Széljegyzetek – 2026-05-16
Tapasztalataim szerint az elmúlt 16 év (amit még mindig durva kimondani) nem csak abban járt romboló hatással egy csomó szakterületre, hogy a kormányzat kiéheztette és semmibe vette a szakemberek véleményét, érdekeit. Hanem abban is, hogy a szakmai fejlődés megállt.
Sokan, akik pedig jó képességekkel rendelkeztek, inkább otthagyták a területet, a forprofit szektorban helyezkedtek el vagy külföldre mentek. Akik maradtak, azok közül sokan túlélő üzemmódban vészelték át ezeket az éveket: nem voltak továbbképzések, fejlesztések, a szakemberképzés is gyengélkedett.
Alig voltak konferenciák, kutatások, szakmai eszmecserék. Nemzetközi szinten már előrehaladott szemléletváltások rekedtek meg a küszöbön, nemzetközi jó gyakorlatok el se jutottak hozzánk.
Így van ez az addiktológiai ellátással is. Sajnos még a szakemberek körében is gyakran találkozok dogmaként ismételgetett állításokkal, amelyek nemzetközi szinten már régen meghaladottnak vagy legalábbis megkérdőjelezettnek számítanak.
Például ilyen az, hogy a függőnek el kell érni a mélypontot, mielőtt segíteni lehet rajta, és a hozzátartozó nem tehet ezelőtt semmit. Amikor néhány éve bejött a hozzátartozók képzését célzó korszerű CRAFT módszer és néhány szakember részt vett a képzésen, sokan idehaza valóságos istenkáromlásként fogadták az újszerű eszméket, amiket magukkal hoztak.
Míg Nyugat-Európában már a felügyelt fogyasztói szobák létesítése van napirenden, nálunk még mindig közelharcot kell vívni a budapesti kerületekben az egyébként progresszív (!) politikusokkal is azért, hogy elfogadtassuk: szükség lenne újra tűcserére. Sajnos az ártalomcsökkentés a szakemberképzésben sem jelenik meg hangsúlyosan.
A Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, ami korábban a módszertani fejlesztésekért, képzésekért, konferenciákért felelt, 2016 óta nincs – de már előtte is tetszhalott volt. Hiánya nagyon fájó ürességet hagyott maga után.
A szakma provinciálissá vált: kevesen olvasnak nemzetközi szakirodalmat, kevesen járnak nemzetközi konferenciákra, tartanak kapcsolatot nemzetközi szervezetekkel. Kevesen vannak tisztában azokkal a vitákkal, fejleményekkel, amik a határainkon kívül zajlanak.
Ez is egy olyan dolog, amin változtatni kell. Nem csak a programok, szolgáltatások túlélésére kell pénz – de a fejlesztésére, módszertani támogatásra, a szemléletváltásra és továbbképzésekre, a szakemberek nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolására is.
Ablakot kell nyitni Európára – a világra!

Tapasztalataim szerint az elmúlt 16 év (amit még mindig durva kimondani) nem csak abban járt romboló hatással egy csomó szakterületre, hogy a kormányzat kiéheztette és semmibe vette a szakemberek véleményét, érdekeit. Hanem abban is, hogy a szakmai fejlődés megállt.
Sokan, akik pedig jó képességekkel rendelkeztek, inkább otthagyták a területet, a forprofit szektorban helyezkedtek el vagy külföldre mentek. Akik maradtak, azok közül sokan túlélő üzemmódban vészelték át ezeket az éveket: nem voltak továbbképzések, fejlesztések, a szakemberképzés is gyengélkedett.
Alig voltak konferenciák, kutatások, szakmai eszmecserék. Nemzetközi szinten már előrehaladott szemléletváltások rekedtek meg a küszöbön, nemzetközi jó gyakorlatok el se jutottak hozzánk.
Így van ez az addiktológiai ellátással is. Sajnos még a szakemberek körében is gyakran találkozok dogmaként ismételgetett állításokkal, amelyek nemzetközi szinten már régen meghaladottnak vagy legalábbis megkérdőjelezettnek számítanak.
Például ilyen az, hogy a függőnek el kell érni a mélypontot, mielőtt segíteni lehet rajta, és a hozzátartozó nem tehet ezelőtt semmit. Amikor néhány éve bejött a hozzátartozók képzését célzó korszerű CRAFT módszer és néhány szakember részt vett a képzésen, sokan idehaza valóságos istenkáromlásként fogadták az újszerű eszméket, amiket magukkal hoztak.
Míg Nyugat-Európában már a felügyelt fogyasztói szobák létesítése van napirenden, nálunk még mindig közelharcot kell vívni a budapesti kerületekben az egyébként progresszív (!) politikusokkal is azért, hogy elfogadtassuk: szükség lenne újra tűcserére. Sajnos az ártalomcsökkentés a szakemberképzésben sem jelenik meg hangsúlyosan.
A Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, ami korábban a módszertani fejlesztésekért, képzésekért, konferenciákért felelt, 2016 óta nincs – de már előtte is tetszhalott volt. Hiánya nagyon fájó ürességet hagyott maga után.
A szakma provinciálissá vált: kevesen olvasnak nemzetközi szakirodalmat, kevesen járnak nemzetközi konferenciákra, tartanak kapcsolatot nemzetközi szervezetekkel. Kevesen vannak tisztában azokkal a vitákkal, fejleményekkel, amik a határainkon kívül zajlanak.
Ez is egy olyan dolog, amin változtatni kell. Nem csak a programok, szolgáltatások túlélésére kell pénz – de a fejlesztésére, módszertani támogatásra, a szemléletváltásra és továbbképzésekre, a szakemberek nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolására is.
Ablakot kell nyitni Európára – a világra!








