála drogprevencióval foglalkozó kutatását az éves drogjelentésből – hiszen az nagyon pontosan rámutat a hazai prevenció állapotára. A 35 megkérdezett szakember többsége kedvezőtlen tendenciákról számolt be az iskolai prevenció terén. Te, aki a tévéműsorban is beismerted, hogy nem vagy szakember, vajon a KKB ülésén milyen alapon kérdőjelezted meg Magyarország egyik vezető kutatójának a teljesítményét? Hogyan jutottunk el oda, hogy minisztériumi hivatalnokok felülírják a szakmai lektorokat és több ezer karaktert törölnek egy szakmai jelentésből?
Sokat mondó a prevenciós szervezeteket tömörítő MADÁSZSZ felmérése is, ami szerint szeptemberig a tagszervezeteik által 2011-12-ben megnyert 49 pályázatból mindössze 13 került kifizetésre, 29 esetben pedig még a szerződéskötésre sem került sor. De szerinted minden rendben, a “prevenciós programok futnak” – szeretném látni azokat az adatokat és számokat, amire ezt alapozod. Éppen a legszínvonalasabb prevenciós programok vannak a leglehetetlenebb helyzetben, és félő, hogy egyfajta negatív kontraszelekció indul be, aminek eredményeként majd az olyan kutatási eredmények szerint jóval kevésbé hatékony programok maradnak fent, mint a rendőrség által működtetett DADA program, vagy éppen bizonyos egyháznak álcázott üzleti vállalkozások homályos célú programjai. És vajon hol van a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, amely egykor a prevenció és drogkoordináció motorja volt, egy olyan műhely, amely ontotta a színvonalas kutatásokat és szakmai rendezvényeket? Az irodává lefokozott utódszervezetében ma alig maradt egy-két munkatárs hírmondónak, az intézet gyakorlatilag megszűnt a szakma számára. Emlékszem még arra is, amikor arról beszéltél a ciklus elején, hogy az iskolai szociális munkások Baranyában jól működő hálózatát szeretnéd országossá tenni, azóta a forráshiány miatt még abban a megyében is megszűnt ez a kezdeményezés.
Aztán ott van a tűcserék ügye. A kormány közleménye szerint 6 millió forintos gyorssegély kifizetésével megnyugtatóan rendeződött a tűcserék helyzete. Egy kis utánaszámolással azonban bárki meggyőződhet arról, hogy ez nem így van. A hazai tűcsere-szolgáltatók 2011-ben körülbelül 648 ezer darab tűt és fecskendőt osztottak szét – ennek a költsége 22 forintos egységárral számolva több, mint 14 millió forint. A 6 millió forint, már ha kifizetik egyáltalán végre, tehát legfeljebb néhány hónapra fedezi a programok tűigényét – és akkor még nem számoltuk a filtereket, törlőkendőket, kondomokat és egyéb ártalomcsökkentő eszközöket. A programok már jelenleg is rendkívül alacsony hatásfokon működnek, ez a pénz csak meghosszabbítja az agóniájukat. Maradnak majd a korlátozott nyitvatartási órák, az egy nap elvihető fecskendők számát limitáló rendelkezések, a munkaerőhiány. A csúszó pályázati kifizetések miatt sok szervezet feje fölül még mindig nem hárul el a bezárás réme. Az a tűcsere program, ami 2011-ben még a második legnagyobb forgalommal rendelkezett, és 100 ezer tűt osztott ki, 2012-ben hónapokra bezárta kapuit, és mindössze 6 ezer tűt osztott ki. Mindez egy olyan helyzetben, amikor a járványveszély minden mutató szerint egyre nő, hiszen tovább terjed a dizájner drogok injektálása, és a gazdasági mutatók alapján a marginalizált, kilátástalan helyzetbe került emberek számának gyarapodására számíthatunk, akik közül a legtöbb injektáló kikerül.
Azok a szolgáltatók, akik társadalmi felelősségtudattól és elkötelezettségtől hajtva gyakran fizetés nélkül is folytatják azt az életmentő munkát, amit eddig, rendkívül sértőnek találták azt a megjegyzésedet, miszerint a tűcserékre fordított pénz eddig “feneketlen hordóba” töltött pénz volt. Amikor a kormány mindig talál újabb milliárdokat az olyan kirakatintézkedésekre, mint a műfüves futballstadionok építése, amikor a kormányközeli “civilek” és “szakértők” milliárdokat kapnak soron kívül, akkor különösen cinikusnak hat “feneketlen hordónak” nevezni azt a pár millió forintot, amit ez az ország tűcserére költ. A tűcserék jelenlegi krízisét nem a növekvő tűárak és a cégekkel kötött előnytelen megállapodások okozzák. Helyzetükön ezért az általad gyakran hangoztatott mágikus formula, a tűdepó sem fog segíteni – hiszen a probléma eddig sem azzal volt, hogy az egyes programok ne tudnák önállóan beszerezni olcsón a tűket, hanem azzal, hogy erre nincsen pénzük. A tűcsere programok helyzetét a tisztességes működés feltételeit biztosító normatíva és az átlátható, kiszámítható pályázatok rendeznék megnyugtatóan, nem pedig az államszocialista tűtervgazdálkodás.
És ha már a “teljes felépülésközpontú megközelítésről” beszélünk, vajon felkészült-e az ellátórendszer annak a több ezer drogfogyasztónak a befogadására, akik jelenleg a tűcserébe járnak? A választ te is tudod: nem. Ha ezek a jelenleg dizájner drogokat injektáló fiatalok hirtelen százszámra szeretnének jelentkezni detoxikálóba, hát nem lenne kórházi osztály, ami be tudná fogadni őket, és nem lenne elég rehabilitációs férőhely sem, nem beszélve azoknak a reszocializációs programoknak a hiányáról, amelyek visszavezetnék őket a nagy betűs társadalomba. Mert ezeknél az embereknél a drogfogyasztás gyakran már eleve csak kísérőjelensége annak a nyomorúságnak, amiben felnőttek, tünete annak a kirekesztettségnek, amiben minden napjukat töltik. És amennyiben hatályba lép a Büntető Törvénykönyv mostani szigorítása, és szűkülnek az elterelés lehetőségei, illetve megszűnnek a függőséggel kapcsolatos enyhítő szabályok, akkor közülük sokan még mélyebbre fognak zuhanni ahelyett, hogy az ellátórendszerbe kerülnének.
Szerinted az előző kormány nem tudott semmit felmutatni a drogterületen, ennek alátámasztására többféle adatot is citáltál az állítólagos romló tendenciákról. A TASZ az előző kormány tevékenységét is keményen kritizálta, nem tisztem megvédeni az akkori vezetőket. Azonban az általad elmondottakkal van azért néhány apróbb probléma. Először is, azok az epidemiológiai mutatók, amelyek az illegális szerfogyasztás mérésére szolgálnak, a 2004 és 2007 közötti periódusban éppenhogy stagnáló tendenciát mutatnak, a rendszerváltás óta eltelt időszakban először. Az elmúlt négy évben viszont megfordult a trend. A dizájner drogok általad említett robbanása nem csak Magyarországon, hanem egész Európában megfigyelhető volt 2008 után, és a mutatók szerint ezen drogok fogyasztása nálunk nem kiemelkedően magas. Ezeket az európai fogyasztási trendeket összefüggésbe hozni a kormányzati teljesítménnyel olyan hajmeresztő feltételezés, ami a demagógia kategóriájába tartozik. Másodszor pedig, egyes romló tendenciák minden bizonnyal nem hogy nem javultak, hanem még inkább tovább romlottak a jelenlegi kormány regnálása alatt. Elég cinikusan hangzik, amikor éppen te bírálod az előző kormányt azért, mert nem tett eleget a hepatitis fertőzések ellen, miközben a jelenlegi kormány még az akkori támogatásnak is csupán töredékét fordítja a fertőzések megelőzésére! Mi több, még mindig nem írtatok ki pályázatot arra, hogy az eddigi évekhez hasonlóan célzott szűrőprogramokkal mérhessük a fertőzéseket a drogfogyasztók körében, hamarosan tehát már adatok sem lesznek, amikre hivatkozhatunk. És nem csak a szűrésre nincs pénz, de az egyéb kutatások is leálltak, például vajon miért nem történt évek óta kutatás a drogfogyasztás mérésére a felnőttek körében? Vagy miért nem biztosítotok forrást a drogfogyasztással kapcsolatos társadalmi kiadások vizsgálatára, amire 2007-ben került utoljára sor? Természetesen megértem én azt az aggodalmat, hogy ezek a kutatások esetleg olyan eredményekre vezetnek, amiket aztán még a tévében sem lehet kimagyarázni.
Egy ideig fel lehetett tenni mindig ugyanazt a lejárt lemezt, ha a kormány munkáját kritika érte – “az előző kormány hibája”. De több mint két évvel a választások után nem kellene már többet felmutatni, mint az örökös elmúltnyócévezést?
Te valamiféle kettősséget vélsz felfedezni az én munkámban, szerinted délelőtt ernyőszervezetet képviselek az egyeztetéseken, délután pedig jogvédőként az egyeztetés hiányát kérem számon. Én nem látok semmi kettősséget. A Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB) ülésein és az egyéb egyeztető találkozókon ugyanazt a civil társadalmat képviselem, mint amit a sajtóban. A civil szervezetek valószínűleg nem véletlenül tiszteltek meg már több ízben is a bizalmukkal, amikor titkos választás útján a KKB-ba delegáltak a 4 civil küldött egyikeként, hanem mert jogvédőként keményen számon kérem a kormányon a tevékenységét. Meggyőződésem, hogy a valódi egyeztetéshez két fél kell – hiába mondják el a civilek a véleményüket, ha a kormány arra nem hallgat. Márpedig a jelenlegi kormány nem hallgatott a civilekre sem a drogstratégia, sem a büntetőjogi szigorítás, sem a pályázatok ügyében – emiatt tiltakoztunk az egyeztetéseken és tiltakoztunk a sajtóban is. Hamarosan pedig már fórumunk sem lesz arra, hogy a döntéshozókkal konzultáljunk, hiszen a kormány rendeleti úton megszünteti a KKB-t, helyére egy tisztán kormányzati szereplőkből álló tárcaközi bizottságot állít, a civilek meg majd elvitatkozhatnak egymással a maguk kis játszóházában, olyan szervezetekkel együtt, akiknek vagy lövésük sincsen a drogkérdésről, vagy bólogató Jánosként követik a kormány útmutatását.
A valódi kettősség, az igazi szakadék a kormányzati kommunikáció és a valóság között húzódik. Miközben a kormány az előző kormányt bírálja azért, hogy nem tett eleget a drogproblémák kezeléséért, most még kevesebbet tesz. Miközben a kormány a világos célok szükségességéről beszél, két éve nem fogad el egy olyan stratégiát, amiben világos célok szerepelhetnének. Miközben a kormány felépülés központú megközelítést vizionál, forráskivonásával leépíti az ellátórendszert. Miközben a prevenció fontosságáról beszél, sorra szűnnek a legkiválóbb prevenciós programok.
Továbbra is készen állok arra, hogy a kormány munkáját színvonalas szakmai anyagokkal és konzultációval segítsem, amikor az valóban a köz egészségét és jóllétét szolgálja, amikor azonban azt tapasztaljuk, hogy a döntéshozók a bizonyítékokkal és a szakemberekkel szemben akarnak drogpolitikát csinálni, amikor a kormányzati kommunikáció köszönőviszonyban sincs a valósággal, akkor ezentúl is kemény civil ellenállásra lehet majd számítani.
Üdvözlettel:
Sárosi Péter
ügyvivő, drogpolitikai programvezető
TASZ
