Tele van a falam olyan posztokkal, kommentekkel, amelyek olyan emberektől származnak, akik egy évvel ezelőtt még kevés örömet találtak a közéletben, sőt, a magyarságukban is – és most eufórikusan posztolnak arról, hogy milyen jó magyarnak lenni. Hát látod, Viktor, amit neked 16 év alatt sem sikerült összehozni – azt a leváltásoddal igen: a nemzeti oldalt. Liberálisok, konzervatívok, baloldaliak, jobboldaliak együtt ünneplik, hogy milyen jó magyarnak lenni. Nem indulatos üvöltözés a Kossuth téren, hanem önfeledt, örömteli táncolás. Egyedül a nácik írták ki magukat a civilizált európai nemzet sorából azzal, hogy kivonultak az ülésteremből. Mondjuk egyébként engem nem is az zavar leginkább, hogy kivonultak – inkább az, hogy vissza fognak térni… Szóval Viktor, ha nem maradtál volna gyáva cenkként távol tegnap a parlamenttől, ha nem Dopeman-nél keseregtél és értetlenkedtél volna, hanem felelős államférfiként szembenéznél azzal, amit főztél, akkor magad is rájöttél volna, hogy mit szúrtál el – és mi az, amit ez az bosszantó „kiskakas” viszont felismert és ezerrel kiaknázott. Persze valószínűleg így is hallgattad valahol valami félhomályos zárt szobában azt a beszédet, ne tagadd – gyáván lapulva, cserben hagyva a saját híveid fogyatkozó táborát is, pálinkába fojtva az irigységedet és frusztrációdat. És mivel nem vagy hülye gyerek, valahol a lelked (ha van még olyan?) mélyén tudod te, hogy mi az, amire te nem voltál képes, de ő igen. Megszólított minket. Magyarokat. Nem egy nagy masszaként, homogén tömbként, hanem felismerve a különbségeinket, a sokszínűségünket, a sokféle megélt tapasztalatunkat és annak értékét, amit letettünk az asztalra. Nem hülyére vett, nem manipulált, nem megosztott: hanem odafordult hozzánk. Őszintén. Nem álügyekről hadovált, nem hamis ördögöket festett a falra, hanem arról beszélt, ami valóban érint minket. Mi több: bocsánatot kért azért, amiért igazából neked kellett volna – de te még ahhoz is gyáva vagy, hogy szembenézz velünk. Nagyon nagyon sokan vagyunk ebben az országban, akik úgy ki voltak már erre szomjazva, mint a sivatagi utazó a korty hideg vízre: hogy komoly, felnőtt emberként beszéljenek hozzánk. Nem közellenségként, nem poloskaként, nem agyalágyultként, nem alattvalóként – hanem magyar polgárként, honfitársként. Ennyi. ‍♂️ kép: Szajki Bálint /24.hu