Tudjátok mi a legnagyobb gond? Az, hogy bármiről is legyen szó, milliók hiszik ebben az országban, hogy minden egy zéró-összegű játék. Amiben csak győztesek meg vesztesek, diadalmas arrogánsok és megalázott lúzerek vannak. Ha a nők jogairól, esélyegyenlőségéről van szó: akkor az biztos csak és kizárólag a férfiak kárára történhet. Mintha a patriarchátust csak és kizárólag valamiféle pepitában ugyanolyan nőuralommal lehetne felváltani, ahol a férfi másodrangú állampolgár. Ha az LMBTQ emberek, a szivárványcsaládok jogaiért akarunk vonulni: akkor abban fenyegetést látnak a heteró kapcsolatokra és a „hagyományos” családokra. Biztos „elő akarják írni”, hogy legyen mindenki meleg. Na persze. Ha a kannabisz legális szabályozásáról beszélünk, biztos akad valami idióta, aki szerint biztos fűautomatákat akarunk felszerelni az ovikba és ráerőszakolni a füvet a gyerekekre. Nem értik, hogy a jogok nem véges számú vagyontárgyak, amiken meg kell osztozni, vagy amiket el lehet lopni: az egyik többet kap, a másik kevesebbet. Vagy hogy az empátia, az együttérzés nem fogyóeszköz, amiből ha az egyik csoport kap, akkor kevesebb jut a másiknak. Vagy hogy nincs egyenes út aközött, hogy elismered az egyik ember jogát az eltérő létezéshez, és hogy te magad is szükségszerűen azzá válnál. Nem érthetik meg, amit soha nem tanultak és éltek meg. Nem értik, mert magukból indulnak ki. És abból, amit a gyerekkorukból hoznak. Félelem. Gyanakvás. Paranoia. Gyűlölet. Ezt böfögik, okádják fel magukból ránk. Ebben a torz, gonosz vigyorgásban találnak vigaszt a nyomorult kis örömtelen életükben. És sajnos ez nem kormánypárt vs ellenzék, tisza vs fidesz kérdése: ugyanazokat a mélyen rögzült mintákat megtalálod mindkét oldalon. És ez ellen logikus érveléssel nem tudsz mit tenni. Mert ez jóval mélyebben van: a hüllőagyban. Két hibát követhetünk el: ha teljesen lebecsüljük ennek a jelentőségét, és nem foglalkozunk vele. Vagy ha túlbecsüljük a jelentőségét és egy agresszív, hangos kommentelő-zászlóromboló kisebbségből az egész országot és népét ítéljük meg. Ami a legfontosabb: húzzuk meg a határainkat. Ne engedjük bántani magunkat! De közben ne engedjük azt sem, hogy mi magunk is visszatükrözzük azt a gyűlöletet, amit ránk okádnak. Ne engedjünk a csábításnak, hogy mi magunk is a fekete-fehér kirekesztő zéró-összegű játszmákat játszuk. Hiszen pont ezt akarják elérni. Mert tudják, hogy hosszú távon vesztésre állnak – és ez tovább növeli a frusztrációjukat. Az új Magyarország ott vajúdik bennünk – a mi szívünkben. Egy új Magyarország, ahol nem kizáró és árokásó „vagy”-ok, hanem szelíd és együttérző „és”-ek határozzák meg a közös életünket. Ahol lehetsz egyszerre keresztény és meleg, roma és magyar, keresztény és liberális, nő és gyermektelen, leszbikus és anya, fűszívó és sörivó, biciklis és autós, haladó és hazafi – teljes értékű magyar polgárként. Ahol a szolidaritás nem véges, hanem kifogyhatatlan erőforrás. ❤