Amerikai elemzők szerint Mexikó belerokkanhat a drogtilalomba
Obama elnök és Felipe Calderón mexikói elnök múlt héten személyesen vitatta meg a két ország kapcsolatait, a megbeszélésen központi helyet kapott a drogháború, amely az utóbbi időszakban teljesen fékeveszetté vált a latin-amerikai országban. Amióta Calderón elnök meghirdette a drogellenes háborút és elrendelte a hadsereg bevonulását a határmenti településekre, mintegy 8 ezer (!) ember vesztette életét a drogkartellek és a hatóságok közötti fegyveres összecsapásokban és leszámolásokban. Ebből csak a múlt évben 5400-an veszítették életüket – a halálozási ráta tehát növekvőben van. Latin-Amerika a világ azon térsége, ahol egyébként is a legmagasabb az emberölések aránya: míg globálisan 100 ezer emberre 5 emberölés jut, addig Latin-Amerikában 27! Ebben nagy szerepet játszik a szervezett bűnözés, különösen a drogkereskedelemmel együtt járó szisztematikus erőszak (magyarul a drogszervezetek egymás közti illetve a hatóságokkal vívott háborúja).
A Nemzeti Drogfelderítési Központ (NDIC) legújabb jelentése szerint “a szervezett bűnözésen belül a mexikói drogterjesztő szervezetek jelentik a legnagyobb fenyegetést az Egyesült Államok számára”. Barry McCaffry korábbi drogcár egy decemberi jelentésében azt állította, hogy az amerikai Kongresszus által Mexikó számára elkülönített 1,4 milliárd dolláros segély csupán csepp a tengerben: nem lesz képes gátat vetni a drogkartellek gyarapodásának. McCaffry szerint a tét nem kevesebb, mint hogy Mexikó vajon korrupt, gyenge demokráciából valódi narkoállammá válik-e, ahol a joguralom egyáltalán nem érvényesül és az erőszak az úr. A vezérkar egy a globális veszélyforrásokat mérleglő tanulmánya szerint jelenleg a demokratikus állam bukására két országban van a legnagyobb esély: az egyik Pakisztán, a másik Mexikó.
De vajon hogyan fajulhatott el idáig a helyzet? Bármilyen furcsán hangzik, a mexikói kartellek virágzásához az USA külföldi drogkontroll-erőfeszítései nagyban hozzájárultak. Egészen az 1980-as évek végéig a mexikói drogkartellek elsősorban marihuána és heroin csempészésére szakosodtak, a kokain-kereskedelem a nagy kolumbiai kartellek (Medellín, Cali) kezében volt. Miután azonban a szövetségi drogellenes hatóság, a DEA irányításával sikerült elzárni a kokaincsempészet hagyományos, karib-tengeri útvonalait, a kolumbiaiak kénytelenek voltak lepaktálni a legnagyobb mexikói kartellekkel (Sinaloa, Golfo és Tijuana), hogy rajtuk keresztül juttassák át az árut az USA-ba. Az 1990-es években aztán a mexikói kartellek együtt ünnepeltek a DEA-val és a kolumbiai rendőrséggel, amikor sikerült leszámolni a kolumbiai kartellekkel és letartóztatni a Medellín és a Cali klán vezetőit. Hiszen így a mexikóiak, akik eddig pusztán közvetítők voltak, jóval nagyobb hasznot tudtak lehasítani maguknak a kokainkereskedelemből. A drogellenes bűnüldözés nem járt a kokain termelésének és beáramlásának csökkentésével. Az egyetlen hatása az volt, hogy a piac és a szervezett bűnözés átrendeződött, az eddigi merev, centralizált séma helyett egyre decentralizáltabbá és rugalmasabbá – így ellenállóbbá vált.
Egyes kutatók ezt a jelenséget egyenesen a drogellenes háború darwini törvényének nevezik, hiszen a bűnüldözés egyre éltrevalóbb bűnszervezeteket nevel ki. A drogpiacon ugyanis állandó a kereslet: az USA jelenleg becslések szerint mintegy 300 tonna (!) kokaint fogyaszt el évente – a világ kokainfogyasztásának feléért az amerikaiak felelősek. Amíg a kereslet állandó, addig mindig lesz kínálat is. Míg ha a rendőrség elkap egy sorozatgyilkost, akkor nem áll szükségszerűen a helyébe egy másik – a sorozatgyilkosságok iránt nincs állandó igény a lakosságban. Ha azonban a rendőrség semlegesít egy drogterjesztő bandát, biztos lehet benne, hogy hamarosan egy másik áll a helyébe, hogy betöltse a piacon kialakult űrt. A junkiek egy ideig szenvednek az elvonási tünetektől, sőt, meg is halhatnak az új forrásból beszerzett, bizonytalan minőségű anyagtól, az ellátás azonban előbb-utóbb helyreáll. A túlélésért folyó harcban pedig gyakran nem a látványosan erőt fitogtató bűnszervezetek maradnak talpon, hanem a kisebb, a rejtőzködés mesterévé váló terjesztőhálózatok, amelyek képesek alkalmazkodni a hirtelen megváltozó körülményekhez is. Az amerikai drogellenes háború több mint 30 éves tapasztalatai alapján egy dolgot biztonsággal kijelenthetünk: hosszú távon még a hatóságok sikerei is kudarcnak bizonyulnak.
Bár Obama kijelentette, hogy kész segítséget nyújtani Mexikónak a helyzet stabilizálásában, szakértők szerint az új kormányzat számára nem jelent prioritást a latin-amerikai helyzet: a gazdasági világválság, az iraki és afganisztáni háború elvonja a figyelmét és forrásait. Az eddigi pénzügyi támogatásokat nagyrészt a mexikói hadsereg fejlesztésére fordították, kétséges azonban, hogy a helyzetet puszta katonai erővel meg lehetne oldani – hiszen a korrupció az állam legmagasabb köreit is behálózza. Mind Mexikóban, mind az USA-ban egyre nő azok tábora, akik szerint a problémát nem a hagyományos “üss oda” módszerrel kellene megoldani – sokkal inkább a kokainkereskedelem törvényes szabályozása irányába kellene elmozdulni. Hiszen még mindig jobb, ha az állam ellenőrzi a kokainpiacot, mintha a bűnözők – a hozzáférést pedig számos eszközzel lehet korlátozni, és nem kell feltétlenül a multicégek kezébe adni. A problémás kokain-használat egyébként elsősorban egészségügyi probléma, csupán a drogtilalom tette bűnügyi problémává. A közhittel ellentétben a kokainnal összefüggésben elkövetett emberölések szinte egytől egyik az illegális drogkereskedelem következményei, nem a kokain mint drog hatásának köszönhetőek. Jelenleg sokkal több emberéletet veszélyeztet a drogtilalom, mint a drog maga! A mexikói határ közelében, annak amerikai oldalán fekvő El Paso város tanácsa hasonló érvek hatása alatt néhány hete egy olyan határozati javaslattal állt elő, amely “becsületes, őszinte vitára” szólítja fel a nemzetet a legalizációval kapcsolatban. Erre a vitára azonban nem kerülhetett sor, texasi képviselők egy csoportja ugyanis szó szerint megfenyegette a város honatyáit: amennyiben nem vonják vissza a javaslatot, akkor elvágják őket a pénzügyi támogatásoktól. A javaslatot ezután gyorsan visszavonták. Pedig nem legalizációt követeltek, csupán vitát a legalizációról. Ennyit az amerikai politikai osztály őszinteségéről és becsületességéről, amennyiben a drogháborúról van szó…
Sárosi Péter
