Az amerikaiak többsége szerint az alkohol tiltása károsabb volt, mint a fogyasztása – Ethan Nadelmann cikke a The Wall Street Journal-ben
Szerző: ETHAN NADELMANN
A Drug Policy Alliance igazgatója, a TASZ Tanácsadó Testületének tagja
Forrás: The Wall Street Journal
Ma van a 75. évfordulója annak, hogy 1933-ban Utah 36. államként ratifikálta az alkotmány 21. kiegészítését, és ezzel visszavonta a 18. kiegészítést. Ez a gyakorlatban az egész országban véget vetett az alkoholtilalommal való kudarcot vallott kísérletezésnek.
Ez a nap ma már az ünneplés napjává szépült az emlékezetünkben, bulikkal, a tiltás visszavonásának alkalmából osztott ingyen italokkal a bárokban, az újságok külön erre a napra összeállított koktélreceptjeivel.
Reméljük azonban, hogy ez a nap a múlt átgondolásának napja is. Meg kell értenünk, hogy miért örültek ennyire az őseink egy ilyen veszélyes, ennyi fájdalmat és gyönyört okozó drog re-legalizációjának, s meg kell fontolnunk azt is, hogy milyen tanulságokkal jár ez a ma embere számára.
1933-ban az alkoholtilalom visszavonására szavazó embereknek igen különböző indokaik voltak a rendszer megváltoztatására. Abban azonban mindegyikük egyetértett, hogy a sikertelen tilalom jóval több kárt okoz, mint az alkoholfogyasztás maga.
Drámai változást jelentett ez a 15 évvel ezelőtti helyzethez képest, amikor a legtöbb amerikai még az alkoholt látta a probléma forrásának, és a betiltására voksolt. Hamar kiderült azonban, hogy a tilalom nem képes az alkoholmentes társadalom megvalósítására. A szesz éppolyan hozzáférhető volt, mint azelőtt, de mivel most már illegálisnak minősült, így megteltek a börtönök az adófizetők költségére.
A tilalom egyes ellenzői Al Caponéra és növekvő bűnözésre, erőszakra és korrupcióra mutattak rá. Másoknak a több tízmillió amerikai bűnözővé minősítésével volt gondja. Az amerikaiakat aggasztotta a szövetségi rendőrség hatalmának megnövelése, az egyén szabadságjogainak korlátozása, a tilalmi törvény végrehajtására fordított kormánykiadások növekedése és a kiesett adójövedelmek milliárdjai. Ezenkívül voltak olyanok is, akiket azok az esetek borzasztottak el, amelyek során oly sok polgár vakult vagy halt meg a pancsolt szesztől és az ipari alkoholtól.
A tilalom támogatói a fogyasztókat hibáztatták, egyesek közülük oly messzire mentek, hogy a tilalom megszegőire bármily szigorú büntetés kiszabását igazságosnak tartották. 1933-ban azonban az amerikaiak többsége a tilalmat magát hibáztatta a problémákért.
A tilalom visszavonását nem csupán az alkohol ízére vágyó emberek érték el, hanem azok is, akik gyűlölték az alkoholt, de nem voltak képesek szemet hunyni a sikertelen tilalom szörnyű következményei felett. Akkor látták azt, ami ma az amerikaiak többsége nem lát: hogy a sikertelen drogtilalom nagyobb károkat okoz, mint az a drog, amelyet megpróbált elpusztítani.
Vegyük számba a jelenlegi drogtilalom következményeit: 500 ezer ember ül rácsok mögött az USA börtöneiben és fegyházaiban nem-erőszakos kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetése miatt; 1,8 millió kábítószerrel kapcsolatos rendőrségi előállítás történik minden évben; az adófizetői dollárok tízmilliárdjait vesztegetik el arra a drogellenes háborúra, amely a közvélemény 76%-a szerint vesztésre áll; a drogtörvények miatt elítéltek millióit egy életre megbélyegzik; több ezer túladagolásos halálesetre kerül sor, amelyért sokkal inkább a tilalom a felelős és nem a drog maga; több ezer ember fertőződik meg HIV és hepatitis C vírussal szükségtelenül, a felelős egészségpolitikát aláaknázó törvények miatt.
És nézzük csak a világ többi országát. Afganisztánt, ahol a lakosság legalább egyharmada a sikertelen globális drogtilalom áldozata. Mexikót, amihez képest az Al Capone-korabeli Chicago matinéműsornak tűnik. Vagy Latin-Amerika más országait, ahol a tilalomból fakadó bűnözés, erőszak és korrupció aláássák a polgári közigazgatást és a közbiztonságot, míg a drognövények elleni eszement irtó hadjáratok ökológiai katasztrófához vezetnek.
Mindezek a problémák nem önmagában a drogok következményei, hanem a tiltó politikáké, amelyek régebb óta léteznek már annál, mint ami egy nyílt társadalomban ildomos lenne, és ha figyelembe vesszük a történelemtől tanult leckéket. Lehetséges, hogy egy totalitárius Amerika jobban teljesített volna, de vajon nem pusztította-e volna el a legalapvetőbb értékeinket is egyben?
Vajon miért tudták ilyen bölcsen megkülönböztetni őseink a tilalom ártalmait a drogok ártalmaitól, s vajon miért nem képesek erre az emberek napjainkban?
Nem azért, mert az alkohol kevéssé veszélyes drog, mint a manapság tiltott szerek. A marihuána például az alkohollal összehasonlításban viszonylag ártalmatlan drog: kevéssé vezet erőszakos viselkedéshez, nem lehet tőle halálos túladagolást kapni, és ha valaki rendszeres használóvá válik, annak közel sincsenek olyan súlyos veszélyei, mint az alkohol esetében. A heroin fogyasztásához kapcsolódó veszélyek sokkal inkább a tilalom, mintsem a drog sajátos tulajdonságainak következményei. A svájciak a múlt hétvégén ezért támogatták a kormány által kezdeményezett népszavazási javaslatot, amely engedélyezte az orvosi heroin felírását azon függők számára, akiknek a függőségét más módon nem lehetett kezelni. Ezért van az is, hogy egyre több ország kísérletezik hasonlóval, Kanadát is beleértve.
Na igen, a pörgetőszerek – a kokain, a metamfetamin és más illegális stimulánsok – jóval nagyobb problémát jelentenek a heroinnál. De nem akkorát, hogy ez igazolná ezen szerek betiltását az alkohollal szemben. Az igazi különbség az, hogy az alkohol olyan kártevő, amelyet már ismerünk, míg ezeket a másik kártevőket még nem ismerjük. 1933-ban a legtöbb amerikai még emlékezett a tilalmat megelőző időkre, ami mérsékelte a félelmeiket. De napjainkban már csak nagyon kevés amerikai emlékszik azokra a napokra, amikor a jelenleg illegális drogokat még legálisan forgalmazták és fogyasztották. Ha képesek lennének visszaemlékezni, a tilalom utáni jövővel kapcsolatos félelmek kevéssé lennének riasztóak.
Jelenleg azonban még nincs olyan válság, vagy talán teljesen kibontakozott recesszió, amely elgondolkodtatná őket az előítéleteik áráról. Mert ez az, ami végső soron siettette a alkoholtilalom visszavonását, és ezért vagyok biztos abban, hogy a gazdasági válság hatására a jövőben élénkebb vitákra kerül sor a marihuána-tilalom megszüntetéséről és a drogellenes háború egyéb költségeiről, illetve a drogtilalom alternatíváiról.
A drogtilalom felszámolásával kapcsolatos félelmeket leginkább talán azzal oszlathatjuk el, ha figyelembe vesszük, mi történt az alkoholtilalom időszakában az Amerikán kívüli világban. Más országok, így Nagy-Britannia, Ausztrália és Hollandia lakosságát szintén aggasztották az alkohol által okozott ártalmak, és ők is megoldást szerettek volna találni ezekre a problémákra. Mégis, a legtöbben a tilalom ellen, az alkohol kontrollált hozzáférhetősége, a magas adók kivetése és a tájékoztatás mellett döntöttek. Ez növekvő állami bevételeket jelentett, a bűnözők pedig nem jutottak könnyű haszonszerzési forráshoz, az alkoholfogyasztás pedig az Egyesült Államokhoz hasonlóan ezekben az országokban is csökkent.
Vajon Barack Obama megválasztott elnök megemlékezik-e ma az alkoholtilalom visszavonásának napjáról? Nem vennék mérget rá. Nem számítok arra sem, hogy megreformálná az ország drogtörvényeit a választás során tett ígéreteken felül: eltörli a legszigorúbb szankciókat, visszavonja az AIDS visszaszorítását szolgáló tűcsere programok támogatására kivetett szövetségi tilalmat, korrekt lehetőséget biztosít a gyógyászati marihuána előnyeinek bebizonyítására, és alternatív kezelést biztosít a kevésbé súlyos bűncselekmények elkövetői számára.
De van még egy dolog, amit megtehet: éppúgy segítse elő az alapos és tájékozott vitát a drogpolitikáról, mint ahogyan ezt más területeken is teszi. Hiszen végső soron a legrosszabb tilalom a gondolkodás tilalma.
Fordította: Sárosi Péter
John Walters, az amerikai drogcár ugyanezen számban közölt publicisztikája elérhető itt!
