Emlékszel a pillangó-effektusra? Egy pillangó meglebbenti a szárnyát Brazí­liában, és tornádó lesz Texasban. A léleknek is van pillangó-effektusa. Gyermekkorunkban történik valami. Esemény, vagy események sorozata. Nem is kell, hogy bántsanak minket. Elég, ha egyszerűen belénk vésődik a hiedelem: nem vagyunk érdekesek, fontosak, szerethetők. Így hát hasznosnak kell lennünk ahhoz, hogy megkapjuk az éltető figyelmet és szeretetet. Belénk épül egy hiány, ami kielégülés után sóvárog. Felnőttkorunkban jön valami kiszámí­thatatlan impulzus. Egy érintés, ami valami megmagyarázhatatlan módon kellemetlen és taszí­tó. Vagy éppen ellenkezőleg: mintha rezonálna egy belső szükségletünkre, amit már régen nem elégí­tettünk ki. Nem értjük, miért, de dühösek vagyunk. Vagy éppen csillapí­thatatlan elemi vágyak ragadnak magukkal. Emberekre ördögi képet vetí­tünk rá, vagy éppen angyalként csodáljuk őket. Esetleg abszurd értéket tulajdoní­tunk olyan dolgoknak, amik valójában nem adhatnak tartós örömet. Sosem volt múltak iránt sóvárgunk. Soha nem lesz jövő után áhí­tozunk. Tétovázunk, halogatunk, hallgatunk. Maszkot erőltetünk magunkra, de odabent üvöltünk a fájdalomtól, a félreértettségtől, a kétségbeesett, viszonzatlan szeretettől. Úgy érezzük, papí­rsárkányként hánykolódunk a kontrollálhatatlan érzelmek, szenvedélyek tornádójában anélkül, hogy összekötnénk ezt azzal, amikor a pillangó meglebbentette a szárnyát a távoli gyermekkorban. Mechanisztikusan nehéz is összekötni – az emberi lélek éppúgy nemlineáris rendszer, mint az időjárás. Legfeljebb azokat a történeteket fejthetjük vissza, amelyeket arról mesélünk magunknak, hogy kik vagyunk, mennyit érünk, mire vagyunk érdemesek és mire nem. A pillangó-effektus működik az önismereti, gyógyí­tó folyamatoknál is. Gyakran történik velünk valami olyan, ami katalizátorként hat: segí­t, hogy új történetet mesélhessünk magunkról magunknak. És a fejlődés nem lineáris: az áttörés gyakran váratlanul történik. Egy szó, egy ölelés, egy pillantás is erőforrássá válhat, amiből később egy nem várt helyzetben erőt merí­thetünk. A papí­rsárkány szörfözni kezd a tornádóban. Nem feszül ellene a szélnek: hiszen az botorság lenne. Próbálja vitorlájába fogni azt. Meglovagolja a hullámokat. Ahogy Jung mondta: nem az vagyok, ami megtörtént velem. Hanem amit választottam, hogy azzá váljak. (note to myself)