Emlékszel a pillangó-effektusra?
Egy pillangó meglebbenti a szárnyát Brazíliában, és tornádó lesz Texasban.
A léleknek is van pillangó-effektusa.
Gyermekkorunkban történik valami. Esemény, vagy események sorozata. Nem is kell, hogy bántsanak minket. Elég, ha egyszerűen belénk vésődik a hiedelem: nem vagyunk érdekesek, fontosak, szerethetők. Így hát hasznosnak kell lennünk ahhoz, hogy megkapjuk az éltető figyelmet és szeretetet. Belénk épül egy hiány, ami kielégülés után sóvárog.
Felnőttkorunkban jön valami kiszámíthatatlan impulzus. Egy érintés, ami valami megmagyarázhatatlan módon kellemetlen és taszító. Vagy éppen ellenkezőleg: mintha rezonálna egy belső szükségletünkre, amit már régen nem elégítettünk ki.
Nem értjük, miért, de dühösek vagyunk. Vagy éppen csillapíthatatlan elemi vágyak ragadnak magukkal. Emberekre ördögi képet vetítünk rá, vagy éppen angyalként csodáljuk őket. Esetleg abszurd értéket tulajdonítunk olyan dolgoknak, amik valójában nem adhatnak tartós örömet.
Sosem volt múltak iránt sóvárgunk. Soha nem lesz jövő után áhítozunk. Tétovázunk, halogatunk, hallgatunk. Maszkot erőltetünk magunkra, de odabent üvöltünk a fájdalomtól, a félreértettségtől, a kétségbeesett, viszonzatlan szeretettől.
Úgy érezzük, papírsárkányként hánykolódunk a kontrollálhatatlan érzelmek, szenvedélyek tornádójában anélkül, hogy összekötnénk ezt azzal, amikor a pillangó meglebbentette a szárnyát a távoli gyermekkorban.
Mechanisztikusan nehéz is összekötni – az emberi lélek éppúgy nemlineáris rendszer, mint az időjárás. Legfeljebb azokat a történeteket fejthetjük vissza, amelyeket arról mesélünk magunknak, hogy kik vagyunk, mennyit érünk, mire vagyunk érdemesek és mire nem.
A pillangó-effektus működik az önismereti, gyógyító folyamatoknál is. Gyakran történik velünk valami olyan, ami katalizátorként hat: segít, hogy új történetet mesélhessünk magunkról magunknak. És a fejlődés nem lineáris: az áttörés gyakran váratlanul történik. Egy szó, egy ölelés, egy pillantás is erőforrássá válhat, amiből később egy nem várt helyzetben erőt meríthetünk.
A papírsárkány szörfözni kezd a tornádóban. Nem feszül ellene a szélnek: hiszen az botorság lenne. Próbálja vitorlájába fogni azt. Meglovagolja a hullámokat.
Ahogy Jung mondta: nem az vagyok, ami megtörtént velem. Hanem amit választottam, hogy azzá váljak.
(note to myself)
