Széljegyzetek – 2023.05.08.
„Az is nagyon érdekes kérdés, hogy Istent Atyánknak nevezzük, pedig Istenben ott van az anya is,” veti fel az Anyák Napja alkalmából megjelent interjúban egy dúla és teológus(nő).
Nagyon érdekes gondolat valóban – és egyben roppant veszélyes is.
Amiért a középkorban könnyen máglya járhatott. 1310-ben például megégették Marguerite Porete-t, Az egyszerű lelkek tükre című könyv szerzőjét, mivel többek között azt írta, hogy Isten = Anya.
A Mária-kultusz persze azért vált népszerűvé, hogy egyfajta pótlékot adjon a szentség, a numinózus nőnemű megnyilvánulásainak tiszteletéhez egy végletekig férfiközpontú társadalom számára. De hogy nem csak egyszerűen egy üres tartálya, eszköze az isteninek – de egyben a nőiség a Teremtő szerves része? Hogy Isten nem csak Atya, de egyben Anya is?
Így, nagy betűvel leírni – Anyaisten – még ma is eretnek gondolat. Amiért legalábbis fejcsóválás jár egyházi körökben. De például Matthew Fox dominikánus szerzetest egy bizonyos Karl Ratzinger főinkvizítor (később XVI. Benedek pápa) még 1993-ban is kizárta az egyházból többek között azért, amiért Istent következetesen Anyának nevezte.
Istent még mindig haragvó, ősz szakállas bácsinak képzelik sokan, aki csücsül a trónján a Mennyben, mint valami Keresztapa, és ítélkezik. Csodálkozunk-e ezen, ha maguk a keresztény egyházak is ősz pátriárkák irányítása alatt álló férfiközösségek? Ahol a nők legfeljebb másodrangúak lehetnek?
És persze ez így van más világvallásoknál is. Még a buddhizmusban is. Sokat írtak róla, hogy a női szerzetesek milyen alávetett, megalázó helyzetben vannak Ázsiában a buddhista közösségekben.
Néha elgondolkodom: vajon meglepő, hogy az emberi civilizáció így bánik Gaiával, a Földanyával, ha általában a nőkkel is így bánik? Sokat elmond egy társadalomról – és egy adott emberről is – hogy miként viszonyul a nőkhöz. Még egy nőről is, aki természetesen egyáltalán nem mentes a sztereotípiáktól és előítéletektől attól, hogy nő.
Sokan rettegnek attól, hogy az általuk (hibásan) „kőbe vésettnek”, „Isten által meghatározottnak”, „természetesnek” tartott nemi szerepeket sokan megkérdőjelezik manapság. Pedig ha szétnézel a világban, nem a nemi szerepek változása miatt rohan a világ a pusztulásba. Éppen ellenkezőleg. Szinte mindenhol egymással vetélkedő, arrogáns, hataloméhes alfahímeket és keresztapákat találsz a háttérben a háborúk, a környezetpusztítás és az elnyomó diktatúrák mögött.
Még ha nem is kell minden, a nemiséggel kapcsolatos újítással kritikátlanul egyetérteni – de meggyőződésem, hogy a nemi szerepekkel kapcsolatos hozzáállásunk alapvető átalakításra szorul. Ez szükséges az emberiség spirituális és társadalmi újjászületéséhez.

„Az is nagyon érdekes kérdés, hogy Istent Atyánknak nevezzük, pedig Istenben ott van az anya is,” veti fel az Anyák Napja alkalmából megjelent interjúban egy dúla és teológus(nő).
Nagyon érdekes gondolat valóban – és egyben roppant veszélyes is.
Amiért a középkorban könnyen máglya járhatott. 1310-ben például megégették Marguerite Porete-t, Az egyszerű lelkek tükre című könyv szerzőjét, mivel többek között azt írta, hogy Isten = Anya.
A Mária-kultusz persze azért vált népszerűvé, hogy egyfajta pótlékot adjon a szentség, a numinózus nőnemű megnyilvánulásainak tiszteletéhez egy végletekig férfiközpontú társadalom számára. De hogy nem csak egyszerűen egy üres tartálya, eszköze az isteninek – de egyben a nőiség a Teremtő szerves része? Hogy Isten nem csak Atya, de egyben Anya is?
Így, nagy betűvel leírni – Anyaisten – még ma is eretnek gondolat. Amiért legalábbis fejcsóválás jár egyházi körökben. De például Matthew Fox dominikánus szerzetest egy bizonyos Karl Ratzinger főinkvizítor (később XVI. Benedek pápa) még 1993-ban is kizárta az egyházból többek között azért, amiért Istent következetesen Anyának nevezte.
Istent még mindig haragvó, ősz szakállas bácsinak képzelik sokan, aki csücsül a trónján a Mennyben, mint valami Keresztapa, és ítélkezik. Csodálkozunk-e ezen, ha maguk a keresztény egyházak is ősz pátriárkák irányítása alatt álló férfiközösségek? Ahol a nők legfeljebb másodrangúak lehetnek?
És persze ez így van más világvallásoknál is. Még a buddhizmusban is. Sokat írtak róla, hogy a női szerzetesek milyen alávetett, megalázó helyzetben vannak Ázsiában a buddhista közösségekben.
Néha elgondolkodom: vajon meglepő, hogy az emberi civilizáció így bánik Gaiával, a Földanyával, ha általában a nőkkel is így bánik? Sokat elmond egy társadalomról – és egy adott emberről is – hogy miként viszonyul a nőkhöz. Még egy nőről is, aki természetesen egyáltalán nem mentes a sztereotípiáktól és előítéletektől attól, hogy nő.
Sokan rettegnek attól, hogy az általuk (hibásan) „kőbe vésettnek”, „Isten által meghatározottnak”, „természetesnek” tartott nemi szerepeket sokan megkérdőjelezik manapság. Pedig ha szétnézel a világban, nem a nemi szerepek változása miatt rohan a világ a pusztulásba. Éppen ellenkezőleg. Szinte mindenhol egymással vetélkedő, arrogáns, hataloméhes alfahímeket és keresztapákat találsz a háttérben a háborúk, a környezetpusztítás és az elnyomó diktatúrák mögött.
Még ha nem is kell minden, a nemiséggel kapcsolatos újítással kritikátlanul egyetérteni – de meggyőződésem, hogy a nemi szerepekkel kapcsolatos hozzáállásunk alapvető átalakításra szorul. Ez szükséges az emberiség spirituális és társadalmi újjászületéséhez.

