Reformpárti kutatók bírálják a drogcárt, amiért valótlan adatokkal próbálja sikeresnek beállítani a drogellenes háborút
A mexikói elnök, Felipe Calderón az Amerikai Államok szövetségének ülésén kétségbeesett felhívást intézett a nemzetközi közösséghez, különösen pedig az USA vezetőihez, hogy segítsék kormányát az eszkalálódó drogellenes háborúban. Kétségbeesése érthető: a drogkartellek hatalma, profitja soha nem látott méreteket öltött, a határmenti mexikói városokban a katonaság bevetésével sem sikerült visszaszorítani, csupán az erőszakos halálesetek száma nőtt meg drámaian. A mexikói kormány is kezd rádöbbenni arra, hogy az illegális drogpiacot alapvetően az állandó kereslet tartja életben és hízlalja egyre nagyobbra: a kínálati oldalon történő beavatkozások ezért rendre kudarcra vannak ítélve. Calderón ezért felszólította az USA kormányát arra, hogy csökkentse a drogok iránti keresletet a saját országában, ha azt szeretné, hogy Mexikóban sikeresen visszaszorítsák a kínálatot. Ez logikusan hangzik, napjainkban már szinte mindenki egyetért abban, hogy a globális drogellenes háború sorsa nem a termelői- és tranzit-országokban, hanem a fogyasztói oldalon, vagy ha úgy tetszik, a nagyvárosok utcáin fog eldőlni. De vajon mennyire reális célkitűzés a drogfogyasztás visszaszorítása a fejlett világban?
Nem vénnek való vidék… (A drogháború áldozatai Mexikóban)
fotó: Los Angeles Times
Az amerikai drogcár, John Walters szerint ez lehetséges, mi több, a drogellenes háborúban a kormány győzelemre áll. Beosztottja, Scott Burns egy kaliforniai újságnak azt nyilatkozta, hogy “2001 óta minden mutató és barométer szerint drámaian csökkent a drogfogyasztás az USA-ban … a 12 és 18 év közötti fiatalok körében huszonnégy százalékkal csökkent a marihuána fogyasztása”. A helyzetet persze nem mindenki látja ilyen rózsásnak – így például Calderón a határ másik oldaláról azt tapasztalja, hogy a drogok iránti kereslet egyre nő: hiszen hová a pokolba kerülne az a temérdek kábítószer, amin a kartellek megtollasodtak? A hurráoptimista kormánynyilatkozatoknak persze vannak kritikusai a határ amerikai oldalán is – egyre kevesebben hisznek a drogellenes háború sikerében. A kritikusok közé tartozik Jon Gettman, a szövetségi marihuána-ellenes törvények visszavonásáért lobbizó szervezet, a NORML korábbi igazgatója, mellesleg nyugat-virginiai egyetem oktatója. Gettman a “Következetes, ellenálló és folyamatos: marihuána-fogyasztás az USA-ban” című tanulmányában a legújabb hivatalos drogjelentés adatait elemezve arra a következetésre jut, hogy a marihuána-fogyasztás trendjei gyakorlatilag nem változtak számottevően az elmúlt években. Bizonyos mutatók valóban enyhén csökkenő tendenciát mutatnak, azonban hasonló ingadozások már korábban is jelentkeztek, és semmiképpen nem lehet őket úgy értelmezni, hogy a kormány győzelemre áll a drogellenes háborúban. Míg a rendszeres használók számaránya például a 2002-es 14,6%-ról 2007-re 14,5%-ra csökkent, az illegális droghasználat általános előfordulása 4,7%-al nőtt. A kormány stratégiája márpedig azt a célt tűzte ki, hogy 2007-re 25%-al csökkenti az illegális droghasználat előfordulását. Annak ellenére sem sikerült elérni ezt a célt, hogy a kormány minden évben több száz marihuána-ellenes tévéreklámot jelentett meg, és minden 36. másodpercben előállítanak valakit marihuánával kapcsolatos “bűncselekmény” miatt!
Gettman rámutat arra is, hogy a kormány állításaival ellentétben nincs bizonyíték arra, hogy egyre több fiatal szorul kórházi kezelésre az egyre veszélyesebbé váló marihuána káros hatásai miatt. Az ellátórendszer adataiból az derül ki, hogy a marihuána miatti kezelési igény növekedése mögött a kényszerkezelések arányának emelkedése rejlik: 1992 és 2006 között 48%-ról 58%-ra nőtt a büntető-igazságszolgáltatási rendszer által kezelésre utaltak aránya. Elgondolkodtató az is, hogy a kezelésre “jelentkezők” közül csupán 45% felelt meg a DSM-IV diagnosztikai kézikönyvben szereplő “marihuána-függőség” kritériumának. Az igazán komoly problémákat továbbra sem a marihuána okozza. A sürgősségi ellátást és méregtelenítést igénylő páciensek körében 24% a heroinfüggők és 21% az alkoholisták aránya – míg a marihuána-fogyasztóké csupán 2%.
Calderón elnöknek tehát még várnia kell az amerikai drogellenes háború győzelmére – ha bekövetkezik egyáltalán valaha. Mintha már a mexikói kormány sem bízna az amerikai zéró-tolerancia megközelítés sikerében, hiszen nemrég bejelentették, hogy dekriminalizálni kívánják az illegális drogok személyes használat céljából történő tartását és megszerzését. Az amerikai módszerek alkalmazása ellenére Mexikóba is jut bőven a drogokból, a rendőrséget pedig túlterhelik a fogyasztók elleni büntetőeljárások, így kevesebb idejük jut a terjesztők üldözésére. Márpedig a kartellek egyre szemtelenebbek és könyörtelenebbek, csak ebben az évben 3000 ember vesztette életét a kereskedők és a hadsereg között dúló harcban. Az erőszakhullám méreteire jellemző, hogy egyedül Tihuána városában eddig 400 embert gyilkoltak meg a drogháborúban az idén, és csak a múlt héten 60 embert végeztek ki a rivális kartellek közötti harcok során. A közvéleményt legutóbb a Salvador Vergara Cruz polgármester elleni halálos merénylet sokkolta, aki nem volt hajlandó kenőpénzt elfogadni a drogkereskedelemből hasznot húzó üzletemberektől. Vajon mennyi erőszakot kell még elszenvednie a harmadik világnak ahhoz, hogy a fejlett világ politikusai rádöbbenjenek: a drogtilalom nem a probléma megoldása, hanem a problémák forrása?
Sárosi Péter
