Milyen hibái voltak a kaliforniai legalizációs kampánynak és mit lehet ezekből tanulni?
Az USA legrégebbi marihuána-legalizációs szervezete, a NORML saját blogján értékelte a múlt heti népszavazást, amelyen nem következett be a sokak által várt áttörés az USA drogpolitikájában. A kaliforniai népszavazáson a véglegesített adatok szerint mintegy 3,4 millió ember, az összes választó több mint 46%-a válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy a 21 éven felüliek törvényesen tarthassanak-e maguknál 1 uncia (28,5 g) marihuánát. Bár a győzelem elmaradt, mégis ez volt minden idők legjobb szavazási eredménye a fűlegalizáció kérdésében az Államokban – ez pedig azt mutatja, hogy a drogpolitikai reform-mozgalom nem végzett rossz munkát az elmúlt egy-két évtizedben. Mégis, a legutolsó Gallup közvélemnykutatás a legalizáció-párt 58%-os támogatottságát mutatta – hová tűnt ez a 12%-os előny az utolsó pillanatban? A Drogriporteren már beszámoltunk az egyik magyarázó hipotézisről (Bradley-effektus), a NORML szerint azonban a vereség a kampány számos hiányosságára is rámutatott.
1) A gyógyászati marihuánához fűződő jogok explicitebb védelmére van szükség – a kampány egyik meglepetése az volt, hogy a gyógyászati marihuánát fogyasztók/támogatók jelentős része nem állt ki az általános legalizáció mellett, sőt, egyesek ellenezték azt (“Stoners Against Legalization”), mondván, hogy az új törvény veszélybe sodorja az ő nehezen kiharcolt kiváltságaikat. A következő törvényjavaslatnak ezért explicit módon meg kell határoznia a gyógyászati marihuánához fűződő jogok és a rekreációs célú marihuána-fogyasztás szabályozásának viszonyát.
2) A következő törvényjavaslatnak nem szabad túl-kriminalizálnia a fiatalokat – a jelenlegi törvényjavaslat szerint az a 22 éves, aki 20 éves társának közös fogyasztás során átad egy spanglit, bűncselekményt követ el. Mivel a marihuána-legalizáció támogatóinak körében az egyik legjelentősebb csoport éppen a 18-25 éves korosztály, ez a kitétel komoly ellenkezést és csalódást váltott ki belőlük. Ez a NORML szerint túl nagy ár azért, hogy néhány embert meg lehessen nyerni az idősebb korosztályokból az ügynek. A 21 éves korhatár szerintük nem elhibázott, hiszen ugyanez a limit a törvényes alkoholfogyasztásnál is, azonban egy spangli átadását nem szabad súlyosabban szankcionálni, mint egy üveg sör átadását.
3) A jelenlegi illegális termesztőket integrálni kell a legális fűpiacba – a legalizációs kezdeményezést sokan azért ellenezték, mivel attól tartottak, hogy a jelenlegi illegális kistermelők helyett multicégek veszik majd át a fűpiac feletti kontrollt. Ezért bukhatott el a népszavazás az olyan hagyományos fűtermesztő területeken, mint például Humbolt County. A következő népszavazási kezedményezésnek ezért kimondottan helyzetbe kell hozni a helyi kistermelőket, ezáltal a legalizáció a helyi közösségek számára vállalkozási és munkahelyteremtési lehetőségként jelenik meg.
4) Nem győzhetünk addig, amíg az emberek jobban félnek a legalizációtól, mint a tilalomtól – az emberek többsége csak akkor fog a legalizáció mellett szavazni, ha a status quo már elfogadhatatlannak tűnik a számára, és az alternatíva pedig morálisan helyes döntésként jelenik meg. A kampány során ezért nem csak a legalizáció várható pozitív hatásaira kell összpontosítani, hanem drámai módon be kell mutatni a fennálló politikai szabályozás szomorú következményeit és tarthatatlanságát.
5) Szakítani kell a marihuánaszívás bűnös dologként való ábrázolásával – hiába sorolnak fel a kampány során ezer érvet amellett, miért rossz a prohibíció és miért jó a legalizáció, amíg nem sikerül változtatni a marihuána általános közmegítélésén. Amíg a felnőtt emberek fűszívása alapvetően rossz, morálisan elítélendő dologként tételeződik fel a választópolgárokban, nem fogják támogatni annak legalizálását sem. A kampánynak nagyobb hangsúly kell fektetnie arra, hogy láthatóvá tegye a felelősségteljesen marihuánát szívó felnőtt felnőtt fogyasztót, aki a tilalom miatt veszítheti el a munkáját, a családját vagy akár a szabadságát is. (Megjegyzés: ez persze nagyon csúszós talaj, hiszen nagyon keskeny mezsgye választja el a felelőségteljes marihuána-szívás bemutatását a marihuána mint olyan népszerűsítésétől, ami nem lehet kívánatos cél.)
6) A kampánynak reálisan kell bemutatnia azt, hogy mit érhetünk el a legalizációval és mit nem – a kampány során gyakran érveltek azzal, hogy a legalizációs javaslat sikerével az államháztartást 1,4 milliárd dolláros többletbevételhez lehet majd juttatni. Valójában ez a szakértői becslés nem a Proposition 19-el kapcsolatban született, hanem annál még jóval korábban, így nem lehetett garantálni, hogy amennyiben a népszavazás sikerrel járt volna, valóban sikerült volna elérni az 1,4 milliárdos szintet – ez pedig csalódottságot szült volna a választókban. A másik hasonló nehezen betartható ígéret az volt, hogy a kaliforniai népszavazás sikere megtörné a mexikói drogkartelleket – arra a Fehér Ház drogirodájából származó becslésre hivatkozva, amely szerint a kartellek bevételeinek 60%-át az USA-ba irányuló marihuána-kereskedelem adja. A valóságban azonban nem lehetett garantálni, hogy a mexikói kartelleket pusztán a népszavazás sikere összeroppantotta volna – ahhoz annál jóval szélesebbkörű és nemzetközibb változásokra lenne szükség.
7) Először legalizálni kell, utána lehet szabályozni a drogtesztelés kérdését – a NORML szerint hiba volt az, hogy a mostani törvényjavaslat egyszerre akarta kezelni a drogteszteléssel kapcsolatos problémákat a legalizációval, ezzel elidegeníthetett az ügytől sokakat.
8) Nem kezelhetjük úgy a füvet, mint az alkoholt, amíg nem fejlesztjük ki a megfelelő országúti drogteszteket – jelenleg nincsen az alkoholszondához hasonló, az aktuális beszívottságot mérő országúti teszt, és ez muníciót adott a közvéleményt a betépett sofőrökkel riogató ellenoldal számára. A következő kezdeményezéshez ezért szükség lesz a megfelelő tesztelési eljárások kifejesztésére is.
9) A fűpiacot állami szinten egységesen kell szabályozni – a jelenlegi törvényjavaslat a megyék kezében hagyta volna a döntést a marihuána forgalmazásának és termesztésének szabályozásáról, ez azonban a NORML szerit jogbizonytalanságot eredményezett volna Kaliforniában, ahol akár egy-két perc autózással már más önkormányzat hatásköre alá kerülhet az ember. Hogyan lehetett volna például hatékony 10%-os adót kivetni a fűboltokra Torrence-ben, ha a szomszédos Gardenában csupán 5%-os az adó? Az emberek ráadásul kevésbé bíznak meg a helyi önkormányzatokban, mint a központi szabályozásban.
10) A gyógyászati marihuána szabályozás hiányosságai ellenérzést szültek – Kaliforniában már hosszú évek óta legálisan lehet orvosi vény és a megfelelő igazolvány kiváltása ellenében marihuánát fogyasztani. Az állam északi részén a helyi hatóságoknak sikerült hatékonyan szabályozniuk ezt a szektort, azonban a déli részen kaotikus viszonyok alakultak ki: 1-2 száz dollárért gyakorlatilag bárki orvosi igazolást válthat ki magának, nem is kell hozzá súlyosabb panasz, mint egy kis szorongás vagy rossz közérzet. Bár az emberek többsége támogatja azt, hogy a gyógyíthatatlan betegek, így a rákosok vagy AIDS-el élők büntetlenül szívhassanak füvet, visszatetszést vált ki az, hogy láthatóan egészséges fiatalok kaján vigyorral az arcukon lebegtetik az orvosi igazolásukat – miközben nyilvánvaló, hogy csak rekreációs célból szívnak. A marihuána-piac “medikalizációja” tehát jelentősen csökkentette Kaliforniában a gyógyászati marihuána-ügy hitelességét, a következő kampánynak éppen arra kell rámutatnia, hogy a rekreációs célú fogyasztást nem lehet képmutatóan a gyógyászati fogyasztás örve alatt legalizálni.
Sárosi Péter
