Tudjátok egy valaminek nagyon örülök az elmúlt 16 év kapcsán. Annak, hogy nem jutottam el odáig, ameddig nagyon sok magyar eljutott: a nemzeti öngyűlöletig. Addig, hogy a sorozatos kudarcok és a Hatalomnak való folyamatos behódolás miatt megutáljam a saját népemet. Pedig volt ilyen kísértés. Amikor az ember azt tapasztalja, hogy a nép jelentős része egy olyan beszűkült tudatállapotban van, és annyira más műsort néz a valóságról, mint ő, akkor hajlamos sommás ítéleteket alkotni. És egyes emberek engedtek ennek a kísértésnek: a magyar „genetikailag alattvaló”, mondták. Ezt érdemlik, semmi mást. Mi a francnak bízol még „ezekben”, miből gondolod, hogy itt bármi változás lesz – kérdezték. Még a legsötétebb órákban sem voltam hajlandó gyűlölni azokat a félrevezetett embereket, akik tapsoltak a szabadságjogaink megnyirbálásának, a közvagyon széthordásának vagy a haza orosz kézbe való kiárusításának. Esetleg kárörvendtek annak, hogy bezárják a klubokat, bilincsben viszik el a füves srácokat, lányokat. Vagy csak simán sunnyogtak és kussoltak. Többször is leírtam: ez a nép sokat tűr és sokáig. Sajnos valóban tele van kisállami komplexusokkal, vezér-fétissel és házmester-mentalitással. Vannak évek, amikor úgy tűnik: kész, vége, ilyen a magyar. De aztán, kivételes történelmi pillanatokban, ugyanez a nép képes a nagyságra. Képes hihetetlen szabadságvágyról tanulságot tenni. És ha megfelelően tájékoztatják és nem hazudnak neki, akkor képes felelős döntéseket hozni. Most kaptunk egy új történelmi lehetőséget, hogy rendbe tegyük közös dolgainkat. Sokadik nekifutásra, hiszen eddig nagyon sok hasonló lehetőséget szúrtunk el. Én azt gondolom, hogy ennek a történelmi pillanatnak most többről kell szólnia, mint az EU-s pénzek visszaszerzése, az államháztartás egyensúlyának megteremtése és hasonlók. Ezek fontosak – de ennél most több kell. Újjá kell építenünk a magyar köztársaságot – új alapokra kell helyeznünk a magyar demokráciát. És ez nem csak írott jogszabályokról, új alkotmányról stb. szól. Vagy hogy szembenézünk a múlt bűneivel és hogy elszámoltatjuk a Hatalmat. A politikai kultúra íratlan szabályain is változtatni kell. Azon, ahogyan egymással bánunk, ahogy egymással vitatkozunk (mert a vita jó!). Ahogy a párbeszéd útján a szekértáborokon felüli közjót keressük. Jobbosok és balosok, férfiak és nők, kisebbségiek és többségiek, keresztények és ateisták, füvesek és pálinkások, biciklisek és autósok. Nagyon sokfélék vagyunk, és ez így van jól: nem kell beolvasztani mindenkit egy homogén masszába. De egy országunk van. És egy bolygónk. És közös felelősségünk a jövő iránt. Kép: Gallov Adrienne/Énbudapestem