Ma a Margit hídon átkelve a villamoson a parlamentre tévedt a tekintetem, és éreztem, hogy ösztönösen összeszűkül a szemem, és gondterhelt lesz az arcom. Valami nagyon mélyen beépült reakció volt ez – mintha flight-or-fight üzemmódba kapcsoltam volna. Hiszen az ország háza hosszú évekig ellenséges helyként rögzült az emlékezetemben: a hely, ahol a peckes bajszú tahó karmester intésére indul be a gyűlölet kórusa. Kellett egy-két másodperc, amíg felengedtem. Eszembe jutott, hogy ez a ház – már nem az a ház. Hogy ennek az épületnek a bejáratánál már EU-s zászló lobog. Hogy a benne ülő képviselők nem csupán biodíszletként szolgálnak a rendeleti kormányzás leplezésére. Fellélegeztem. Tekintetem áttéved a másik oldalra, a várra. Ahová korábban nem tudtam anélkül nézni, hogy ne sűrűsödött volna össze a gyomromban valami kellemetlen, szorongással vegyülő keserű, tehetetlen indulat. Hiszen mementója volt az értelmetlen kormányzati pénszórásnak, a mérhetetlen arroganciának, az elvesztegetett lehetőségeknek. Annak, hogy a hazánkat egy mohó, cinikus, arrogáns elit rabolta el. Így aztán leginkább nem is néztem se a parlamentre, se a várra. Túl gyakran közlekedtem leszegett fejjel ebben a gyönyörű városban, hogy elkerüljem a keserűséget – vagy az eget fürkésztem, esetleg a Dunát, amit a NER mocska úgy-ahogy érintetlenül hagyott. És ez most változik. Átalakul körülöttünk az épített világ is. Bátran és bizakodva nézem, ahogy a parlament tetején lobognak a zászlók. Kíváncsian és megkönnyebbülve fürkészem a Karmelita körvonalait – ahol szinte tapintható a köpcös hiánya. Az ellenségesen fölém tornyosuló falak, a világot elzáró akadályok helyett mintha kinyílnának a terek, égbe szökő lehetőségekkel kecsegtetnének a hidak, barátságosan mosolyognának a háztetők. A nyugati horizont mögött Európa integet. Eltart még egy darabig, amíg a régi beidegződések, reakciók elenyésznek. De a folyamat elindult. És ha magamba nézek, ez a folyamat nekem nem április 12-én kezdődött. Nem egyszerűen „felülről” adják vissza – hanem mi magunk vettük, vesszük vissza. A Pride-on hömpölygő tömegek. A parlament előtt a szabadságért táncolók. Megannyi állomása ennek a felszabadító hadjáratnak. Otthon vagyunk. (note to myself)