George Floyd halálát nem a drogok és a függőség okozta, ugyanakkor rávilágít arra, hogy meg kell változtatnunk a drogfüggőséghez való viszonyunkat.

Az Egyesült Államokban – és nálunk is – óriási médiafigyelmet kapott a George Floyd meggyilkolásával vádolt Derek Chauvin rendőrtiszt tárgyalása. A védelem egyik fő érve az, hogy Floyd drogfüggő volt, ezért kiszámíthatatlan és veszélyes. Halálát inkább ennek köszönheti, és nem a rendőri túlkapásnak. Ezt az olvasatot látom visszaköszönni a hazai közösségi médián is.

„Minek drogozott?” „Tele volt a szervezete droggal, csoda, hogy meghalt?

Ezek az érvek nagyon elkeserítőek, és sajnos azt a teljes emberi érzéketlenséget és értetlenséget tükrözik, amik nálunk és Amerikában is körülveszik a drogfüggő embereket.

Hiszen nem kell ahhoz drogot fogyasztani, hogy az ember megfulladjon, ha a nyakára térdepel egy rendőr. És vajon tényleg minden drogfüggő veszélyes? És megérdemli, hogy a nyakára térdepeljenek a rendőrök?

George Floyd személyes tragédiájának megértéséhez nem elég tudnunk a tényt, hogy drogfüggő volt. Ez önmagában nem mond el semmit a lényegről. Fontos tudnunk az okokat is – azt az utat is, amit bejárt. Ami nagyon tanulságos.

Floyd eredetileg orvosi felírásra kapott opioid gyógyszert, mert krónikus fájdalmakkal küzdött. Amerikában, ahol a szegények és kisebbségek alig jutnak hozzá színvonalas orvosi ellátáshoz, az okok kezelését gyakran tüneti gyógyszerekkel helyettesítik. 

Majd amikor ezeknek a gyógyszereknek a forgalmazását megszigorították, akkor az illegális piacon keresett helyettesítőket (az opiát túladagolási válságról írtunk bővebben itt). Így vált függővé az opiátoktól. És a feketepiacon a függők gyakran hozzájutnak más szerekhez is, és ha éppen nincs más, megteszi a metamfetamin is. Megpróbált leállni, többször is segítséget kért, de visszaesett. A drogfüggőségből való felépülésnek ugyanis gyakran része a visszaesés.

A legutóbbi visszaesésére 2020-ban került sor, amikor az élete egy nagyon sötét szakaszhoz érkezett. A COVID-járvány és bezárások miatt elveszítette a biztonsági őrként való munkáját. Újra drogozni kezdett, és kórházba is került túladagolás miatt. A drogfüggősége tehát összefüggött az egzisztenciális kilátástalansággal, amivel annyi sorstársa küzd még mindig Amerikában. Nem bővelkedett abban, amit a szakemberek felépülési tőkének neveznek.

A videófelvételeken egyértelműen látszik, hogy bár Floyd bódult állapotban volt, de egyáltalán nem volt erőszakos.

Éppen nemrég itt a Drogriporteren számoltunk be arról, hogy a drogfogyasztás pszichofarmakológiai hatásai a legritkább esetben teszik erőszakossá az embereket. A legnagyobb kivételt a legális alkohol képezi. És az illegális szerekkel kapcsolatos erőszak túlnyomó része abból fakad, hogy ezek a szerek illegálisak. Még az alkoholtilalom idején sem a részegek géppuskázták halomra egymást, hanem a feketepiac újraelosztásáért harcoló bűnözők!

Floyd tehát nem volt sem erőszakos, és nem volt túladagolva sem. Nem a drogok Floyd-ra gyakorolt hatása okozta a halálát – legfeljebb az a hatás járult hozzá, amit egy afro-amerikai drogfogyasztó egy fehér rendőrtisztre gyakorolt!

A fekete drogfogyasztókkal kapcsolatos megbélyegző, rasszista sztereotípiák rendkívül régi történelmi múltra tekintenek vissza Amerikában. Már a 20. század elején arról cikkeztek a bulvárlapok, hogy a kokain és kannabisz hatása alatt a feketék megőrülnek, megerőszakolják a nőket és rátámadnak a rendőrökre.

Még az a mítosz is elterjedt, hogy a kokain hatása alatt álló feketékkel szemben nagyobb kaliberű lőszert kell használni, ugyanis a kisebb golyó nem hat rájuk!

Ma már tudjuk, hogy amikor Richard Nixon megindította az ún. Drogellenes Háborút 1968-ban, akkor elsősorban rasszista indokok vezérelték. A polgárjogi mozgalmak sikerei szükségessé tették, hogy újféle elnyomási technikákat dolgozzanak ki a feketékkel szemben. A drogellenes háború a drogfogyasztókon belüli arányukat jóval meghaladó mértékben vezetett az etnikai kisebbségek tömeges bebörtönzéséhez. És mind a mai napig jóval nagyobb eséllyel állít meg az utcán egy rendőr drogfogyasztás gyanújával egy feketét, mint fehért.

George Floyd halála nem csak a rendőrség rasszista profilalkotásával kapcsolatban vet fel kényelmetlen kérdéseket, de azzal is, ahogy a drogfüggőséghez, és a drogfüggőkhöz viszonyulunk.

Sajnos Magyarországon is általános gyakorlat, hogy a rendőrök megalázóan, esetenként erőszakosan bánnak a drogfogyasztókkal. Mint ahogy az is, hogy a rosszul lévő drogfogyasztókhoz a mentő diszpécser automatikusan a rendőrt is kihívja.

Éppen egy-két hete számolt be egy hasonló esetről egy ismerősöm, aki túlságosan sokkolva és traumatizálva volt ahhoz az élménytől, hogy a nyilvánossághoz forduljon vele.

Ez a gyakorlat borzasztóan káros, és már többször elítélte az országos tisztifőorvos is – hiszen oda vezet, hogy nem fognak segítséget kérni azok, akik rosszul lesznek, és emiatt emberek halhatnak meg.

Mind a hatóságoknak, mind a közvéleménynek meg kell változtatnia a drogfüggőséghez való viszonyát. Ez nem erkölcstelenség vagy jellemtelenség kérdése – és nem egyszerűen élvetegségből lesznek függők az emberek. Nem véletlen, hogy a függőség éppen azon csoportok körében jár a legsúlyosabb következményekkel, akik ki vannak rekesztve a társadalomból.

A jelenlegi társadalmi rendszerünk úgy van összerakva, hogy újratermeli a drogfüggőséget – és ennek része a szigorú büntetőpolitika és az egészségügyben tapasztalható diszkrimináció is. Fel kell hagyni azzal a gyakorlattal, hogy a segítséget abban látjuk, hogy a drogfüggőket „meg kell leckéztetni,” bántani kell és kioktatni. A drogfüggők együttérzést és segítséget érdemelnek. Hiszen nagyon gyakran traumatizált, sérült emberek, akik az élettől már amúgy is sok bántást kaptak.

Sárosi Péter