A hatóságok nemrég falat emeltek Párizsban, hogy elzárják a crack kokain utcai használóit a lakosság többi részétől. A Drogriporter dokumentumfilmjében megszólalnak azok a szakértők és civilek, akik a droghasználók egyik parkból a másikba terelgetése helyett, inkább higiénikus crack-használói szobákat szeretnének látni.
Drogpolitika
14,5 millió forintos pályázat fővárosi ártalomcsökkentésre
A Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (BKEF) kezdeményezésére a Főváros 14,5 millió forintos pályázatot írt ki fővárosi civil szervezetek számára.
Felhívás Bayer István Díj és a Veres Ilona Díj jelölésére
Mivel a járvány miatt a legutóbbi Magyar Addiktológiai Kongresszus elmaradt, az immár hagyományos szakmai díjak kiosztására is csak idén októberben kerül majd sor az újabb kongresszuson. Az eddigi jelölések érvényesek – de augusztus 15-ig lehet újabb jelöléseket is leadni.
Vajon milyen gyakori, hogy bedrogozzák nők italát?
Mary-Sophie Harvey kanadai úszónő esete ismét felhívta a közvélemény figyelmét az ún. bedzsinázás jelenségére: amikor mit sem sejtő nők italába csempésznek drogokat, hogy elkábítsák őket. De vajon mit tudunk a tudományos kutatások alapján erről az egészről?
Büntetés helyett támogatást: józan gondolatok a drogvilágnapon
Az alábbi beszéd az Óbudai-Békásmegyeri Kábítószerügyi Egyeztető Fórum ünnepi ülésén hangzott el 2022. június 21-én.
Hadd Beszéljünk a Drogokról! – Új módszerek a fiatalokkal való kommunikációban
A “Let Me” elnevezésű Erasmus+ projektben képzéseket tartottunk fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára. A projekt összefoglaló videóját is mi készítettük el. EGYENLŐRE CSAK ANGOL NYELVEN LÁTHATÓ.
Drogriporter Híradó | 2022 Június
Az adásban: A szégyen fala: miért van szükség crack-fogyasztói szobákra Párizsban? Kanada egy 3 éves kísérlet részeként dekriminalizálta a droghasználatot Brit-Kolumbiában. Olaszország betiltotta az ayahuascát. Ausztráliában szünetel a drogbevizsgáló program. Az USA új drogstratégiát hirdet a túladagolási válság közepette.
Drogriporter Szabadegyetem: Beszélgetés Máté Gáborral
Máté Gábor, a magyar származású kanadai orvos, akinek a Sóvárgás démona címmel jelent meg népszerű könyve a drogfüggőség jelenségéről, 2022. májusában pár napra Budapestre látogatott. Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy sikerült időt szakítania a Drogriporter támogatói számára, és a Magnet Közösségi Házban egy beszélgetésen találkozni velük. – LÉGY TÁMOGATÓNK ÉS ELKÜLDJÜK NEKED A VIDEÓT!
7 órányi meditatív zene az ÁSZ civil vizsgálatához
Ennyi idő lesz feltölteni 7 db 500kb-os dokumentumot a civileket vegzáló Állami Számvevőszék rendszerébe.
A humanista szociológus és a drogellenes harcos párviadala
Az alábbi cikkben elmesélem, hogyan próbálta a Szövetségi Drogellenes Hivatal vezetője, Harry Anslinger a legkülönfélébb eszközökkel elhallgattatni Alfred Lindesmith-t, azt a szociológust, aki a drogfogyasztók szigorú büntetése helyett a függőséggel küzdők támogatását szorgalmazta a 20. század első felében.









