Hírek

Tisztelt Szerkesztőség,

 

A TV2 Magellán című műsora 2006. január 14.-én „A kábulat joga” címmel a magyarországi kábítószer-kérdéssel foglalkozott. A műsor a hatás kedvéért a tragédiákat és kockázatokat a drogfogyasztás komplex jelenségéből kiragadva mutatta be. Üzenetével nem képes csökkenti a drogfogyasztáshoz kapcsolódó valós ártalmakat, de jócskán hozzájárul és megerősíti a drogfogyasztáshoz és a drogfogyasztókhoz társult legtöbb esetben alaptalan előítéleteket és tévhiteket. Ezzel akadályozza a pragmatikus, az emberek egészségét és emberi méltóságát elsődlegesen szem előtt tartó drogpolitika megvalósulását.

A műsor szerint típustól függetlenül, „az illegális drogok válogatás nélkül szedik áldozatukat”, „bármelyik szer ölhet”. „A legkeményebb herointól kezdve, a partidrogokig, hiszen a terjesztő sem tudja, miből és mennyit tartalmaz az adag”.

A műsor figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy jelentős különbségek vannak a különböző, akár illegális pszichoaktív szerek között, rövid és hosszú távú hatásukat is tekintve. Figyelmen kívül hagyta azt a tényt is, hogy Magyarországon csakúgy mint a világon bárhol, a „kábítószer-fogyasztók” túlnyomó többsége alkalmi, ún. rekreációs használó, aki rövidebb hosszabb ideig, megválasztott alkalmakkor, időben és helyen fogyaszt „kábítószert”, többnyire marihuánát, de emellett ugyanúgy ellátja mindennapi feladatait mint az aki illegális szert nem fogyaszt.

A kábítószerekkel kapcsolatos tragédiáknak nem szabadna megtörténniük, és dicséretes törekvés a preventív szándékú műsorkészítés. Ugyanakkor a műsor úgy mutatta be a droghalálokat, mintha valami rendkívül gyakori jelenségről lenne szó. A magyarországi statisztikákat áttekintve láthatjuk, hogy koránt sincs így.

2004-ben illegális szer használata miatt 34-en (24-esetben opiáttal kapcsolatos balesetben) vesztették életüket Magyarországon, legális nyugtatók, altatók pedig 225 esetben játszottak szerepet a halálesetekben [1]. Ecstasyval kapcsolatba hozható haláleset 3 történt 2004-ben, ami az ebben az évben valószínűsíthető többszázezer fogyasztáshoz képest még mindig rendkívül alacsony szám (az európai Ecstasy használók körében a halálozási arány (1:3,4 millió) alacsonyabb, mint a síelők vagy az ejtőernyőzők <Angliában 1:825000> körében [2]), és amely megelőzhető lett volna megfelelő körülmények (nem túlzásba vitt mennyiség, megfelelő folyadék és ásványi anyag pótlás, túlhevülés megelőzése) biztosításával. Természetesen a 34 élet elvesztése is tragédia, de a kérdés az, hogy mit teszünk azért hogy ez ne történjen meg.

A műsor azzal az előfeltevéssel él, hogy a büntetőjogi ún. prohibicionista drogpolitika, a rendőri represszión keresztül képes csökkenteni a drogfogyasztást. Ezt az állítást még soha, sehol nem sikerült bebizonyítani, viszont jócskán szolgálnak ellenpéldával a nyugati kultúrkör országai. A műsor maga ékes példát szolgáltatott a rendőrségi represszió sikertelenségére, hiszen a rejtett kamerával felszerelt műsorkészítő pár perc alatt tudott volna magának az aluljáróban kábítószert szerezni, holott ez a jelenlegi törvények alapján súlyos bűncselekménynek számít.

A drogjelenséggel kapcsolatos legégetőbb kérdés az, hogy vajon megelégszünk a „mondj nemet” hatástalan üzenetével és azzal, hogy a rendőrségre bízzuk a kérdést, hadd razziázzon diszkókban és vívjon szélmalomharcot piti dealereket? Erősen kétséges, hogy a diszkók drogmentességéhez hozzájárulna például az, hogy a rendőrség jogszerűnek éppen nem nevezhető eljárással egy gyanúsított lány fejét az autó üvegéhez nyomva próbál beismerő vallomást kicsikarni arról, hogy vajon adott-e el drogot aznap.

Avagy törődünk azoknak a sorsával, egészségével és szociális helyzetével, akik nemtetszésünk és a rendőri akciók ellenére illegális szereket fogyasztanak?

Megfelelő információkat adunk-e nekik arról, hogy hogyan kerülhetik el a fogyasztással járó kockázatokat? Ilyen információk léteznek. Forrásai gyakran azok az internetes oldalak, amelyeket a műsor olyan negatívan mutatott be. Ezeken az oldalakon olyan információkhoz juthatnak a potenciális fogyasztók, amelyek tényleg segítenek nekik abban, hogy miként kerüljék el a szerhasználattal kapcsolatos veszélyeket.

Megfelelő körülményeket teremtünk-e ahhoz, hogy a kábítószer-fogyasztás ne járjon súlyos egészségügyi következményekkel? Ilyen szolgáltatások léteznek: ilyen a nyugaton bevett gyakorlatnak számító, de Magyarországon csak néhány intézmény által nyújtott, és a szórakozóhely tulajdonosok miatt a rendőri retorziók miatti félelemből sok helyen meg nem tűrt parti szerviz tevékenység. Ilyen lenne a tablettatesztelés, melynek segítségével csökkenthetőek azok a műsorban is elhangzott ártalmak, amelyeket éppen a tiltás és szabályozatlanság következtében megbízhatatlan hatóanyagokat tartalmazó tabletták okozhatnak.

Ilyen az intravénás droghasználók számára biztosított, és a mai napig zavartalanul el nem érhető tűcsere-program. Ilyen az Európában bizonyított hatékonysággal működő biztonságos fogyasztói szoba, ahol stresszmentes környezetben injektálhatnak azok akik nem akarnak, vagy nem tudnak felhagyni szokásukkal, és ahol a túladagolás esetén megmentik az életüket.

Ez a pragmatizmus és a moralizmus vitája. Ugyanakkor szeretnénk felhívni a szerkesztőség figyelmét arra, hogy a saját morális igazságunkba vagy meggyőződésünkbe  vetett hitünk sem jogosít fel arra, különösen nem az újságírókat, hogy interjúalanyainkat bármilyen módon veszélyeztessük. A műsorban bemutatott rejtett kamerával készített felvételek alkalmasak voltak arra, hogy az alanyokat szűk vagy tágabb környezetük, vagy akár a rendőrség felismerje. A felvételek bemutatása előtt hasznos lett volna megfontolni az olyan alapvető újságírói etikai kérdéseket, hogy vajon nem árt-e bemutatásuk a diákoknak, az aluljáróban titokban felvett fiataloknak, vagy az állítólagos dealernek akinek a házát mutatták meg az, hogy igazgatójuk, tanárjaik, családtagjaik és a bűnüldöző hatóságok a filmen felismerik őket.

 

Ez a levél a TASZ Médiamonitor programjának részeként született. További információrét keresse fel a www.drogriporter.hu weboldalt.

 

Üdvözlettel,

 

Takács István Gábor

pszichológus

Társaság a Szabadságjogokért

Médiamonitor Program

 

Források:

 

[1] Drog Fókuszpont (2005) 2005-ös ÉVES JELENTÉS az EMCDDA számára „MAGYARORSZÁG” Új fejlemények, trendek és részletes információk a kiemelt témákról, Drog Fókuszpont 2005 Budapest 54. oldal

 

[2] Demetrovics Zsolt, „Drogok és mítoszok,” Népszabadság 2003 szeptember 29.

Tisztelt Szerkesztőség,

 

A Népszava Mozaik mellékletében megjelent cikkel kapcsolatban (Ezen a napon, 2006.01.11) a következő tévedésre szeretnénk felhívni a figyelmüket:

Dr. Albert Hoffmann LSD-ről írott könyvének címe nem „rettenetes gyermekem”, hanem „LSD – Mein Sorgenkind Die entdeckung einer ’Wunderdroge’” az érzékletes magyar fordítás szerint, „LSD – Bajkeverő csodagyermekem ’Egy varázsszer felfedezése’”.

Dr. Hoffmann messze nem csupán a „szerrel kapcsolatos keserűségét” írta le könyvében. Hoffmann az LSD-ről, mint egy olyan szerről ír, amely megfelelő körülmények között alkalmazva a transzcendentális élmény, a mélyebb, átfogóbb valóság és önmagunk megismerésének az emberiséget gazdagító eszköze lehet.

Keserűsége a szer élvezeti cikként, nem megfelelő tisztelettel és szabályozással történő tömegfogyasztásával kapcsolatos, illetve azzal, hogy az LSD tiltása megakadályozza a szer pszichiátriai és orvosi használatában rejlő jelentős potenciál kihasználását. Az LSD megfelelő környezetet biztosító orvosi, pszichiátriai használata ugyanis meglehetősen biztonságos, és nem vezet „súlyos szellemi rendellenességekhez”.

Ami az LSD-használatával kapcsolatos, egyébként meglehetősen ritka problémákat okozza világszerte, sokkal inkább a környezet rossz megválasztásában, a hatóanyag-tartalom megbízhatatlanságában, az információhiányban illetve félreinformálásban gyökerezik. Ahogy Hoffmann írja könyve előszavában: „Ha megtanulnánk azt, hogy hogyan lehet jobban hasznosítani az LSD azon képességét, hogy megfelelő körülmények között látomásos élményeket hívjon elő, és ezt az orvosi praxisban és meditációval összekapcsolva alkalmaznánk, akkor nézetem szerint ez az újfajta pszichofarmakon bajkeverő gyermekemből csodagyerekké változhatna”[1]

Tisztelt Szerkesztőség,

 

Joó István cikkében (Önfeljelentő drogos a bíróság előtt Magyar Nemzet 2006. január 9.) azt írja, hogy mint ismeretes, „utóbb hamburgi, új zélandi és maastrichti kutatók egyaránt azt mutatták ki, hogy a könnyű drogok sok esetben agykárosodást és pszichózist okoznak.” Ha közelebbről szemügyre vesszük ezeket a vizsgálatokat, kiderül, hogy messze nem alkalmasak ilyen súlyú következtetések levonására. 

Az új-zélandi vizsgálat^[1] éles kritikát váltott ki más szakértőkből^[2] (pl. Mitch Earlywine-ból, aki a magyarul is megjelent Marihuána: a tudomány álláspontja című könyv szerzője). A kritikusok szerint az új-zélandi kutatók nem használtak szabványos diagnosztikai módszereket, és az adatok elemzését sem végezték el megfelelően, így eredményeikből korántsem lehet levonni azt a következtetést, hogy a rendszeres kannabisz-használat pszichózishoz vezet.

A Maastrichti Egyetem kutatói által végzett vizsgálat^[3] mindössze megerősítette azt az eddig is sejtett összefüggést, hogy a pszichózisra genetikailag hajlamos fiatalok esetében a kannabisz intenzív fogyasztása növeli a tünetek megjelenésének valószínűségét (bár kérdés, hogy vajon nem éppen a jelentkező tünetek miatt szívnak-e kannabiszt egyfajta öngyógyításként), de maga a kutató is megerősítette egy interjúban, hogy ez nem jellemző azok esetében, akik nem hajlamosak pszichózisra^[4].

Ha a marihuána használata például szkizofréniához vezetne, ennek meg kellene jelennie a mentális betegségek statisztikai alakulásában is. A szkizofrénia ugyanakkor nem fordult elő gyakrabban azokban a történelmi korokban amelyekben a marihuána-fogyasztás elterjedtebb volt^[5], az elmúlt harminc évben pedig, a kannabisz-használat ugrásszerű növekedéséhez képest a szkizofrénia előfordulása enyhén csökkenő tendenciát mutat^[6].

Mi a helyzet a hamburgi kutatással? A Szerző valószínűleg arra a vizsgálatra gondol, melyben a kutatók 30 jelenlegi, 29 volt ecstasy használót, 29 többféle drogot is használó illetve 30 nem droghasználó embert hasonlítottak össze különböző mentális zavar tekintetében^[7]. A kutatók azt találták, hogy a csak ecstasyt használóknak nem volt több pszichiátriai problémája, de gyakrabban voltak a szerhasználattal kapcsolatos érzelmi, szorongásos és kognitív zavaraik. Ugyanakkor ezek az emberek átlagosan 821 tablettát fogyasztottak el életük során, tehát koránt sem az ecstasy-fogyasztók alkalmi, rekreációs fogyasztási mintájú többségét reprezentálják – a túlzásba vitt droghasználat problémákkal jár, de nem éli át mindenki ezeket a problémákat, ha az adott szert mértékletesen használja, a többség pedig Magyarországon is ebbe a kategóriába tartozik^[8].

Végezetül a Skót rendőrséggel kapcsolatban: A hagyományosan reformellenes skót rendőri vezetők a kannabisz lefoglalások számának jelentős növekedése alapján azt állították, hogy az enyhébb szabályozást a drogkereskedők a piac bővítésére használják ki. Ez az állítás két okból is cáfolható. Egyrészt, a reform egyáltalán nem enyhítette a kannabisz kereskedőire kiszabható büntetési tételeket, sőt, éppen hogy szigorított azokon (az összes C osztályba tartozó drog kereskedelméért 14 év szabható ki). A változás tehát esetleg azt mutathatja, hogy a szigorítás hatástalan a kereskedelem megfékezésére. Másrészt a rendőrség által lefoglalt drogok mennyiségét a társadalomtudományi kutatásban nem fogadják el a drogpiac alakulását mérő közvetlen mutatónak. A kutatások azt mutatják, hogy olyan időszakokban, amikor a rendőrségi lefoglalások aránya növekedett Amerikában és Európában, a drogok fekete piaci ára paradox módon csökkent^[9], elérhetősége pedig nem változott, vagy növekedett^[10].

 

Források: