Roland Griffiths, a Johns Hopkins Egyetem tavaly elhunyt professzora 2006-ban végezte el minden idők egyik legnagyobb hatású pszichedelikus kí­sérletét. Az 1962-es nagypénteki kí­sérlet óta először vizsgálta meg klinikai kí­sérlettel azt, hogy nagy dózisú pszilocibin (a varázsgomba hatóanyaga) hatására az emberek milyen spirituális élményeket élnek át. 36 olyan embert választottak ki, akik korábban még nem használtak pszichedelikus szereket. Az egyik csoport pszilocibint, a kontroll csoport más szert kapott. A pszilocibin-csoport mintegy 60%-a a 14 hónapos utánkövetés után élete 5 legmeghatározóbb, legjelentőségteljesebb élményei közé sorolta a kí­sérletet, ami jelentősen növelte az élettel való elégedettségét és jóllétét. Gondoljatok bele: egy illegális drog, egy kábí­tószer, aminek a fogyasztását idehaza a törvény bünteti, egyetlen alkalommal való kipróbálását valaki élete 5 legjelentősebb, legspirituálisabb élménye közé sorolta, még hónapokkal az esemény után is! Azért ez nem semmi, ugye? Na most az új magyar drogkormánybiztos szerint hasonló tudományos eredményekről még csak beszélni sem lehet majd, miután bevezetik az alaptörvénybe a „drogok népszerűsí­tésének” tilalmát. Imí­gyen beszélt ugyanis Horváth László egy minapi interjúban: „Mindenki népszerűsí­t, aki pozití­v gondolatokat fogalmaz meg a kábí­tószerekről. Akár az a személy is, aki arról beszél, hogy milyen nehéz, szinte reménytelen ügy a kábí­tószerről leszokni. Szintén népszerűsí­t, aki a kábí­tószerek pozití­v hatásairól értekezik, vagyis olyanokat állí­t, hogy a különböző szerek földobják az embert, hogy erősnek érzi magát tőle, nincsen veszélyérzete, tele van energiával, vagy hogy a kábí­tószer a menekülőút a szociális nehézségek elől. Az ilyen pozití­v vagy semleges beszéd helyett azt kell százszor is kimondani, hogy ez egy méreg és megöl. Mindenkit. Ki kell mondani, hogy ha valaki hozzányúl és rászokik, akkor nagyon lesz nehéz visszafordulni.” Szóval akkor nem lehet majd arról beszélni, hogy márpedig a tudományos bizonyí­tékok szerint a „kábí­tószerek” egyáltalán nem fekete-fehérek. Ugyanazt a szert lehet használni úgy, hogy életet mentsen, pozití­v irányú transzformációt hozzon az ember életébe – és lehet ön- és közösségpusztí­tó módon is használni. Set, setting és dózis kérdése. Akárcsak egyébként az alkoholt (azt bezzeg szabadon lehet ajnározni). Nagyon sok kábí­tószernek van ismert, az ENSZ és a magyar jogrendszer által is elismert pozití­v gyógyászati hatása: emberi életeket lehet menteni velük. Vajon akkor erről sem szabad beszélni? Lehet úgy beszélni a függőségből való felépülésről, ha az ember nem mondja el, hogy ez egyébként bizony piszok nehéz folyamat tud lenni? És egyáltalán: lehet bármilyen épkézláb prevenciós tevékenységet végezni, ha az ember nem ismeri el, hogy igen, egyes drogok egyébként „feldobják az embert”? Olyan ez, mintha a késről nem lehetne elmondani, hogy tök jól lehet vele hagymát vágni, csak arról lehet beszélni, hogy milyen veszélyes, ha belevágják egy ember hátába… Agyrém. Én nem tudom, ti mit gondoltok, de én úgy vagyok ezzel, mint Yoda mester: „Ennek a gondolatsornak a végén csak sötétséget látok.” Azt gondolom, hogy ezekben a zavaros időkben különösen fontossá válhatnak az olyan hangok, mint a Drogriporter – kérünk, hogy fontold meg, hogy idén nekünk adod az adód 1%-át és állí­ts be adományt nekünk, hogy ne tudjanak elhallgattatni!