Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
Olvasónk, Laci, évekig élt az utcán, mint drogfüggő csöves, amíg aztán egy napon megindult a felépülés útján. Ma már rendezett életet él, a gyerekével is jó a kapcsolata. Most decemberben lesz hét éve, hogy leállt – gratulálunk neki!
Az én történetem ott kezdődött, hogy 9 éves koromban költöztünk a 7. kerületbe vidékről. (A jobb élet reményében.) A szüleim ezt mondták. Nagyon vártam azt a napot, amikor költöztünk. Nem származom gazdag családból, épp hogy megéltünk. Apám ivott, anyám depressziós volt. Szép párosítás.
Soha sem kaptam elég figyelmet, megértést. Apám lelkileg terrorizált nap mint nap. Anyám védett engem, de közben meg elég sokat eljárt a keze. Nem tudtam hová tenni ezt. Semmi bizalmam nem volt irányukban. Féltem tőlük, féltem a reakcióktól, bármit is csináltam. Borzalmas veszekedős karácsonyaink voltak, 0 ünnepi hangulat.
10 éves voltam, amikor megszületett az öcsém, őt nagyon vártam és nagyon szerettem. Sok figyelmet kapott mindenkitől, de én nem igazán. Apám még rosszabb lett velem szemben. Később elmentem sportolni (úszni). Nagyon szerettem, de a tanulásom rovására ment. Jobban szerettem az uszodában lenni, mint otthon. Ezek után abba kellett hagynom az úszást, amit nagyon sajnáltam.
Mindig szigorúak voltak velem a szüleim, nem mehettem sehová, nem engedték, hogy barátkozzak a téren lógó fiatalokkal. Mert hogy ők utcagyerekek, és nekem van „családom”. Persze később összebarátkoztam velük, amire kb. 16 éves lehettem. Tetszett a lazaságuk, piáztak, cigiztek és balhéztak. Ez vonzott engem.
Ők befogadtak és elfogadtak. Ők lettek az én családom. 17 évesen használtam először morfiumot, elkezdetem piázni, gyógyszerezni és játékgépezni. Sorozatos balhék, kocsmázások és rendőrségi ügyek kísérték a mindennapjaimat. Otthon pedig folyamatos balhék voltak ezek miatt. Úgy éreztem, hogy jobban szeretnek a barátaim, mint a saját családom. A 20 év használatom alatt nem igazán tudnék olyat mondani, amikor 1 hétig ne használtam volna valamit. Mindegy volt, hogy mit, de legyen valami drog vagy pia. De leginkább minden egyszerre.
Sok embert becsaptam, megkárosítottam. Közben a családunk is széthullott. Senki és semmi sem érdekelt, csak az én tróger életem foglalkoztatott. Legyen pia meg drog. A végén jöttek az életembe a dizájnerdrogok. Saját döntésem volt, hogy utcára kerültem. Úgy éreztem, szabad vagyok, azt csinálhatok, amit akarok. Senki sem szól bele az életembe. (Azt hozzáteszem, hogy akkor már 2 éve apa voltam, és semmit sem foglalkoztam a gyermekemmel.)
2 évet voltam utcán, közben folyamatosan ittam és drogoztam. Igazi csöves voltam. Teljesen kiégtem, lelkileg és fizikailag is. Magányos, elkeseredett és kilátástalan (önsajnálat hegyek) voltam. Minden volt bennem csak pozıtív gondolat nem.
Aztán egy szép napon találkoztam egy régi ismerősömmel, aki már több éve tiszta volt. A vele folytatott beszélgetés nagyon megérintett. Nem ítélt el, szeretettel beszélt hozzám. Ekkor már egy jó barátom rehabon volt. Gondoltam megyek én is rehabra. Ha neki megy akkor nekem is fog sikerülni. Még 1 hetet külföldön voltam a jobb élet reményében (persze semmi sem változott) hazajöttem és fel hívtam az édesanyámat, hogy engedjen haza mert le akarok állni.
2012. december 17-én elmentem a nagyszénási rehabra. Az öcsém vitt le. A kemény 58 kilómmal érkeztem meg. A világomról sem tudtam, fogalmam sem volt, mi vár ott rám. 1 évet voltam ott, nem volt könnyű. De visszakaptam az életem. Azóta is tisztán élek, a családommal rendeződött a kapcsolatom, a gyermekemmel is. Lassan 7 éve vagyok tiszta, és nagyon sok mindent elértem ezen idő alatt. Hálás vagyok mindenkinek, aki hitt és bízott bennem. Hálás vagyok a rehab dolgozóinak, akik az életem részei lettek. Végre szeretek élni!
Laci
FIGYELEM! A fenti történet nem azt a célt szolgálja, hogy bárkit hasonló szerek fogyasztására buzdítson. Sorozatunk célja a tájékoztatás: hogy bemutassuk, milyen sokféle célból és módon fogyasztanak az emberek tudatmódosító szereket. Ha érdekel a drogtéma – akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a sarosi.peter(kukac)gmail.com címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk.
