11 évvel ezelőtt, 2014. július 17-én lőtték le az orosz szeparatisták a Malaysia Airlines MH17-es, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járatát (a képen a roncsok). A fedélzeten több szakember is utazott, akik a melbourne-i Nemzetközi AIDS Konferenciára tartottak – de soha nem érkeztek meg.
Nem sokon múlt, hogy én is köztük legyek.
Néhány nappal korábban megkértünk egy utazási ügynököt, hogy szerezzen nekünk jegyet július 17-re.„Sajnos” már csak 18-ára volt hely. Egy nappal a tragédia után ültünk repülőre Melbourne felé – ez lett a szerencsénk.
Az élet néha hajszálon függ.
És még csak azt sem mondhatnám, hogy„hibás” döntéseken múlik – gyakran épp az éli túl, aki„hibázik”, aki késik, aki lemarad.
Az egyik legnagyobb mítosz, hogy ez egy igazságos világ, ahol mindenki azt kapja, amit megérdemel.
Hát nem.
Van, aki megérkezik – és van, aki soha.
Van, akinek van otthona – és van, akinek nincs.
Van, aki békében él – és van, aki háborúban.
Van, aki nyomorban, más gazdagságban.
Van, akinek megadatott a szülői gondoskodás – és van, akinek nem.
Van, aki jó társra lel – és van, aki csak sóvárog utána.
Ebből számomra nem az következik, hogy semminek nincs értelme. Hanem az, hogy ebben a kiszámíthatatlan, kaotikus világban a túl könnyű ítélkezés helyett több együttérzésre és szolidaritásra van szükség.
