• Skip to main content
  • Skip to secondary menu
  • Ugrás az elsődleges oldalsávhoz
  • Ugrás a lábléchez
  • Cikkek
  • Blog
  • Híradó
  • Café
  • Videók

Drogriporter

Hírek és filmek a drogháború frontvonalából

  • Tudástár
  • Szabadegyetem
  • Rólunk
  • HU
    • EN
    • RU

Az amerikai betegség I. – A drogtilalom előzményei

Szerző: Péter Sárosi | március 4, 2012

Tweet

A drogtilalom kezdetei az Egyesült Államokban: a legális kokain és ópium kora – David Musto klasszikus könyve nyomán 

David Musto amerikai történész 1973-ban jelentette meg “Az amerikai betegség – a kábítószer-ellenőrzés eredete” (The American Disease – The Origins of Narcotic Control) című könyvét, amely azóta három kiadást ért meg és klasszikussá vált a drogpolitikával foglalkozó szakemberek körében. A lebilincselően izgalmas mű egészen a 19. századtól a közelmúltig követi nyomon az amerikai drogszabályozás történetét, illetve azt, hogyan hódította meg az amerikai drogpolitika a világot. A szerző változatos forrásanyagra támaszkodva, sokféle perspektívából mutatja be az amerikai társadalom drogokhoz való viszonyának alakulását, kíméletlenül lerántva a leplet a politikai és gazdasági érdekekről, de a széles körben elterjedt mítoszokról és összeesküvés-elméletekről is. A Drogriporter a könyv alapján vezeti végig olvasóit ezen a történeten, következzék az első fejezet az amerikai drogszabályozás kezdeteiről! 

A 19. század elején az ópium közismert gyógyszer volt az Egyesült Államok orvosai körében, a kolera, az ételmérgezés és emésztési problémák hatékony ellenszereként. A század közepén a hipodermikus fecskendők elterjedésével együtt vált népszerűvé az intravénásan használt morfium mint fájdalomcsillapító. Egyes történészek szerint az amerikai polgárháború jelentett vízválasztót, a háborús veteránok nagy tömege szokott ugyanis rá az ópiumra és morfiumra, ennek következtében az USA-ban kialakult egy az európanál tömegesebb ópium-használat és függőség. Az ópium-import a statisztikák szerint az 1840-es évektől folyamatosan nőtt, egészen 1896-ig, amikor tetőződött majd csökkenni kezdett. Egészen a Tiszta Élelmiszer és Gyógyszer-törvény 1906-os bevezetéséig a gyártóktól nem követelték meg, hogy a termékeiken feltüntessék az összetevőket és hatóanyagokat. Egész sor olyan termékhez juthattak hozzá az emberek a patikákban és élelmiszerboltokban, amelyek kokaint vagy morfiumot tartalmaztak, a megfázás vagy influenza elleni szerek például rendszerint tartalmaztak kokaint, de számos üdítőital, így a Coca-Cola is. Ezek a drogok az amerikaik mindennapi életének részévé váltak anélkül, hogy tudtak volna róla. Oliver Wendel Holmes, a Harvard Egyetem orvosi karának dékánja leírja a felelőtlen opiát-felírási gyakorlatot az orvostársadalomban, amit a drog addikciós potenciáljának alulbecslése jellemzett. 1900-ra a becslések szerint már körülbelül 250 ezer ember fogyasztott rendszeresen opiátokat.

Az ópium és a kokain fogyasztásával kapcsolatos attitűdöket erősen befolyásolta a rasszizmus. A kokain fogyasztását például jellemzően a feketékhez társították: a közhit szerint a “kokainista néger” fehér nőket erőszakol meg és fehér rendőröket gyilkol. A déli rendőrörsök körében olyan erősen élt a mítosz, hogy a .32 kaliberű pisztolygolyók helyett .38 kaliberű lövedékeket vezettek be, mert a kokain hatására állítólag a feketék ellenállóvá váltak a kisebb lövedékre… De vajon volt-e valóságalapja annak, hogy a feketék több kokaint fogyasztottak, mint a fehérek? Annyiban lehetett, hogy az USA egyes államaiban (“dry states”) ekkoriban már betiltották az alkohol forgalmazását. A tilalom persze nem működött tökéletesen, hiszen a vagyonos fehér középosztály könnyedén beszerezhette a szeszt más államokból. A jórészt a szegényebb sorú feketék pedig könnyebben beszerzhették a kokaint. A kokainfogyasztás feketék körében való elterjedtsége azonban jóval alatta maradt annak, amit a bulvármédia nekik tulajdonított. 1909 és 1914 között például egy georgia-i elmegyógyintézetben több mint kétezer esetben vettek fel fekete páciens, de kizárólag két olyan akadt köztük, akiknek kokain-problémái voltak.

Egyes államok a 19. század utolsó évtizedében törvényeket hoztak a morfium és a kokain forgalmának korlátozásáról, például orvosi vényhez kötötték a megvásárlásukat, és ellenőrizték az orvosokat is. A törvények nagy papírmunkát jelentettek a lelkiismeretes orvosok számára, azonban számos kiskaput engedtek a gyártóknak és a törvényt be nem tartó orvosoknak. Ez utóbbiak (“dope doctors”) gyakran úgy kerülték meg az állami szabályozást, hogy más államokból rendelték meg a szert, és azt felírták a pácienseiknek. Az akkori közvélekedés szerint a szövetségi drogtilalom alkotmányellenes beavatkozás lett volna az egyes államok autonómiájába – a Hammer vs. Dagenhart (1918) ítéletben a Legfelsőbb Bíróság még kimondta, hogy a Kongresszus nem korlátozhatja a gyermekmunkával készült termékek államok közötti kereskedelmét.

A szövetségi drogtilalomért azonban jelentős erők kampányoltak, ekkor élte virágkorát a progresszív mozgalom, amelynek célja az volt, hogy leszámoljon a politikai korrupcióval és helyreállítsa a demokrácia tisztaságát. A mozgalom egyik fő célja az alkohol- és drogtilalom bevezetése volt, mivel az alkoholos orgiákról ismert szalonokat a politkai elit korrupciójának melegágyaként tartották számon. A drogok azonban csak apró szeletét jelentették a progresszívok törekvéseinek, az élelmiszeripar megregulázása például nagyobb falat volt. Upton Sinclair a progresszív mozgalom szocialista írója a “The Jungle” című regényével nagyban hozzájárult az 1906-os Hústermékek Vizsgálatáról szóló Törvény elfogadásához. Később azonban az író csalódott idealisztikus társadalomátalakító ötleteiben, a hústermékek vizsgálatával például végül csak a nagytermelők jártak jó, mivel ők tudták kifizetni a vizsgálattal járó megnövekedett költségeket.

A ma erős és egységes Amerikai Orvosok Szövetsége (American Medical Association) akkoriban még gyenge intézmény volt, a legtöbb orvos távol maradt a tagságtól. Az AMA küzdelmében az orvosi képzés és engedély egységesítéséért túl sok orvos látott fenyegetést a függetlenségére. A professzionális gyógyszerészek az Amerikai Gyógyszerész Szövetségbe (American Pharmaceutical Association) tömörültek, amely az AMA-hoz hasonló harcot indított a szövetségi ellenőrzési rendszer kialakulásáért, egyrészt a közjó érdekében, másrészt azért, hogy ők monopolizálhassák a drogpiacot. 1901-ben az APA kongresszust tartott St. Louisban. James H. Beal jogász-gyógyszerész a következő szavakat intézte a résztvevőkhöz: “Amennyiben a gyógyszerészek nem ragadják a kezükbe a kezdeményezést ebben az ügyben (értsd: a függőséget okozó szerek forgalmazását), a közvélemény fogja ezt megtenni olyan módon, ami valószínűleg hátrányosan érinti a gyógyszerészeket.” A gyógyszerészek ezért saját modell-törvényt dolgoztak ki.

Ebben az időszakban már több államban betiltották az alkohol forgalmazását, és egyre nagyobb méreteket öltött az etnikai kisebbségek elleni hecckampány – egyes helyi önkormányzatok megtiltották, hogy a gyógyszerészek kokaint árusítsanak a városok “néger negyedében”. 1902-ben a Kongresszus bizottságot hozott létre a szokásformáló drogok vizsgálatára. Kérdőíveket töltettek ki orvosokkal és gyógyszerészekkel, ennek alapján úgy becsülték, hogy 200 ezer ópiumfüggő élhetett az Egyesült Államokban. A bizottság szerint a nők és a feketék különösen könnyen függővé váltak a kokaintól – ez természetesen rezonált azzal a félelemmel, hogy a társadalom alávetett csoportjai a drogfogyasztás következtében majd elfelejtik, hogy “hol a helyük”. A bizottság az ópiumfogyasztás terjesztéséért egyértelműen a kínaiakat tette felelőssé. 1903-ra kidolgoztak egy modell-jogszabályt az államok számára, amelynek koncepciója az volt, hogy a drogjelenséget az állami rendőrségek segítségével lehet visszaszorítani. A korabeli többségi vélemény szerint azonban a függőket nem lehet megfosztani a függőséget okozó szertől, és azt az orvosoknak továbbra is fel kell írni a számukra. “A törvény elsődleges célja az kell, hogy legyen, hogy megelőzze a drogfogyasztás kialakulását, nem pedig az, hogy megváltoztassa a már a drogok rabságába esetteket, bármennyire is kívánatos lenne ez utóbbi cél,” jelentette ki Beal.

A modellszabályozást 1906-ban a District of Columbia területén vezették be először, és ez kizárólag az állami engedéllyel rendelkező gyógyszerészeknek engedélyezte, hogy “szokásformáló drogokat” (habit forming drugs) áruljanak – ebbe akkoriban a kannabisz még nem tartozott bele, főleg a kokain és az ópium. A tilalom nem volt totális: a törvény nem szabályozta az opiát-származékokat, mint a heroin, és lehetővé tette, hogy a függők vagy egyes betegségekben szenvedők számára az orvosok továbbra is felírjanak drogokat.

A szigorítások egyik nagy harcosa Harvey Washington Wiley volt, aki a Mezőgazdasági Minisztériumon belül létrehozta a Vegyészeti Irodát, és kíméletlenül eljárt az általa veszélyesnek ítélt termékek gyártóival szemben. Feltett szándéka volt, hogy betiltja a koffeint tartalmazó termékeket, így a Coca-Colát is. A figyelme előterében az élelmiszeripar ellenőrzése állt. 1906-ban ezért született meg a Tiszta Élelmiszerek és Drogok Törvény (Pure Food and Drugs Act), ami megkövetelte, hogy feltüntessék az összetevőket az élelmiszer- és gyógszeripari termékeken. A törvény hatására jelentősen megcsappant a gyógyhatású termékek forgalma. Theodore Roosevelt először támogatta Wiley hadjáratát, azonban a növekvő kritikákat észlelve végül behívta a Fehér Házba beszélgetni. A beszélgetés egészen addig jól haladt, amíg Wiley a szacharin betiltásáról kezdett el beszélni, amit az elnök is rendszeresen fogyasztott mint a cukor helyettesítőjét. “Bárki, aki a szacharin veszélyességéről beszél, idióta,” förmedt rá Wiley-ra Roosevelt, akit 1912-ben eltávolítottak a hivatalából. 

A Fehér Ház Wiley hatására először azt tervezte, hogy az 1906-os törvény kiegészítésével lehetetlenítik el a drogkereskedelmet az USA-ban, azonban hamarosan a Külügyminisztérium közbelépésére egy új terv került előtérbe: szövetségi drogellenes törvényt kell hozni. Vajon milyen nemzetközi diplomáciai tényezők vezettek oda, hogy Wiley bukása után a külügy vált a drogellenes szabályozás fő szószólójává? A következő fejezetből megtudjuk.

Sárosi Péter
 

Kategória: Hírek Drogok: Heroin (opiátok), Pszichedelikus drogok

Ezt a cikket ingyen olvashatod, de a megírásuk és a filmjeink elkészítése nincsen ingyen. A Drogriporter egy non-profit szervezet, amelynek szüksége van a támogatásodra!

Segítsd munkánkat egyszeri adománnyal, vagy LEGYÉL TE IS DROGRIPORTER TÁMOGATÓ TAG havi rendszeres támogatással!

Kapcsolódó videók:

“Mentális védőoltásra van szükség!” Beszélgetés Dr. Makara Mihály főorvossal

január 25, 2023 - István Gábor Takács

“Párhuzamos Budapestet ismertünk meg a tapasztalati munkatársakon keresztül” – Interjú Dávid Ferenccel

január 18, 2023 - István Gábor Takács

“Ha lehozom a piáról, akkor meghal” – Interjú Oláh Péterrel

január 10, 2023 - István Gábor Takács

Elsődleges oldalsáv

SEGÍTSD MUNKÁNKAT EGYSZERI ADOMÁNNYAL, VAGY LEGYÉL TE IS DROGRIPORTER TÁMOGATÓ TAG HAVI RENDSZERES TÁMOGATÁSSAL!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

"*" a kötelező mezőket jelöli

Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
  • Facebook
  • Twitter
  • YouTube

Search

DROGRIPORTER TUDÁSTÁR

Tudástárunkban gyűjtük össze mindazt a hasznos információt a drogokról, amire akár fogyasztóként, akár hozzátartozóként, tanárként vagy újságíróként szükséged van!

DROGRIPORTER SZABADEGYETEM

A Drogriporter Szabadegyetem olyan embereknek szól, akik szeretnének tárgyilagos és elmélyült ismereteket szerezni a tudatmódosító szerek fogyasztásáról.

DROGRIPORTER HÍRADÓ

Drogpolitikai hírek a nagyvilágból

DROGRIPORTER CAFÉ

Rendszeres drogpolitikai beszélgető és hírműsor videón és podcaston is!

VIDEÓINK ADATBÁZISA

Itt böngészhetsz több száz drogpolitikai filmünk között, témák szerint és térképen megjelenítve is!

SEGÍTŐ HELYEK LISTÁJA

Segítség kell? Itt megtalálod! Táblázatba gyűjtöttük, milyen addiktológiai szolgáltatások érhetőek el Magyarországon.

Díjnyertes animációs dokumentumfilmünk Kosztya Proletárszkij és édesanyja, Irina Proletárszkij 2008-as interjúinak felhasználásával készült. A teljes film, háttéranyagok és fesztivál szereplések itt!

Footer

Jogriporter Alapítvány
1032 Budapest
San Marco utca 70.
Postafiók: 1428 Budapest, pf. 420
Email: rightsreporter@rightsreporter.net

Keresés

További oldalaink:

Drogriporter Blog

Jogriporter Alapítvány 

Szoba a nyolcban

The Autocracy Analyst

Room for Change Campaign

Dare to Act Campaign

Drogriporter