A buddhista eredetű mindfulness mozgalomra Nyugaton sokan gyanakvással tekintenek: mint a kapitalizmust és fogyasztói társadalmat legitimáló ideológiára. Egyfajta tökéletes match a neoliberalizmus vállalati szellemével, ami maga is egyfajta McMindfulness biznisszé alakult. „Megtanítunk, hogyan viseld el jobban a kizsákmányolást ahelyett, hogy szerveződnél ellene!” Pedig a mindfulness csupán egy eszköz, amit nagyon sokféleképpen lehet használni – akárcsak a buddhizmus egyéb tanításait. És vannak a buddhizmuson belül olyan irányzatok, amelyek az individualista értelmezésekkel szemben sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a társadalmi elköteleződésre és aktivizmusra – mint például az elkötelezett buddhizmus (engaged buddhism). Ez nem kérdőjelezi meg az elvonulások, a kolostorok, az egyéni spiritualitás és meditáció értékét – de a dhammát nem magánügynek tekinti, hanem egyben társadalmi éberségnek. Az elkötelezett buddhizmus legismertebb képviselői közé tartozott a nemrég elhunyt Thich Nhat Hanh vietnámi szerzetes, valamint a jelenleg 93 éves thai buddhista gondolkodó és emberi jogi aktivista, Sulak Sivaraksa (magyarul gyakran: Szulak Szivarak, a képen), aki fontos szerepet játszott a 20. századi Thaiföld demokratikus és emberi jogi mozgalmaiban. Sulak az írásaiban rámutat arra, hogy a Buddha négy nemes igazsága közül az első – az élet velejárója a szenvedés (dukkha) – nem csak ez egyénekre, de a társadalmakra is vonatkozik. Hiszen a Buddha tanításának központi eleme, a függő keletkezés (pratítja-szamutpáda) azt jelenti, hogy minden jelenség kölcsönös összefüggésekből keletkezik. Ha ezt komolyan vesszük, akkor a szegénység nem pusztán egyéni kudarc, a háború nem pusztán néhány gonosz ember rossz döntése, a függőség nem egyéni erkölcsi gyengeség, a környezetpusztítás többről szól, mint a fogyasztók egyéni döntéseiről. Mindegyik mögött intézmények, gazdasági rendszerek, kulturális normák és hatalmi viszonyok állnak. Azt, hogy egyes emberek nyomorban, más emberek meg luxusban élnek – nem lehet elintézni annyival, hogy „rossz” vagy „jó” karmát örököltek, mondja Sulak. Kritizálva a fennálló rendet igazoló thai intézményes buddhizmust. Nem elszigetelt buborékokban létezünk: az egyéni tényezőkön túl a rendszerszintű tényezők szerepe is fontos. Az életben van elkerülhetetlen fájdalom – de a legtöbb szenvedést azzal okozzuk, ahogyan reagálunk a valóságra, ahogyan próbáljuk görcsösen elkerülni a fájdalmat és ragaszkodni a gyönyörhöz. És ez nincs másként a társadalmakkal sem. Talán semmitől sem szenved többet a társadalom, mint azoktól a hibás, kirekesztő, félelem- vagy vágyvezérelt állami beavatkozásoktól, amelyek elvileg a szenvedést hivatottak elkerülni, de végül a szenvedés motorjává válnak – gondoljuk akár a szabadságjogok korlátozására, a drogellenes háborúra, a tömeges bebörtönzésekre. Ellenben azok a politikák, amelyek az elfogadáson, az együttérzésen és a szolidaritáson alapulnak, eleinte talán ellenállással találkoznak, hosszú távon mégis meghozzák a gyümölcseiket. Sulak szerint a modern fogyasztói társadalmak az egyéni addikció össztársadalmi megfelelőjétől szenvednek: az elégedetlenséget újabb fogyasztással, korlátlan növekedéssel vélik kielégíteni. Pedig a vágyak kielégítése nem szünteti meg a dukkhát. Újabb elégedetlenséghez vezet. Az ördögi kör bezárul. A meditációra, a tudatos jelenlétre egy társadalmi reformernek, egy jogvédőnek, egy aktivistának is szüksége van – csak éppen a társadalmi valóságra is ki kell terjesztenie a kontemplációját és együttérzését. Hogy feltáruljon előtte a szociális létezés kölcsönös egymásrautaltsága, függő keletkezése.