11 évvel ezelőtt, 2014. július 17-én lőtték le az orosz szeparatisták a Malaysia Airlines MH17-es, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járatát (a képen a roncsok). A fedélzeten több szakember is utazott, akik a melbourne-i Nemzetközi AIDS Konferenciára tartottak – de soha nem érkeztek meg. Nem sokon múlt, hogy én is köztük legyek. Néhány nappal korábban megkértünk egy utazási ügynököt, hogy szerezzen nekünk jegyet július 17-re.„Sajnos” már csak 18-ára volt hely. Egy nappal a tragédia után ültünk repülőre Melbourne felé – ez lett a szerencsénk. Az élet néha hajszálon függ. És még csak azt sem mondhatnám, hogy„hibás” döntéseken múlik – gyakran épp az éli túl, aki„hibázik”, aki késik, aki lemarad. Az egyik legnagyobb mí­tosz, hogy ez egy igazságos világ, ahol mindenki azt kapja, amit megérdemel. Hát nem. Van, aki megérkezik – és van, aki soha. Van, akinek van otthona – és van, akinek nincs. Van, aki békében él – és van, aki háborúban. Van, aki nyomorban, más gazdagságban. Van, akinek megadatott a szülői gondoskodás – és van, akinek nem. Van, aki jó társra lel – és van, aki csak sóvárog utána. Ebből számomra nem az következik, hogy semminek nincs értelme. Hanem az, hogy ebben a kiszámí­thatatlan, kaotikus világban a túl könnyű í­télkezés helyett több együttérzésre és szolidaritásra van szükség.