A minapi posztomban írtam Gautama Sziddhárta fiáról, Rahuláról. Akit újszülöttként hagyott ott. Majd hétéves korában a fiút, mint már a Buddha, befogadta a tanítványai közösségébe, a szanghába. Ahol hamarosan kiemelkedett igyekvésével és tudásával.

De vajon mit érthetett meg egy hét éves kisfiú abból, aminek a felfogása még felnőttek számára is nehézséget jelentett?

Nos, a források feljegyezték, hogy a Buddha magas szellemi szintet (arhat) elért tanítványai között voltak gyerekek is. Mi több, én úgy gondolom, hogy talán a gyermeki elme – kezdő elme – jóval könnyebben képes volt elengedni olyan makacs tévhiteket, amelyekhez a felnőtt – szakértő – elmék ragaszkodtak. Emlékezzünk csak, mit mondott Jézus: „Bizony mondom néktek, ha nem változtok meg, ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába.”

Richard Feynman fizikus tanítási módszerének első lépése: magyarázd el az elméletedet úgy, mintha egy általános iskolás gyereknek magyaráznád. Ha nem vagy rá képes, ha nem tudod elmagyarázni olyan fogalmakkal, amiket egy gyerek is megért – akkor magad sem tudod igazán, miről is beszélsz.

A Buddha valószínűleg nagyon egyetértett volna vele. Legalábbis ő maga nagyon értett ahhoz, hogy a tanításait mindig olyan formában adja át, ami megfelelt a közönsége értelmi igényeinek.

Jó példa erre az, amikor a Buddha a még gyermek Rahulát az igazmondás fontosságára és a hazugság önpusztító voltára tanította. Mégpedig nagyon plasztikus, pragmatikus módon, hogy a fiú is megértse.

Egy edényt mutatott a fiának, aminek az aljában még volt némi folyadék.

„Látod ezt a kis folyadékot, Rahula?” – kérdezte. „Pont ilyen kevés bölcsessége van annak, aki szándékosan hazugságot állít.”

Majd kiöntötte a folyadékot, és hozzátette: „Pont így dobja ki a spirituális életét az, aki nem szégyell szándékosan hazudni.” Ezután a feje tetejére fordította az edényt. „Pont ilyen felfordult a spirituális élete annak, aki nem szégyell szándékos hazugságot állítani.”

Majd hogy szokásához híven teljesen kimaxolja az edény-analógiában rejlő edukációs lehetőségeket, megmutatta az üres edényt a fiának: „Pont ilyen üres a spirituális élete annak, aki nem szégyell szándékosan hazudni.”

Majd egy tükröt mutatott a fiának: „Rahula, tudod, mire való a tükör?”

„Arra, hogy visszatükrözze a dolgokat,” felelte a kisfiú.

„Így van. És a tükörhöz hasonlóan kell az elménknek tükröznie a tetteinket, a szavainkat és a gondolatainkat, megfontolva: vajon ez a tett, ez a szó, ez a gondolat hasznos vagy haszontalan, örömet vagy szenvedést okoz?”

És Rahula elméjében világosság gyúlt.