Az 1971-es brit drogtörvény az ellenőrzött anyagok három kategóriáját különbözteti meg:

Németország: droghasználattal kapcsolatos törvények a helyi gyakorlatban.

Bár Norvégia nem az EU tagja, de rendszerint részt vesz az európai szintű drogpolitikai fórumokon és felmérésekben is. Az ellenőrzött anyagok listáját hivatalosan a király terjeszti be az országos közegészségügyi hivatalnak, a lista gyakorlatilag a nemzetközi egyezményekben szereplő narkotikumokat és pszichotróp anyagokat tartalmazza, veszélyesség szerinti kategóriák nélkül.

Az 1992-es olasz drogtörvény az ellenőrzött anyagokat 6 osztályba sorolta be:

Portugáliában a kábítószerrel kapcsolatos szabályozás alapja az azóta többször módosított 15/93 sz. törvényerejű rendelet, ami a kereskedői és felhasználói elkövetők határozott megkülönböztetésével szabályozza a büntetéseket, receptírási előírásokat, jogosultságokat, felhatalmazásokat és ellenőrzési tevékenységet, valamint a gyógykezelés, megelőzés és nyomozás felelősséget – beleértve a pénzmosással kapcsolatos előírásokat.

A spanyol törvények nem definiálják a kábítószer fogalmát és nem tartalmazzák a kábítószerek listáját, így a bíróság közvetlenül az ENSZ nemzetközi konvencióira és a nemzetközi tiltólistákra hivatkozik.

Az 1968-as svéd drogtörvény nem tesz különbséget az egyes illegális anyagok között – mindegyik használatát és tartását szigorúan büntetendőnek tekinti. A droggal kapcsolatos bűncselekményeknek három fajtáját különbözteti meg a törvény:

Az 1999-es szlovák drogtörvény az ellenőrzött anyagokat vélelmezett egészségügyi ártalmaik szerint három kategóriára osztja fel. A büntetőtörvénykönyv 186 cikkelye alapján az ellenőrzött anyagok hatósági engedély nélkül, csekély mennyiségben történő birtoklásáért 3 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Szlovéniában egy 2000-ben elfogadott rendelet három kategóriára osztja az illegális drogokat:

A TASZ és a Lonely Films bemutatja a LEAP aktivistáival készült interjúfilmjét