A kislányom hasmenést kapott. Ahogy este feltakarítottam a hányását a padlóról, azon gondolkodtam, hogy pont ezt teszem virtuálisan is az oldal kommentmezőjében: szép csendben feltakarítom a hányást. Mert az utóbbi napokban megtalált valamilyen bihazánkos akciócsapat, és trollhadsereget küldött, hogy a gyűlöletüket odahányják a posztok alá. Szó szerint: hiszen sokan hányós emoji-val nyomatékosították ezt. Aztán persze a „szólásszabadságra” hivatkozva nyavalyognak, ha az ember moderálja a gyűlöletbeszédüket. Na persze. Mintha a véleménynyilvánítás szabadságába tartozna, hogy ha valaki odrókázik az ajtód elé, akkor nem szabad feltakarítanod. Elnéztem ezeket az öntelt erkölcsvédőket, a keresztény normalitás önjelölt védelmezőit, ahogy kisgyerekükkel, unokájukkal pózolnak a profilképükön. Majd olyanokat okádnak oda a nyilvánosságba, amik már a tömeggyilkosságra való uszítás kategóriájába tartoznak. Mint hogy lángszóróval kell szénné égetni a melegeket. Megette a fene az olyan normalitást, amit lángszóróval kell védeni. A 20. században szép számmal láthattunk példákat rá, hová vezet ez. Elgondolom, hogy mi lesz azzal a szerencsétlen kisgyerekkel, akivel most büszkén pózolnak, ha esetleg kamaszkorára felismeri: neki is vannak másféle vágyai. Brrr. Rossz belegondolni. Ez a tömény rosszindulat, ami ezekből a kommentelőkből árad, még egy hozzám hasonló felnőtt ember gyomrát is megviseli. Egy családapáét, aki már régóta dolgozik magán, meditál, pszichoterápiára jár. Vajon milyen hatással lehet egy még kialakulatlan személyiségű fiatalra, aki éppen most kezd el ismerkedni magával? A minap olvastam a transz lányról, aki a saját életét eldobta magától: és még halálában sem hagytak neki békét a gyűlölködők. Nem volt könnyű éjszaka. A kislányom többször ébredt: hányt. Én ébren forgolódtam. Néztem az arcát, és azon tűnődtem, hogy mennyire mentes egy kisgyerek még a gyűlölködéstől. Nem ezzel születünk. Ez később kerül az emberekbe. Megmérgezik vele az elméjüket. És milyen jó, hogy egyre többen vagyunk mi, szülők, akik feltétlen nélkül elfogadjuk a gyerekünket – és ezt az elfogadást próbáljuk átadni nekik is. Van értelme a Pride-nak – van értelme fényt gyújtani a sötétségben. (note to myself)