Vajon mi az, amit most nem akarok érezni? Tara Brach meditációs oktató szerint ez egy kulcsfontosságú kérdés, amit gyakran fel kell tennünk magunknak. Mert az elme, evolúciós okokból, hajlamos arra, hogy elfedje, szőnyeg alá söpörje a zavaró érzéseket a napi túlélés és fajfenntartás érdekében. Hajlamosak vagyunk arra, hogy pajzsokat építsünk, önáltató hiedelmekből és önigazoló érvekből: nem tudok, nem akarok most ezzel foglalkozni. Találunk kifogásokat, hogy mással foglalkozzunk. Elnyomjuk az érzéseinket agyzsibbasztó szokásokkal, gépies rutinokkal, kémiai és egyéb ingerekkel. Ez a függőségek motorja is: ami a felszínes megfigyelő számára őrült önpusztításnak tűnik, az valójában védekező mechanizmus, aminek megvan a maga racionalitása. A valósággal szembeni védekezés segítheti a napi túlélést. Távol tartja a fájdalmat – de hosszú távon kizárja az életből a szépséget, kilúgozza a jelentést is. Brach szerint bátor szívre van szükségünk. Ami nem keménységet és hősiességet jelent – hanem képességet, hogy nyitottak maradjunk a fájdalomra, a bizonytalanságra és a sérülékenységre. Igen, ez most fáj. Elfogadom, nem söpröm le. Megélem. Képes vagyok jelen lenni vele. Tanulok belőle, de nem ítélkezem magam fölött. Kedvesen és kíváncsian fordulok magamhoz. A szív bátorsága nem velünk született adottság, hanem egy olyan képesség, amit fejleszteni kell. És megéri fejleszteni. „Védekezés nélküli szívvel újra és újra beleszerethetünk az életbe minden egyes nap,” írja Brach. kép: Lora Zombie