Kedves Újságírók! Egy ideje azt látom, hogy a független magyar sajtó – jó szándékkal, a „tájékoztatás kötelességére” hivatkozva – szinte minden megnyilatkozását lehozza Horváth László „drogügyi biztosnak”. Gyakran úgy, hogy az egyre hajmeresztőbb kijelentéseit nem helyezik szakmai kontextusba, nem ellenpontozzák. Nem kérdezik meg azokat szakembereket, akik évtizedek óta a terepen dolgoznak, kutatnak, érdekérvényesítenek, hogy miért fogják a fejüket ezektől a kijelentésektől. Ez borzasztóan káros. Emberek életéről van szó! A drogbiztos érzékenyítés, hiteles tájékoztatás helyett megbélyegző, diszkriminatív szemléletet közvetít. Hozzájárul ahhoz, hogy akinek valóban segítségre van szüksége, az a szégyen, a stigma és a kriminalizációtól való félelem miatt méginkább rejtőzködni fog. Vagy éppen mert megerősítve érzi, hogy a problémás alkohol-fogyasztása az nem is lehet problémás, mert a kultúra része. A „drogügyi biztos” pozíciója valójában nem szakpolitikai munka elvégzésére jött létre, hanem politikai PR-tevékenységre. Horváth László soha nem egyeztetett a szakmai szervezetekkel, nem kérte ki a kutatók, orvosok, ártalomcsökkentők vagy addiktológusok véleményét, és láthatóan nem foglalkoztatják a bizonyítékok. A funkciója az, hogy legyártsa a narratívát, amelyben minden probléma megoldása a büntetés, a razzia, a „rend helyreállítása”. Ez a szerep nem szakmai, hanem kommunikációs: politikai kampány formájában előadott drogháborús színház. És amikor a független sajtó a folyamatos büfögéseit kritikátlanul átveszi, teret ad neki, megemlíti forrásmegjelölés nélkül, ellenpontozás nélkül – akkor akaratlanul is a PR-gépezet részesévé válik. Platformot, szócsövet biztosít a propagandához. Nem azért, mert szándékosan kiszolgálja azt, hanem mert a nyers közvetítés önmagában is legitimációt ad. A hangos szereplő így válik „szakértővé”, miközben a valódi szakma láthatatlanná. Közben civil szervezetek, prevenciós programok, ártalomcsökkentő szolgáltatások, innovatív helyi kezdeményezések alig kapnak figyelmet. És tegyük hozzá: az érintettek hangja is elvész. Így a társadalom egy torz képet lát: mintha Magyarország drogpolitikájának egyetlen dilemmája az lenne, hogy „elég keményen lépünk-e fel”, és mintha a szerhasználók lennének az ellenség. Pedig tudjuk: a drogellenes kultúrháború nem szakpolitika. Az igazság pedig nem azoké, akik hangosabbak vagy hatalmi pozícióból beszélnek – ellenben iszonyatos károkat tudnak okozni. Nem azt kérem, hogy ne számoljanak be a döntéshozók nyilatkozatairól. Azt kérem, hogy újságíróként tegyék hozzá azt, amitől ez valódi tájékoztatás lesz: a valódi szakemberek véleményét, a társadalmi dimenziót, a bizonyítékokat, az alternatív nézőpontokat, a valós következmények bemutatását az érintettekre. Mert a propaganda kritikátlan átvétele nem semleges. És nem független. Hanem a propaganda akaratlan kiszolgálása. Köszönöm a figyelmet! ❤

Gyerekek meghatódtam tegnap: több mint 760 (!) ember jelentkezett, hogy részt vegyen a drogellenes háborúval szembeni ellenállásban! Szuperek vagytok! Amikor kitettem a felhívást, hogy ki szeretne részt venni egy parlament előtti táncos-zenés tiltakozás megszervezésében, többen azt jósolták, hogy ez be fog sülni. Nincs értelme, úgyis félnek az emberek megadni az email-címüket. Kínos téma, nem merik bevállalni, kiállni érte. A károgóknak nem lett igaza. Sokan vagyunk, akik bevállaljuk, hogy ELEGÜNK VAN! Olyanok, akik használnak illegális szereket. És olyanok is, akik nem fogyasztanak ilyesmit – de a szeretteik igen. Vagy egyszerűen csak nem akarnak félelemben bulizni és tele van a tökük a demagógiával. A TESTÜNK, A ZENÉNK, A TÁNCUNK – EZ A MIÉNK! Nem veheti el a Hatalom. A visszajelzésekből nekem még valami nagyon lejött: a többségnek azzal nem lenne gondja, ha a kistelepülések, külvárosok életét, közbiztonságát tönkretevő, kristályt áruló bűnbandákkal foglalkozna a rendőrség. És persze ha közben a kormány befektetne a nyomor szülte droghasználat egészségügyi és társadalmi okainak feltárásába és kezelésébe, amire óriási szükség lenne. De amikor ehelyett a kormány politikai haszonszerzésből kultúrharcot indított zenészek, klubok – békés, másokat nem zavaró fűszívók, partidrog-használók, és úgy általában a bulizók – ellen, azzal durván túllőtt a célon. Maga ellen fordította az ifjúság jelentős részét – és ezek a fiatalok szavazni fognak áprilisban. Ideje megmutatni, hogy erőt képviselnek! A következő napokban próbálok összerakni egy stábot, akikkel majd összerakunk egy tervet, és remélem hamarosan egy konkrét esemény hírével jelentkezhetek. Stay tuned – és persze támogassátok a Drogriporter munkáját, mert mindez pénzbe fog kerülni és anélkül nem tudunk szervezkedni! Vive la rèsistance! #NoMoreDrugWar ❤ ✊

A drogellenes harcosok egyik kedvelt módszere: beposztolnak egy szörnyűséges hírt arról, hogy valaki kábítószer hatása alatt valamilyen bűncselekményt követett el. És ezután rögtön a következtetésre ugranak: „ezért” kell háborút hirdetni a drogok ellen! „Ezért” kell a zéró-tolerancia! Laci biztos is éppen a minap ezt tette. Nos, nézzük akkor meg, hogy csak a legutóbbi hetekben mennyi hírt találunk a NET-en, amelyek a részeg emberek által elkövetett szörnyű bűncselekményekről szólnak! Csináltam nektek egy kis montázst alább. Elárulom: sokkal több van, még az is, ami a médiába bejut, a statisztikáról nem is beszélve. Vajon akkor miért nem kezdjük el lecsukni a zéró-tolerancia nevében a pálinka-főzőket, a kocsmárosokat, és úgy általában mindenkit, aki a meló után beül egy sörözőbe és legurít pár üveg piát? Hiszen ugyanezen logika (zéró-tolerancia) szerint akkor minden egyes embernek, aki alkoholt árul vagy fogyaszt, felelőssége van az ilyen szörnyű bűncselekményekért – fenntartja a szeszpiacot. Ha Laci, aki, valószínűsítem, néha megiszik egy-két üveg sört, legurít egy két kupica pálinkát, nem tartja magát felelősnek a rendőrökre támadó részeg férfiért, vagy éppen a vasúti közlekedést fennakasztó vasutasért, vagy a részegen gyereket abuzáló nevelőért – akkor miért lenne felelős egy buliban ekire táncoló fiatal, vagy egy otthon spanglizó egyetemista egy bekristályozva őrjöngő bűnöző tetteiért? És még valami: miért én vagyok a „drogpromóter”, aki soha nem reklámozok egy szert sem, miközben a főnöke folyamatosan nyílt és szemérmetlen pálinka-promóciót folytat? Ja tudom: az más.

Kedves Ferenc! Köszönöm kérdésed. Jelenleg még 2 éves a kislányom. Próbálom majd úgy nevelni, hogy rendelkezzen eszközökkel az öngondoskodásra, az önismeretre, az érzelmei kifejezésére. Hogy érezze, hogy értékes ember, és nem ciki segítséget kérni, ha bajban van. Ne szégyellje, ha valamiben más. És ha majd nagy lesz és egyszer úgy dönt, hogy kipróbál valamilyen tudatmódosító szert – akár egy olyan veszélyes keménydrogot, mint az alkohol, akár egy kevésbé veszélyes szert, mint a fű – akkor én nem azt fogom neki mondani, hogy „letöröm a kezed”. Hanem azt szeretném, ha lennénk olyan jó viszonyban, hogy erről merjen nekem beszélni. Bízzon bennem, elmondja, miben van, mit érez, mit vár tőle. Hitelesnek tartsa a tanácsomat, hogy miként tudja megelőzni az ártalmakat, tisztában legyen a függőség veszélyeivel. És főleg: ha bajba kerül, akkor tudja, hogy számíthat rám. Feltétel nélkül. Ez az én feladatom, mint szülő. És ha minden igyekezetem ellenére egyszer mégis problémái akadnak, ha ne adj Isten ellátásra szorulna, én akkor is szeretni fogom és támogatni fogom a felépülésben. Az államtól pedig azt várom, hogy szakszerű és emberséges támogatást adjon neki, semmiképpen se megszégyenítést és kriminalizálást. Hát így, kedves Ferenc.

Horváth Laci drogbiztos ideges. Láthatóan borzasztóan zavarja, hogy a fiatalok nem tűrik passzívan, hogy a rendőrség vegzálja őket, hanem polgári ellenállást szerveznek. Tudjátok mit? Örülök neki, hogy ideges. Azt mutatja, hogy valamit jól csinálunk. Ha azt hiszi, hogy némi sorosozás meg a drogpromótálás hamis vádja itt elég lesz, akkor téved. Egyre többen vagyunk és leszünk, akik szerint a rendőrségnek nem a békésen táncoló fiatalokat, hanem a valódi bűnözőket kellene elkapni. És itt most nem csak az erőszakos kristálydílerekről beszélek. Hanem azokról is, akik évekig, évtizedekig tudnak zavartalanul abuzálni rájuk bízott gyerekeket anélkül, hogy bilincs kattanna a kezükön. Vagy azokról, akik százmilliárdokkal rövidítették meg az elmúlt évtizedben az adófizetőket, mégis védett vadnak számítanak. A testünkről, a táncunkról, a zenénkről viszont mi rendelkezünk, akár fejre is állhat Laci! Szolidaritás, szeretet, nyitottság: mi ebben hiszünk. Vive la rèsistance! #NoMoreDrugWar ❤ ✊

A kormányközeli MCC minapi drogháborús konferenciáján felszólalt Vizi E. Szilveszter, az MTA volt elnöke, aki kijelentette: az alkohol és az olyan szerek között, mint például a kannabisz, az a különbség, hogy az alkohol-függő képes másnap dolgozni. Pff. Azért elég ciki szerintem egy akadémikusnak ekkora sületlenségeket mondani. Ha valaki egy icipicit is járatos a téma szakirodalmában, esetleg még saját tapasztalatai is vannak mindkét szerrel, akkor tudja, hogy fűszívás után csak kisebbség számol be másnaposságról. Főleg ha valaki nagyon sokat szívott – és a tünetek még akkor is többnyire jóval enyhébbek, mint a részeg másnaposságé. Az alkoholos másnaposság viszont még akár 1-2 napig is mérhető teljesítményromlással jár. Ezért az alkohol okozza a legtöbb munkahelyi kiesést és balesetet – messze többet, mint a kannabisz. Sokkal inkább rontja a munkavégző képességet is, és az alvás minőségét is. Az alkohol túladagolásába és elvonásába ráadásul bele lehet halni, a kannabisznak még a halálos dózis létezése is vitatott embereknél (persze ha valaki megeszik pár kilót, vagy ráesik egy zsák hasis, akkor minden lehetséges…). És tudjátok iszonyatosan ártalmas ez a „szesszel már megtanultunk együtt élni, de a fű sokkal rosszabb és tiltani kell” duma: a hasonló hazugságok fűtik a pálinka-liberalizációt és a drogellenes háborút egyaránt. Emberi életeket tesznek tönkre arra a hamis feltételezésre építve, hogy a szesz az könnyen kontrollálható, a kannabisz viszont sokkal veszélyesebb az alkoholnál. Közben azok, akik egy életet leélnek úgy, hogy alkalmanként kannabiszt szívnak, sikeres, egészséges, jól teljesítő felnőtt emberként – leginkább hallgatnak, mert félnek a kriminalizációtól és a megbélyegzéstől. A hülyéknek bezzeg nagy a hangjuk. És nem, ezt kimondani nem drogpromóció: senkit se buzdítok se ivásra, se szívásra, vagy másra. A kannabisz sem ártalmatlan, vannak kockázatai. Egyszerűen tényekről beszélek. És az is tény, hogy akinek problémája van illegális szerekkel, az pont a megbélyegzés miatt nem fog segítséget kérni. Pálinka-liberalizáció és fűellenes háború helyett egy tényalapú, átfogó, értelmes drogpolitikára van szükség, ami az emberek egészségét, jóllétét helyezi a középpontba!

A rendőrség (értsd: kormány) bejelentette, hogy további jogsértő diszkórazziákat tervez. Nos, nem tudom, ti hogy vagytok vele, kedves bulizó fiatalok, és úgy általában mindenki, akinek kezd nagyon tele lenni a töke ezzel az eszetlen drogellenes háborúval: de szerintem éppen ITT AZ IDEJE felemelni a fenekünket, és elkezdeni megszervezni az ellenállást. ELÉG VOLT! Ezen a képen azt láthatjátok, amikor 2018-ban a grúz fővárosban, Tbilisziben a parlament előtt több ezer fiatal egy rave party-ba öltöztetett politikai demonstrációt tartott az ellen, hogy a rendőrség bedurvídott és sorozatos diszkórazziákba kezdett. A hatóságok, amik korábban ahhoz voltak szokva, hogy azt csinálnak a partizó, (potenciális) „drogos” fiatalokkal, amit csak akarnak, meghökkentek – és meghátráltak. Georgia (az orosz Grúzia szó helyett a grúzok így nevezik), ami korábban a világ egyik legszigorúbb drogpolitikájú országa volt, hamarosan a térség egyik legprogresszívebb országává vált: megszüntették a droghasználók büntetését és üldézését. Ideje szerintem a magyar bulizóknak is kipakolni a lemezjátszókat meg a hangfalakat a parlament elé. Ideje megmutatni, hogy a koncerteken való macskásfideszezésen kívül is képesek tiltakozni. Ideje megvédeni a klubéletet, a szabadság kis köreit, az elektronikus tánczenei kultúrát, a koncerteket. Ideje megmutatni, hogy politikai erőt képeznek – és a választások előtt ez egyáltalán nem elhanyagolható. A Drogriporter ezennel hadat üzen a drogellenes háborúnak! Elkezdtük megszervezni a polgári ellenállást, természetesen békés és törvényes eszközökkel. Amennyiben Te is részt vennél a szervezésben, akkor kérlek, töltsd ki a Google formot (belinkelem a hozzászólásba), vagy írj emailt a drogriporter(kukac)proton.me címre! Vive la résistance! ❤✊ #NoMoreDrugWar

Ebben a mostani, sötétülő időszakban egyre magabiztosabbak azok a hangok, amelyek nem is olyan régen még szélsőségesnek számítottak. Agresszív, kirekesztő “megoldások”, amelyek mögött nincs valódi megértés – csak a megfélemlítés vágya, és a düh önigazolása. Sokan mindezt már nem is szégyenlősen suttogják: hivalkodva, kérkedve mondják ki, amit eddig legalább rejtegettek. És közben az okos, érzékeny, érzelmileg intelligens vélemények egyre jobban rejtőzködnek. Margóra szorítva érzik magukat a saját hazájuk közéletében, és csak fű alatt, suttogva kérdezik: mi lesz még ebből? Ez a kettős mozgás – a szélsőség középre vonulása, egyre harsányabb önbizalma és az érzékenyek, nyitottak egyre mélyebb visszahúzódása, marginalizálódása – torzítja el igazán a demokratikus nyilvánosságot. Túl sokan és túl gyakran legyintenek: úgysincs értelme. „Az életünk azon a napon kezd el véget érni,” mondta Martin Luther King, “amikor elkezdünk hallgatni azokról a dolgokról, amelyek számítanak.” (note to myself)

A sajtóban gyakran elhangzik, hogy a Büntető Törvénykönyv júliusi szigorítása óta csak az vállalhatja az elterelést (a büntetőeljárás alternatívájaként választható 6 hónapos megelőző, gyógyító vagy egyéb programban való részvételt), aki konkrétan megnevezi, hogy kitől vásárolta a szert. A rendőrségen is gyakran ilyen módon informálják a gyanúsítottakat: ha nem mondod meg, kitől vetted, akkor no elterelés. Sőt, olyat is hallottam, hogy megfenyegettek embereket, hogy ha nem mondanak igazat, akkor „hamis vádért” vagy hatóság félrevezetéséért majd külön eljárás indul ellenük. Nos, több jogásszal is beszéltem erről, és nem eszik ilyen forrón a kását. Először is, maga a törvény így fogalmaz: aki “az elkövetés körülményeit feltárja, illetve lehetővé teszi a kábítószert értékesítő személy kilétének a megállapítását,” az vehet részt elterelésen. Azt, hogy „illetve”, itt lehet „és”-ként és „vagy”-ként is értelmezni. Tehát úgy is, hogy aki a beszerzés körülményeit – például utcán, bulin vagy fesztiválon vette egy ismeretlentől – feltárja, az már önmagában is eleget tett az eltereléshez szükséges követelményeknek – pontos személy megnevezése nélkül is. Hogy pontosan mi lesz a értelmezés, az még most alakul ki. Másodszor, fontos tudni, hogy minden rendőrségi riasztgatás ellenére gyanúsítottként NEM vagy köteles igazat mondani. Mást nem lehet hamisan vádolni, viszont csak azért, mert nem mondasz konkrét személyt, nem fog külön eljárás indulni ellened – még akkor sem, ha nem mondtál igazat vagy nem létező személyt írtál le. És ha kevesebb fogyasztást ismersz el, akkor sem fognak ezért felelősségre vonni. A gyanúsított nem köteles minden kérdésre válaszolni, tehát azt is megteheti, hogy a fogyasztási szokásaira nem nyilatkozik, nem mondja el részletesen, hogy mióta és mennyi kábítószert fogyasztott, s emiatt semmilyen hátrány nem érheti. Érdemes végigbogarásznotok a drogjogi kisokost, amit Fazekas Tomi ügyvéd segítségével frissítettünk a szigorítás után, belinkelem a hozzászólásba! Vigyázzatok magatokra! ❤ #NoMoreDrugWar

„Az idő mindent megold” – szól a közhely. „Lépj tovább, nézz előre!” Valójában az idő semmit nem old meg. Legfeljebb beteríti a sebeket az üledékével. Egy ideig talán kikerülnek a figyelmünk fókuszából, de ami igazán mélyen megsebzett, az újra és újra a jelenbe kényszeríti a múltat. A gyász nem múlik el – belül munkál. A magára hagyott fájdalom belső párbeszéddé szilárdul. Az el nem mondott történeteink láthatatlan mintázatokat tartanak mozgásban. És mindezt – akarva-akaratlan – továbbadjuk a gyerekeinknek is. Rövidzárlatos kapcsolódásokat. Visszatérő konfliktusokat és drámákat. Elhárítást és tehetetlenséget. Derrida, a francia filozófus szerint a múlt soha nem múlik el igazán: mindig kísérti a jelent. Nyomot hagy bennünk. A hiány soha nem puszta üresség, hanem jelenlét: alakít, formál, hat ránk. Az idő önmagában soha nem hoz gyógyulást. A múltat nem lehet eltörölni. Meg kell hallani, meg kell tanulni együtt élni vele. Újjá alakítani a történetet, amit elmondunk róla. (note to myself) kép: Bill Viola – The Crossing