Ma itt a barcelonai egyetemen női hallgatók egy nemzetközi csoportjával a manoszféráról beszélgettünk. Ők hozták fel a témát, és láthatóan nagyon érdekelte őket – és sok újat mondtak nekem is róla, ami gondolatokat ébresztett. Aki nem tudná, a manoszféra egy online szcéna, sokféle bloggert, youtubert, influencert foglal magába, akik jellemzően a férfiak helyzetével, identitásával, szexualitásával stb. foglalkoznak – férfi szemszögből. A gond az, hogy a manoszférában egyre hangosabbak a szélsőségesen nőellenes vélemények, amelyek különösen a fiatal fiúkra, férfiakra meglehetősen káros hatást gyakorolnak. Ez egyfajta ellenreakció a #metoo mozgalomra és úgy általában a női egyenjogúságért folytatott küzdelmekre: ezekben ellenséget lát, fenyegetést a férfiak társadalmi szerepeire, státuszára. Egyik gyakori de széles körben elterjedt vád, hogy ebben a jelenlegi társadalomban már a férfiak váltak másodrangú állampolgárrá. Ha a statisztikákat nézzük, ez persze baromság: a nők a társadalmi élet szinte minden területén még mindig jelentősen rosszabb helyzetből indulnak – hátrányosabb helyzetben vannak. Mégis: egyre több tinédzser fiú érzi úgy, hogy magányos, hogy nincs megértve, hogy nem számít. Össze vannak zavarodva, nem tudják, hogy miként is kellene igazán férfinak lenni – hogyan kellene viselkedniük egymással, a nőkkel, ebben az új világban. És többnyire nem is tudják – és azért azt el kell mondanom, hogy nincsenek irigylésre méltó helyzetben. Tök más ma fiúként felnőni, mint amikor én voltam kamasz a 90-es években. Sokkal bonyolultabb hely lett a világ. Szóval én együttérzek velük. De együttérzek a fiatal nőkkel is. Akik egyre kevésbé akarnak már anyák, terapeuták, háztartásszervezők, menedzserek is lenni a kapcsolatban. Egyenlő, érett, felelős partnert keresnek, nem nárcisztikus mimózát, nem kontrollmániás pöcsméregetőt és nem is anyucika kicsi fiát. Elborzasztja őket a manoszféra – amire indulatosan reagálnak. Így aztán a nők körében egyre gyakoribb a „heteropesszimizmus”: a kiábrándulás a férfiakból. A sérült egók bevonzzák egymást. A kudarcélmények egymást erősítik mindkét oldalon. Ez valós probléma. És akkor jönnek ezek az önjelölt férfi-messiások: red pill próféták („a férfiaknak fel kell ébredniük”), pickup artist-ok (a fiúknak többnyire nőellenes társkeresési tanácsokat osztogatók), férfijogi aktivisták (akik szerint a férfi kihalásra ítélt állatfaj, ha nem fog össze a nők ármánya ellen). És betöltik az űrt. Határozott macsós stílusban osztják az észt és bizonyosságot kínálnak egy bizonytalan világban. Nekem is időről időre feldobja a fb a „férfiguruk” posztjait, akik azt ígérik, hogy az ő segítségükkel tökéletes manipulátorrá válhatsz, aki mindent is kontroll alatt tart. Beleértve a nőket is, akik leginkább zavaró akadályként vagy eszközként jelennek meg. Nem húsvér gondolkodó és érző lényként – hanem idomítandó állatként. Elég borzasztó. Sikerük nem meglepő – de aggasztó. Én azt gondolom, hogy nincsenek itt univerzális megoldások. A manoszférával szembeni indulatos feminista reakciók gyakran csak a férfiguruk pozícióit erősítik: lám, mi megmondtuk, hogy ezek ilyenek, feminácik. De egyben nem várható el a nőktől, hogy ők ápolgassák türelmesen a sérült férfiegók lelkét – tökre érthető, hogy egyre türelmetlenebbek. Társadalmunk folyamatosan változik, és a nemi szerepek változása az egyik legforradalmibb átalakulás a 21. században. Ez szerintem önmagában nem rossz. Nagyon ráfért a világra sokezer éves merev, patriarchális rendszerek után – amikről csak a felszínes ismerettel rendelkezők gondolhatják azt, hogy idilli korok voltak. Valójában rengeteget szenvedtek bennük az emberek, csak gyakran még a nyelvezetük sem volt meg ahhoz, hogy kifejezzék ezt a szenvedést. De ez az egész folyamat kényelmetlen, a konfliktusok borítékolhatók, nincsenek még kialakult normák. Mindenki sérül közben. Ami biztos: sokkal többet kellene foglalkoznunk azzal, hogy a fiatalok több támogatást kapjanak a önismeretük elmélyítéséhez, az öngondoskodás módszereinek elsajátításához, az érzelmek kifejezéséhez, a konfliktusok kezeléséhez ebben a csapdákkal teli új világban. Mert amíg ennyi dühös, magányos, frusztrált férfi és nő van, addig a szélsőségek sikerrel halásznak a zavarosban.