Most, hogy a Népszava Online nyomtatott verziója megszűnt, kritikusok a lap szemére vetették, hogy eddig is csak a Mészáros birodalom hirdetései tartották életben. És hogy a Népszava a kormány rövid pórázon tartott, álfüggetlen lapjává vált, ami nem írhatott bizonyos témákról. Például az Orbán család gazdagodásáról. Nos, én nem láttam be a kulisszák mögé – nyilván csak kompromisszumokkal volt képes egy nyomtatott lap hirdetésekből megélni a NER idején. Amit viszont láttam, az, hogy a Népszava mindig is bátran, következetesen hangot adott azoknak a népszerűtlen ügyeknek, amiket a hozzánk hasonló civilek képviseltek – és amelyek gyakran még a független sajtó jelentős részében is elsikkadtak. Egyáltalán nem éreztem, hogy szájkosár lenne rajtuk. Rendszeresen, szakemberek megkérdezésével, a kontextust kifejtve írtak a hazai drogpolitika fejleményeiről. Míg nem egyszer láttam, hogy más független lapok kontextus nélkül copypaste-el átvették Horváth Laci aktuális böfögéseit. Írtak a Tánc a Szabadságért tüntetésünkről a parlament előtt, miközben a független média egy része teljesen megfeledkezett arról, hogy több ezren táncolnak a drogellenes háború ellen. Hozzáteszem, nekem a Hitgyülivel és a kormánnyal való kapcsolata miatt indokoltan kritizált ATV-vel is alapvetően pozitív volt a tapasztalatom: rendszeresen meghívtak beszélgetni élő adásba, miközben se a kormánymédia, de még a Partizán se hívott be szinte soha. Ezzel nem erkölcsi felmentést vagy ítéleteket akarok osztogatni: csak szeretném felhívni a figyelmet, hogy az embernek azért vegyes élményei voltak ebben az elmúlt 16 évben a médiával kapcsolatban. A Népszavát én egy olyan értéknek gondolom, aminek a megőrzésére már csak az elmúlt 153 év hagyománya is kötelezi a hazai progresszív gondolkodású nyilvánosságot. Többek között Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós és Faludy Gyögy is forogna a sírjában, ha teljesen megszűnne. Az olvasókon (is) múlik, életben tudják-e tartani.