– Mester, tehetek valamit azért, hogy közelebb kerüljek a megvilágosodáshoz? – kérdezte a Tanítvány.
– Éppen olyan keveset tehetsz érte, mint azért, hogy felkeljen a Nap reggel – válaszolta a Mester.
– De akkor meg mi értelme van annak a sok gyakorlatnak, amit előírtál a számomra? – kérdezte értetlenül a Tanítvány.
– Hogy ébren légy, amikor elkezd felkelni a Nap – válaszolta a Mester.
Széljegyzetek
A "Széljegyzetek" Sárosi Péter, a Drogriporter oldal szerkesztőjének gondolatait osztja meg a világról. Tükrözi sokoldalú érdeklődését és értékrendszerét. Napi közéleti eseményekre éppúgy reflektál, mint ahogy új perspektívába helyez örök kérdéseket életről és halálról. Elérhető podcast formában is, a következő szolgáltatóknál: Apple Podcast, Spotify, iHeart Radio, Google Podcasts, Amazon Music/Audible, Castbox, Deezer, Podcast Addict, Podchaser, JioSaavn.
Széljegyzetek – 2023.06.21.
Az ember életében annyi
bolondos furcsa terv akad.
Én egy időben eltökéltem,
fellázítom a lovakat.
Akkor már nagyon szántam őket,
széles az ostor, szűk a zab
és úgy gondoltam, hogy megért majd,
aki közöttük igazabb.
Mert tudtam: istállóban laknak
s mindegyik istrángot visel
s akad közöttük, aki nem tud olvasni se, meg írni se
és bármilyen fürgén születnek,
kevés a ló, a kocsi sok,
korán kerülnek iskolába
s tanítják őket kocsisok
és paripák közt, rossz gebék közt
egyik se lázad, nem dohog,
elteltem néma borzalommal:
ezek a dögök boldogok!
És kerestem és nem találtam egy szót,
amit a lelkük ért
és lóhalálban megtanultam
nyeríteni a kedvükért.
Elmúlt azóta sok-sok évem
és mégis minden úgy maradt,
mert nem születtem én közéjük,
csak lóvá tettem magamat
és senki sem segíthet máson,
mindenki csak sajátmagán
s amíg mi szánó verset írunk,
akad egyszer egy ló talán,
ki fellázítja balga népét
és széttépi a rabigát
és összetör majd valamennyi
hintót, kocsit és taligát
s a világ mindegyik lovának
valami bölcs rendet teremt
s úgy élnek majd, ahogy nem élnek
még ők se tán, az emberek.
Darvas Szilárd: A lovak lázadása
kép: John Elliott
(esti versek a drogriporterrel)
Széljegyzetek – 2023.06.21.
A pozsonyi Patria Rádióban beszélgettünk az új Európai Drogjelentésről
Széljegyzetek – 2023.06.21.
Uram, adj türelmet, Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni, Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, Amit lehet, és adj bölcsességet, hogy megkülönböztessem a kettőt – így szól az ima, amit sokan helytelenül Assissi Szent Ferencnek tulajdonítanak. Valójában Reinhold Niebuhr amerikai teológus, Martin Luther King egyik példaképe írta. Azóta is széles körben használják a különféle spirituális alapon álló önsegítő csoportok.
Attól függetlenül, hogy beleszőjük-e a spiritualitást meg az istenhitet vagy sem, az üzenet bölcsességéhez nem férhet kétség még egy ateista számára sem. Mert bizony gyakran ahhoz kell a legnagyobb bölcsesség, hogy lássuk, mi az, amit el kell fogadnunk, és mi az, amin változtatnunk kell. És ez nem csak a függőségre igaz, hanem egy sor más dologra is.
James Martin, egy amerikai jezsuita pap és tanár egy új verziót is készített. Ő is felfigyelt ugyanis arra a jelenségre, ami szintén gyakori – és nagyon emberi. Arra, hogy sokszor sokan temérdek energiát beleölnek abba, hogy másokat erőnek erejével megváltoztassanak. Terméketlen aggódás-spirálba kergetik saját magukat, és saját boldogságukat hozzákötik más emberek „megmentéséhez”. Mindig azzal vannak elfoglalva, hogy a másik ember mit csinál rosszul – méricskélnek, ítélkeznek. Hol önelégülten, hol önsajnálva. Ahelyett, hogy magukba néznének. És feltárnák, hogy vajon ők maguk miért nem képesek meghúzni a saját egészséges határaikat.
Íme az ima:
Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam az embereket, akiket nem tudok megváltoztatni – azaz szinte mindenkit. Hiszen én nem vagyok te, nem vagyok Isten. Legalábbis a legutóbb, amikor lecsekkoltam, még nem voltam az.
És ha már itt tartunk, Uram, kérlek adj bátorságot, hogy dolgozzak azon, amit magammal kapcsolatban kell megváltoztatnom. Ami őszintén szólva elég sok, hiszen, mivel nem vagyok Isten, nem vagyok tökéletes sem. És sokkal jobban járok, ha arra összpontosítok, hogy magamon dolgozzak ahelyett, hogy más embereket akarnék megváltoztatni. Akiket, mint bizonyára emlékszel, amúgy sem tudok megváltoztatni.
Végül, adj nekem bölcsességet ahhoz, hogy fogjam be a számat minden olyan esetben, amikor azt képzelem, hogy mindenkinél sokkal okosabb vagyok a teremben. Amikor azt hiszem, hogy senki se tudja, miről dumál, és egyedül nálam vannak a helyes válaszok.
A leginkább, Uram, ahhoz adj bölcsességet, hogy emlékezzek rá: nem vagyok te.
Ámen.
Széljegyzetek – 2023.06.20.
Életem egyik legkellemetlenebb élménye volt, amikor 2014-ben egy élő tévés műsorban kellett vitáznom Ferencz Orsolyával, a józsefvárosi Fidesz egyik erős emberével (azóta államunk és pártunk az űrispáni pozícióba szólította el). A téma: a józsefvárosi tűcsere bezárása. Akkoriban a Kék Pont már média-bojkottot hirdetett a kérdésben. Én maradtam az egyedüli olyan a szakmából, aki hajlandó volt vitába szállni a fékeveszett propagandával. Nagyon magányosnak éreztem magam akkoriban.
Sosem felejtem el, amikor az (azóta már persze szintén bezárt) Országos Epidemiológiai Központ által gyűjtött adatokat idéztem a járványügyi helyzet romlásáról. Ami igazolta, hogy igenis van ok az aggodalomra. Hiszen minden nemzetközi irányelv szerint több, és nem kevesebb steril fecskendőt kell biztosítani ahhoz a szerhasználók számára, hogy járványok kialakulását megelőzzük.
Ferencznek a szeme sem rebbent meg, amikor lesöpörte az általam idézett adatokat: ezek nem megbízhatóak, hiszen a tűcserékben szűrik le a szerhasználókat. A tűcserék pedig, mint tudjuk, megbízhatatlanok. Sokkoló élmény volt: nagy önuralomra volt szükségem ahhoz, hogy ne csapjak az asztalra. Elvégre hogyan veszi a bátorságot egy politikus, hogy egy állami járványügyi intézet által hitelesített adatokat lesöpörje az asztalról? Ráadásul hol máshol lehetne leszűrni HIV-re és hepatitiszre a szerhasználót, mint a tűcserében? Majd besétál talán a kórházba? (Mióta bezárták a legnagyobb tűcseréket, nincsenek is megbízható adataink. Amiről nem tudunk, az nem fáj…)
Ma persze már annyira természetesnek tűnik, hogy a kormányzati kommunikáció folyamatosan hazudik, mint az, hogy a szél fúj, a víz folyik. Már akkor sem kapjuk fel a fejünket, amikor nyilvánosságra kerül, hogy ők maguk hogyan készítik elő nyíltan és cinikusan a hazugságot (lásd egykori töriszakos évfolyamtársam, Maruzsa államtitkár esetét a véletlen továbbított belső levelezéssel).
Pedig nem volt ez azért mindig így. Nem mondom, hogy régen minden jobb volt – ó nem. De volt idő, amikor legalább még volt következménye dolgoknak. Amikor még volt tétje annak, hogy mit mondanak bizonyítékok. Hogy alá tudjuk-e támasztani megbízható adatokkal a mondanivalónkat. Voltak bizonyos intézményes garanciák és referenciapontok. Nemzeti Drogmegelőzési Intézet. Országos Epidemiológiai Központ. Voltak stratégiák. Szakmai irányelvek. Súlya volt annak, ha valakit hazugságon kaptak a nyilvánosságban.
Azt hiszem, nekem ez a tévés vita volt az egyik nagy fordulópont. Akkor jöttem rá, hogy a közélet, avagy amit Habermas a nyilvánosságnak nevezett, végérvényesen megromlott idehaza. Gyakorlatilag bármilyen hazugságot lenyomnak az emberek torkán. Nem számítanak már a referenciapontok (ezeket persze tudatosan le is építették). Egy igazság-utáni (post-truth) világot építenek, ahol az számít, ki tud nagyobb hangerővel és több csatornán át kiabálni (akinél a vagyon és hatalom van). Bármekkora hazugság is: ha eleget ismétlik, és közben eléggé kompromittálják, eléggé befeketítik azokat, akik a hazugságot cáfolják, akkor az emberek elhiszik a hazugságot.
Bár sok illúziómat elvesztettem, de közben a hitem is erősödött. Szilárdan hiszek abban, hogy van igazság. Ne értsetek félre: nem vakhit ez. Nem hiszek abban, hogy van az Egy és Abszolút Igazság, aminek a nevében másokat el lehet nyomni és hallgattatni. Többféle igazság is megférhet békében egymás mellett. De abban szilárdan hiszek, hogy a hazugság ettől még nem válhat igazsággá, az elvtelenség nem válhat elvszerűséggé, a hiteltelenség hitelességgé. Hiszek abban, hogy az elnyomott és az elnyomó harcában nincs semlegesség: az igazság mindig az elnyomott oldalán áll. És a Hatalommal szemben az igazságot kimondani kötelesség.
Széljegyzetek – 2023.06.20.
Ősszel egy újpesti gimnázium egyik diákja öngyilkos lett. A tragédia arra sarkallta a kerület és az iskola vezetőit, hogy kezdjenek valamit a fiatalok mentális egészségének helyzetével. Elvégeztek egy felmérést, amiben az ACE (ártalmas gyermekkori élmények) kérdőív kérdéseit tették fel mintegy 500, 9-12. osztályos tanulónak.
Az eredmények megdöbbentőek.
A diákok majdnem fele beszámolt verbális alázásról, negyede szexuális abúzusról, majdnem harmada érzelmi elhanyagolásról, ötöde fizikai bántalmazásról. A diákok negyede él olyan családban, ahol jelen van a függőség.
A diákok egy része a névtelenség ellenére, saját elhatározásból is odaírta a nevét, jelezve, hogy segítségre lenne szüksége.
Figyelem: ez nem egy hátrányos helyzetű iskola, hanem egy jónevű budapesti gimi!
A gyermek-pszichiáterek és -pszichológusok évek óta kongatják a vészharangokat: különösen a járvány óta nagyon megnövekedett a hozzájuk forduló fiatalok száma. És valószínűleg ez csak a jéghegy csúcsa. A szakemberhiány egyre aggasztóbb itt is.
A legtöbb gyerek némán szenved – abban a meggyőződésben, hogy az ő bajára nincs segítség. Hiszen otthon (és gyakran az iskolai bully-któl is) megkapja, hogy mennyire haszontalan, élhetetlen és selejtes ember. Szenvedése gyakran még akkor is láthatatlan marad, amikor egyértelmű jeleket küld, hogy észrevegyék: megnyilvánulásait gyakran azzal magyarázzák, hogy „rossz tanuló”, „antiszociális gyerek”.
Évtizedek óta tudjuk, hogy minél több bántást, érzelmi sivárságot, magányt él át valaki gyermekkorában – annál nagyobb az esélye, hogy depresszióval, függőséggel, öngyilkos gondolatokkal és mindenféle egyéb pszichés és szociális problémával fog küzdeni felnőttként. Ezerszer többet érne, ha iskolaőrök meg elrettentő „drogprevenciós” előadások helyett lennének felkészült segítők, akik lelki támogatást nyújtanának az érintett gyermekeknek.
Makara Mihály doktor (interjúnk vele itt: https://drogriporter.hu/mentalis-vedooltasra-van-szukseg-beszelgetes-dr-makara-mihaly-foorvossal/) vezetésével nemrég megalakult az Egyesület a Gyermekek Egészséges LelkiVilágáért – egy olyan szervezet, ami kimondottan ezt a problémát szeretné felkarolni és láthatóvá tenni. Minden ilyen kezdeményezés nagyon fontos. Összekötöttem az egyesületet Máté Gáborral, aki egy videóüzenetet is küldött az egyesület támogatására – nézzétek meg a honlapjukat: https://egyelv.hu/
Széljegyzetek – 2023.06.19.
Csata Orsolya újságíró beszélgetett velem a Marosvásárhelyi Rádióban – akit érdekel, az itt tudja megnézni: https://youtu.be/C3suOfL8YAU
Széljegyzetek – 2023.06.18.
Deák Dániel hivatásos kormány-propagandista kihívta a rendőrséget, mert egy kommentelő azzal fenyegette meg, hogy csőbombát rejtett el nála. Amit csak úgy tud hatástalanítani, ha „még mélyebbre nyúl fel” a miniszterelnök valagába (az jó mélyen lehet!). És kiszedi az ott elrejtett geoládát.
Az mondjuk nem meglepő, hogy a rendőrség komolyan vette a fenyegetést. Elvégre van mitől tartania ennek a Deák gyereknek: ha én is azért kapnám a fizetésem, hogy egész nap hazudjak, akkor én is paranoiás lennék. Ráadásul ha már olyan sokan bejáratosak a miniszterelnöki hátsóba, vajon nem juthatott-e be oda egy illetéktelen személy is?
Szóval jobb félni, mint megijedni, na.
Így hát kimentek a tűzszerészek. Nagy nyomozás volt. Vádat is emeltek a kommentelő ellen. Remélem, alapos munkát végeznek a nyomozók. Benéztek mindenhová. Oda is. Remélem lesz videós beszámoló az intézkedésről a police.hu-n. Bár lehet, hogy az túlzás. Azt csak akkor tesznek ki, amikor valami girnyó fűtermesztő gyereket kell leteperni a földre. Esetleg könnygázzal lefújni a diákokat a Karmelitánál. Miközben a közpénzt nyugodtan talicskázhatják ki továbbra is a miniszterelnöki haverok.
Végre nyugodtan alhatunk! Rend van! Pintér vigyáz ránk!
Széljegyzetek – 2023.06.17.
Elmondok nektek egy ősi mesét.
Valamikor réges régen, az indiai Srávasztí városában élt egy nő. Akit csak a bolond asszonyként tartottak számon. Csapzott hajjal, űzött tekintettel, koszosan, meztelenül járta a sikátorokat és a szemétben turkált élelem után. Ha valaki közelebb merészkedett hozzá, szitkokat szórt rá. De leginkább nem is ment hozzá közel senki: ha meglátták, a helyiek köveket dobáltak felé, hogy elriasszák, mint valami kóbor kutyát.
Amikor a Buddha Srávasztiban időzött a tanítványaival, megpillantotta ezt az asszonyt. Bár a körülötte lévők borzadva húzták el a szájukat – ő rögtön látta, hogy a nő megérett a Dharmára, a tanításra. Hűvös kezébe fogta kezét és kedvesen, mélyen a szemébe nézett. Megkérdezte tőle, mi a neve, és mi az élete története.
A nő zokogni kezdett: évek óta nem érintette, szólította meg senki. Miután összeszedte magát, megeredt a nyelve. Patacsaraként – titokban járó – mutatkozott be. Elmondta, hogy eredetileg Roopwati volt a neve, ami annyit tesz: Szépséges. De jelenlegi rút állapotában szégyellt volna így bemutatkozni.
Egykor egy gazdag kereskedő lányaként látta meg a napvilágot Srávasztiban. Szülei tejben-vajban fürösztötték, és mire felcseperedett, őt tartották a legszebb lánynak az egész városban. Fényes jövő állt előtte: szülei gazdag férjet szántak neki. Az ő szíve azonban mást kívánt. Beleszeretett a család egy szolgájába. A férfi viszonozta érzelmeit. Ahogy ez lenne szokott, a fiatalok nem tudtak parancsolni a vágyaiknak. Patacsara hamarosan észrevette, hogy gyermeket vár.
Mivel tudta, hogy szülei felháborodottan utasítanának el egy ilyen alacsony sorból származó kérőt, rábeszélte Amarsht, a szolgát, hogy szöktesse meg. Mielőtt még bárki felfedezi, hogy gömbölyödik a hasa. Egy holdtalan éjszakán elhagyták a palotát és egy távoli faluba költöztek, hogy ott kezdjenek új életet. Luxus és vagyon nélkül – de legalább boldogan.
Mikor azonban elérkezett a gyermekszülés ideje, a nőt megszállta a honvágy és a bűntudat. Szerette volna, ha a születendő gyermeke otthon, szülei áldásával születik meg, ahogy azt népe hagyománya kívánta. Férje azonban hallani sem akart arról, hogy visszatérjenek: attól tartott, hogy a szülők bebörtönöznék és megkínoznák a hűtlen szolgát, ha visszatérne. A lány azonban hajthatatlan volt, így hát a férj is elkísérte útján.
Mielőtt azonban elérhették volna szülővárosukat, Patacsara megszülte a gyermekét, egy kisfiút. Mivel nem volt már miért visszamenni a szülői házba, visszatértek a faluba. És boldogan éltek tovább. Egészen addig, míg Patacsara a második gyermeket várta. Ismét elöntötték a nosztalgikus érzelmek és a bűntudat. A férj teljesen kiakadt. Hallani sem akart az útról. Patacsara azonban megmakacsolta magát, és egyedül is nekivágott az útnak. Így Amarsh, szitkozódva bár, de mit tehetett mást: ő is elkísérte.
Patacsara ezúttal sem érte el időben Srávasztit: a vadon közepén vajúdni kezdett. Ráadásul éppen akkor, amikor nagy vihar fenyegetett. Elküldte a férjét, hogy találjon menedéket és némi tűzifát. A férjet keresgélés közben azonban megmarta egy mérgeskígyó, és azonnal meghalt. A nő egyedül szülte meg a kislányát a viharban. Másnap reggel pedig rátalált a férje kihűlt holtestére is. Borzalmas bűntudat gyötörte, magát hibáztatta a haláláért.
Mikor két kis gyermekével tovább utazott Srávaszti felé, egy folyó állta útját. Elhatározta, hogy egyenként viszi át a gyermekeket. A nagyobb gyermekre, a fiúcskára ráparancsolt, hogy várja meg a folyó innenső oldalán, míg a kislányt átviszi a másik oldalra. Így is történt. Szerencsésen elérték a másik oldalt.
A nő kényelmesen elhelyezte a kislányt, és visszafordult a fiáért. Alig érte el azonban a folyó közepét, amikor meglátta, hogy egy sas száll le, karmaiba kapja és elragadja a lányát. Szörnyű üvöltésben tört ki. Az üvöltést meghallotta a kisfiú is, aki azt hitte, hogy az anyja szólítja. Beszalad a folyóba és rögtön elragadta az ár – Patacsara nem tudta megmenteni.
Az immár az egész családját elveszített, a végkimerülés határára került asszony sokáig gyászolta a gyermekeit, mielőtt újra fel tudott volna tápászkodni. Végül azonban továbbvánszorgott szülővárosa felé. Csupán az tartotta benne a lelket, hogy hamarosan eléri a szülei házát, akik majd befogadják és ápolják.
Mikor végül elérte Srávaszti határát, találkozott egy emberrel. Megkérdezte tőle, hogy ismeri-e ezt és ezt a kereskedőt és a családját. Az embernek elkomorult a tekintete: bárki felől kérdezz, asszony, csak éppen ne felőlük! Hiszen éppen tegnap tűz ütött ki az otthonukban, ami felemésztette az egész családot, csak hamu és por maradt utánuk.
Patacsarának ez volt az utolsó csepp a pohárban. Idegösszeomlást kapott. Artikulálatlan hangon üvölteni kezdett. Letépte a saját ruháját, megtépte a haját, össze-vissza karmolta a bőrét. A helyiek nem ismerték fel koszosan, meztelenül, eltorzult arccal, és álmukban sem gondolták volna, hogy ő Roopwati – a Szépséges, akire egykor oly szép jövő várt és a város legelőkelőbb kérői kapkodtak utána.
Így lett hát belőle Patacsara, az árnyékban járó, a kirekesztett és megvetett őrült, a szemétben guberáló hajléktalan. Akit kövekkel kergettek el a járókelők, akár a kóborkutyát. És csak most, amikor a Buddha szemébe nézett, csak most tisztult ki az elméje. Mintha egy mély kútból emelkedett volna föl. Mintha a Buddha szeme mögött egy végtelen kék ég nézett volna vissza rá – olyan megértés és olyan irgalom, aminek a létezésében is elfelejtett hinni.
És a Buddha tanította őt – a négy nemes igazságról. A változékony világról, a szenvedés gyökeréről, a sóvárgásról és a szabadulásról. És Patacsara valóban megérett a Dharmára. Lekuporodott mellé és úgy itta a szavait, mintha csak gyógyító elixírt tartalmaztak volna. Hamarosan ő is beállt a szerzetesek közösségébe, a szanghába. Az egyik legbölcsebb női szerzetessé és tanítóvá vált, akit olyan tisztelet és szeretet övezett, amit sem előkelő származás, sem vagyon, sem szépség nem tud magával hozni.
Itt a mese vége. Aki ebből a meséből csak annyi tanulságot szűrt le, hogy így jár, aki felelőtlenül elszökik a szüleitől, vagy aki óvatlanul kimerészkedik várandósan a vadonba – hát az vigye magával ezt a tanulságot. De aki Patacsarához hasonlóan megérett a Dharmára, az ennél jóval több tanulságot is levonhat belőle.
Vajon hány embert taszítunk el, rekesztünk ki, csak mert furán, visszataszítóan viselkedik, néz ki? És ha meglátjuk őket, magunkban undorodva sziszegjük: „ennek meg mi baja”. Rossz ember. Selejtes. Pedig a megfelelő kérdés az lenne: „vajon mi történt vele”. Vajon hogyan jutott el ide? Mi a története? És a rossz dolog, ami történt vele, vajon hogyan változtatta meg azt, ahogyan érez, ahogyan gondolkodik, ahogyan viselkedik? És vajon nem lenne-e képes emberi méltósággal élt életre, ha emberséget és együttérzést kapna kirekesztés és büntetés helyett? Mi több: akár nincs benne a szunnyadó, kibontakoztatásra váró képesség, hogy még ezer más embernek segítsen?
A világ nem igazságos hely, ahol mindenki azt kapja, amit megérdemel. Kaotikus és változékony. Tele van szenvedéssel, tragédiával. Jószándékú emberek szenvednek, miközben önző emberek büntetlenül bántanak másokat. A kontroll és akarat ideájáról, amihez oly görcsösen ragaszkodunk, gyakran kiderül, hogy illúzió. Vékony jégen járunk, ami könnyen beszakadhat és sötét mélységek, múltbéli traumák, fenyegetnek elnyeléssel.
És mégis: Patacsara története, akárcsak Jób bibliai története, azt tanítja nekünk, hogy nincs az a mélység, ahonnan ne lenne visszatérés. Nincs olyan ember, aki nem méltó a felépülésre. A gyógyulásra, ami gyakran nem a kontroll visszaszerzéséből áll – hanem abból, hogy elfogadjuk, nem vagyunk kontrollban. Megtanulunk együtt élni, megtanuljuk engedni, hogy megtörténjen, aminek meg kell történnie. Türelmet kapunk ahhoz, hogy elfogadjuk, amin nem tudunk változtatni. És ha együttérzést kapunk, akkor együttérzést tudunk adni.
Adnak neked valamit ezek az írások a Drogriporteren? Akkor kérlek, Te is adj valamit vissza, és ha tudsz, támogass képességednek megfelelően. A kevésbé vagyonos kis adománya sokkal többet jelent, mint a milliárdos milliói: https://drogriporter.hu/tamogass/
Széljegyzetek – 2023.06.16.
Nincs félreértettebb vallás a kereszténységnél.
Az üldözöttek és elnyomottak, a szegények és rabszolgák vallásából vált a hatalmasok és pöffeszkedő tekintélyek, az üldözők és elnyomók vallásává.
Senki sem ártott többet a kereszténységnek Nagy Konstantinnál, aki a 4. században felvette a kereszténységet. Sokkal hatékonyabban vitte véghez azt, amire elődei, a keresztényüldöző császárok képtelenek voltak: konformizálta és semlegesítette ezt a lázadó mozgalmat.
Eredetileg az üzenet ez volt: felejtsd el a terméketlen farizeus szócséplést arról, hogy ki és mi számít tisztának és tisztátalannak. Felejtsd el a rideg és tekintélyelvű ragaszkodást kiüresedett hagyományokhoz és lélektelen rituálékhoz. Nyisd meg a szíved Isten és a felebarátaid előtt, érezz együtt a szenvedővel és kirekesztettel. Élj az örök mostban: ne aggodalmaskodj folyton a holnap miatt, élj úgy, mint a gyerekek és a kismadarak.
És ezt sikerült átfordítani oda, hogy vakbuzgó hívek gyűlölték meg egymást szövegértelmezési kérdések miatt. Vagy, ami rosszabb, gyilkolták le és rekesztették ki Jézus jelszavával azokat, akiket eretneknek és tisztátalanoknak tartottak. Kiüresedett és rideg rituálékba fojtották az Evangélium igéjét, ahol a lélek helyét átvette a tekintély és félelem elvén elfogadott előírások gépies végrehajtása. Az együttérzés helyét átvette az ítélkezés és kődobálás, a társadalmi kasztok és törzsi elkülönülés tisztelete. Az örök most helyét átvette a folyamatos helyezkedés és áskálódás, könyökölés és ravaszkodás, a múltba révedés és a jövőtől való félelem, a „mi” és „ők” gondolkodás paranoiája.
Jól szemlélteti ezt Máté 3:2 versének értelmezése. Keresztelő János szavait a Károli-féle Biblia-fordítás így adja vissza: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa.”
Bizonyára mindenkinek megvan a kép a szigorú tekintetű hittérítőről, aki egy nagyváros utcáin járkál, és arról kiabál, hogy jön a világvége. Közeledik Isten büntetése, mert az emberek romlottak és bűnben dagonyázók. És ha nem térnek meg, akkor örök kárhozat vár rájuk. Rettegjetek és szégyelljétek magatokat – ebben lehet összefoglalni az üzenetet.
Pedig az eredeti szöveg üzenete nem is lehetne másabb. A görög metanoia szó (amit úgy fordítottak, hogy térjetek meg) jelentése: változtassátok meg az életeteket és gondolkodásotokat. Nem azt jelenti, hogy fogadjatok el és tartsatok be a pokoltól való rettegés miatt egy sor tisztasági szabályt és rituálét. Csak hogy cserébe majd dőzsölhessetek a közelgő Mennyországban. Mint egy szorgos polgár okos üzleti tranzakciója.
Hanem arról szól, hogy változtassátok meg azt a szemléletet, ahogyan éltek. Ismerjétek fel, hogy egy csomó olyan dologhoz ragaszkodtok, ami szenvedést okoz. Miközben nem engeditek be a szívetekbe, azt, ami a legfontosabb.
A Mennyek Országa© pedig nem egy Utazási Ügynökség által biztosított kedvezményes tengerparti utazás, amire megfelelő feltételeknek eleget téve, az árát kipengetve meg lehet váltani a részvételeteket. És akkor nem kell aszalódni a betonpokolban. De természetesen csak akkor, ha az Egy és Igaz Ügynökség szabályait tartod be, az összes többi ugyanis hamis. Szóval vigyázz, mert hamarosan lejár az akciós kedvezmény határideje, igyekezz minél hamarabb megvásárolni!
Ez nem erről szól. Nem arról szól ez a vers, hogy rettegjetek, mert közelít a világ vége. Hanem örömhír: ha megváltoztatod a szemléleted, akkor Benned máris eljött a mennyei királyság, akár már Most is.
Mennyire más így az üzenet, nemde?
És mégis, milyen nehezen jut el ez az üzenet a szívünkbe.