Az egyik legnagyobb félreértése egy csomó magyarnak az, hogy nyugati jólétet kaphat a nyugati típusú szabadság nélkül. Szeretnék, ha magasabbak lennének a bérek, ha pontosan járna a vonat, ha versenyképes lenne az oktatás, ha magas színvonalú lenne az egészségügy, ha pezsegne a tudományos és kulturális élet és tele lenne innovációval a gazdaság. Pont, mint Nyugaton. Szeretnék, ha ez úgy egyszer csak a szájukba repülne, mint a sült galamb. Lehetőleg egy karizmatikus vezér keze által, aki majd kikaparja nekik a gesztenyét. De persze ne kelljen közben olyan kényelmetlenséget átvenni, mint a jogállam, a nők egyenjogúsága, vagy hogy esetleg ne utálhassák már a kisebbségeket, és hogy protekcióval el lehessen mindent intézni. Nem értik meg, hogy ez így nem megy: a nyugati jóléthez bizony a mentalitásukon, a kultúrájukon, a szabadságjogokhoz való hozzáállásukon is változtatni kellene. Hogy a nyugati jólét nem kis részben a nyugati szabadságból ered: ami nem csak a panaszkodás szabadsága, hanem közös felelősség a jövő iránt. Nem értik, hogy annak, hogy a HÉV-en 45 fokos hőség van, köze van ahhoz, hogy utáltatják velük a melegeket, hogy terméketlen kultúrharcokkal és paranoid kamu rettegésekkel osztják meg őket miközben kilopják a közös kasszából a közpénzt. Annak, hogy a kórházak lerohadnak, köze van ahhoz is, hogy nincs aktív, jogtudatos polgárság – csak tanult tehetetlenség. Annak, hogy a gazdaság nem tud dobbantani, köze van az uram-bátyám ugari provincializmushoz. Nyilván a Nyugat nem tökéletes. Válságban van. Egy csomó dologban változásra szorul: de pont a szabadság és nyitottság teszi lehetővé, hogy alkalmazkodjon a megváltozott feltételekhez. Ahogy Váncsa István egyszer megfogalmazta: bár a Nyugat Hadrianus óta folyamatosan hanyatlik, valahogy mindig azok a népek jártak jól, amelyek együtt hanyatlottak vele. És ez most is így van. ‍♂️