Ma 90 éve, 1933. május 10-ének éjjelén, könyvekből rakott máglyák gyúltak szerte Németországban. Berlinben az Operplatzon gyűlt össze a tömeg, hogy tűzre vesse a „németellenes” irodalmat. Az egyik első olyan tömegrendezvény volt, amit élőben közvetí­tett a közmédia. A szónokok egymás után léptek a máglyához. Magasztos eszmék nevében dobták a tűzbe a könyveket: „A nemzeti tisztaságért!” „A dekadencia és a morális elfajzottság ellen!” „A családi erkölcs nevében!” Ironikus, hogy amit ők „elfajzott dekadens” irodalomnak neveztek, az valójában a világirodalom krémjének bizonyult – és amit ők „igazi német irodalomként” tartottak számon, unalmas és középszerű ponyvaként a kollektí­v feledés süllyesztőjébe került. Valójában ezek a máglyák nem csak egyszerűen a barbárság diadalát képviselték a civilizációval szemben – de a lapos nyárspolgári középszerűség diadalát a kreatí­v tehetséggel szemben. Thomas Mann í­gy í­rt „a német nemzeti forradalom” eme vezetőiről: „Legjellemzőbb rájuk az a máglya, melyet feltaláltak, hogy könyveket égethessenek rajta, olyan könyveket, amilyeneket ők soha nem tudtak volna megí­rni, mert ezek a könyvek olyan kultúrát képviseltek, amelyből tulajdon fogyatékosságuk rekesztette ki őket.” A kortárs, Babits ugyanakkor éleslátóan mutatott rá: „Ez a szent borzalom a Könyvvel szemben még mindig nincs a Könyv bizonyos tisztelete nélkül, s a berlini máglya voltakép nagy hódolatünnep a Könyv hatalma előtt.” A könyvégetés kifejezi a lapos, buta elme gyanakvását, de egyben irigységét azzal szemben, amit nem ért. Amit mágikus erőnek tart. És kifejezi a zsarnok félelmét az értelemmel szemben. A könyvégetés nem a nácik találmánya volt. Csin Si Huang-ti kí­nai császár már az i.e. 3. században is elégettette az összes olyan könyvet, amit nem minősí­tett „hasznosnak”: költészetet, prózát, művészetet és filozófiát. Mindez ugyanis veszélyes a mindenkori Zsarnoki Hatalom számára. A zsarnokság történelme tele van könyvégetésekkel: máglyát raktak az „eretnek” könyvekből a vallási fanatikusok és inkvizí­torok, elégették az őslakosok irodalmát a gyarmatosí­tó konkvisztádorok. És Heine jóslata mindig bevált: ahol könyveket égettek, ott embereket is. Babits, aki magát „a Könyv régimódi tisztelői” közé sorolta, rezignáltan mutatott rá azonban, hogy a nácik sajnos már a 20. században is túlbecsülték a könyv hatalmát. „Ha a Könyv valóban oly hatással volna az életre mint hiszik, akkor az élet ma, a XVII. és XIX. század irodalma után, egészen máskép folyna, mint ahogy foly.” A mai, 21. századi zsarnok pedig már nem tiszteli olyan mágikus borzadállyal a Könyvet, mint Göbbels. Tudván tudja, hogy a könyvnek, a digitális kommunikáció korában – leáldozott. A riasztó statisztikák szerint egyre kevesebben olvasunk könyveket. „Olvasgassa csak a szemüveges értelmiségi az ő szeretett könyveit a szabadságról, emberségről,” morfondí­rozik a zsarnok. Neki elég kézben tartania az információ áramlását azokon a csatornákon, ahol a könyvet nem olvasó többség elméjét kontrollálhatja. TV, rádió, óriásplakátok, közösségi média. Ma már nem a máglyák fenyegetik leginkább a könyveket – hanem a komfortos digitális félműveltség. Mi, a Könyv emberei, szorongva nézzük ezt a szép új világot, ahol egyre kevesebben mélyednek el egy téma irodalmában – de mindenki szakértőnek érezheti magát egy YouTube videó megnézése után. Ahol fertelmes magabiztossággal hirdetik a Facebook-on szalmaláng-igazságaikat a rettentő hülyék. Talán eljutunk abba a világba is, ahol könyvet olvasni – forradalmi tett lesz? „A jó könyv rózsakert zsebedben, mondod. Soha levelei nem hervadnak. Még sokkal szebben Heinsius í­gy fejezte ki: ha nagykönyvtár küszöbén lépsz át s behúzod súlyos ajtaját, elmarad mögötted a pénzvágy, a gőg, a kéj, az aljasság – s aztán? tán megnő emberséged, talán egy szebb világba lépsz be, s boldogabb leszel ott, hol a tévére s pusztulásra éhes, két lábon járó árnyékszékek utol nem érhetnek soha.” Faludy György, A jó könyv rózsakert Ez a cikkem a Pendulum blogon jelent meg: https://pendulum.444.hu/2023/05/10/gondolatok-egykori-konyvmaglyak-arnyekaban