Fő tartalom átugrása

Széljegyzetek – 2026-04-01

Mindig szomorú látni, amikor egykor büszke tartással rendelkező emberek lelkileg és erkölcsileg megroggyannak. Akinek volt már olyan hozzátartozója, barátja, aki függőséggel küzdött, bizonyára látott már hasonlót. Amikor aprópénzre váltja nem csak a családi ezüstöt, de a lelkiismeretét is, csak hogy be tudja szerezni szenvedélye tárgyát. Akit megkárosít, az elég nehezen tud rá együttérzéssel tekinteni – még akkor is, ha tudja, ez az állapot, vagy betegség, ha úgy tetszik, amiben van, nem tükrözi azt az embert, akiből kivetkőzött. Hasonló szomorúsággal szemlélem, hogyan került erkölcsi válságba a magyar értelmiség jelentős része (mert az iskolázatlan félrevezetetteket én itt most nem bántom). Közülük sokan 15-20 éve még azt kiabálták az utcán, hogy ruszkik haza. Éltették a magyar szabadságot és függetlenséget. És most, amikor immár dokumentumokkal igazolhatóan is kiderült az, aminek eddig még a létezését is tagadták: hogy hőn szeretett vezetőik gyakorlatilag az oroszok zsebében vannak, mit tesznek? Leginkább hallgatnak. Kussolnak és sunnyognak. Vagy ami rosszabb: mentségeket keresnek. Orosz gáz? Tényleg? Rezsiszámláért eladni a hazát – ez még mentségnek is borzalmas. Ami még a kínos hallgatásnál vagy mentegetőzésnél is cikibb: próbálják ezt átfordítani abba, hogy jaj, lehallgatták a külügyminisztert. Könyörgöm, ki nem szarja le, hogy lehallgatták – sőt, ki nem tudja teljes szívvel támogatni, hogy hallgassák le, ha éppen elárulja a hazáját és Európát? Ez olyan, mint amikor a bántalmazó családfő lenyúlja a hozzátartozói pénzét, ami kiderül abból, hogy meglátják az sms-eit, és ő ezután abból csinál álbalhét, hogy ebben a családban már nem bízhat senkiben. Szomorú, hogy azok az értelmiségiek, egyháziak, erkölcsvédők, akik soha nem restek felemelt mutatóujjal prédikálni, ha éppen ostorozni kell honfitársaikat az olyan gyarlóságaik miatt, hogy éppen kit szeretnek vagy mit szívnak, azok, akik folyamatosan a nemzeti erkölcsről szónokolnak, most nem képesek még belátni sem, hogy a magyar történelem 1956 óta legdurvább hazaárulási botránya bontakozik ki a szemük előtt. Szánalmas.
 |  Péter Sárosi
Mindig szomorú látni, amikor egykor büszke tartással rendelkező emberek lelkileg és erkölcsileg megroggyannak. Akinek volt már olyan hozzátartozója, barátja, aki függőséggel küzdött, bizonyára látott már hasonlót. Amikor aprópénzre váltja nem csak a családi ezüstöt, de a lelkiismeretét is, csak hogy be tudja szerezni szenvedélye tárgyát. Akit megkárosít, az elég nehezen tud rá együttérzéssel tekinteni – még akkor is, ha tudja, ez az állapot, vagy betegség, ha úgy tetszik, amiben van, nem tükrözi azt az embert, akiből kivetkőzött. Hasonló szomorúsággal szemlélem, hogyan került erkölcsi válságba a magyar értelmiség jelentős része (mert az iskolázatlan félrevezetetteket én itt most nem bántom). Közülük sokan 15-20 éve még azt kiabálták az utcán, hogy ruszkik haza. Éltették a magyar szabadságot és függetlenséget. És most, amikor immár dokumentumokkal igazolhatóan is kiderült az, aminek eddig még a létezését is tagadták: hogy hőn szeretett vezetőik gyakorlatilag az oroszok zsebében vannak, mit tesznek? Leginkább hallgatnak. Kussolnak és sunnyognak. Vagy ami rosszabb: mentségeket keresnek. Orosz gáz? Tényleg? Rezsiszámláért eladni a hazát – ez még mentségnek is borzalmas. Ami még a kínos hallgatásnál vagy mentegetőzésnél is cikibb: próbálják ezt átfordítani abba, hogy jaj, lehallgatták a külügyminisztert. Könyörgöm, ki nem szarja le, hogy lehallgatták – sőt, ki nem tudja teljes szívvel támogatni, hogy hallgassák le, ha éppen elárulja a hazáját és Európát? Ez olyan, mint amikor a bántalmazó családfő lenyúlja a hozzátartozói pénzét, ami kiderül abból, hogy meglátják az sms-eit, és ő ezután abból csinál álbalhét, hogy ebben a családban már nem bízhat senkiben. Szomorú, hogy azok az értelmiségiek, egyháziak, erkölcsvédők, akik soha nem restek felemelt mutatóujjal prédikálni, ha éppen ostorozni kell honfitársaikat az olyan gyarlóságaik miatt, hogy éppen kit szeretnek vagy mit szívnak, azok, akik folyamatosan a nemzeti erkölcsről szónokolnak, most nem képesek még belátni sem, hogy a magyar történelem 1956 óta legdurvább hazaárulási botránya bontakozik ki a szemük előtt. Szánalmas.

CÍMÜNK

Jogriporter Alapítvány
1032 Budapest
San Marco utca 70.
Email: rightsreporter@rightsreporter.net

TÉMÁK

SOROZATOK


©