A társadalom és az állam csődje.
Ez jutott eszembe, miután megnéztem az RTL Klub Házon kívül című műsorának riportját Zsoltról, a 19 éves srácról, aki hosszú éves bántalmazásnak vetett véget azzal, hogy megölte a bántalmazó apját.
Csődöt mondott ez az állam ott, amikor már kisgyermekkorától kitette Zsoltot, az anyját és testvéreit annak, hogy az apa folyamatosan verje, megalázza őket. Vajon milyen lehet úgy felnőni, hogy az apád, akinek a biztonságot, a gondoskodást kellene számodra jelenteni, folyamatos veszélyforrást jelent rád? Rettegni, hogy mikor szakad el nála a cérna? Ezt szerintem igazán csak az tudja átérezni, aki hasonlót átélt – én, és a hozzám hasonló szerencsés többség legfeljebb halvány fogalmat alkothat róla.
A durva az, hogy szó sem volt itt titokról. Sokkal inkább nyílt titokról. Többször értesítették a rendőrséget, tudtak róla a szomszédok, tudnia kellett róla a gyermkevédelem illetékes szakembereinek. Mégsem történt semmi. Az anyukát nem tudták (?) elhelyezni egy olyan otthonba, ahol az összes gyerekét vihette volna.
És ha még előbbre nyúlunk: vajon mit tett, mit tesz az állam, hogy a hasonló eseteket megelőzze? Intenzív, célzott szociális munkával a hasonló családoknak lehet segíteni. Lehet támogatni a mentális egészség javítását, az esetleges szerhasználati problémákból való felépülést. Trauma-informált tanácsadás. Szülői nevelési tanácsadás. Restoratív módszerek.
Persze ezek mind pénzbe kerülnek: de vajon ha azt nézzük, hogy az államnak így most mennyibe kerül az, hogy mik a) büntetőeljárás és büntetés költségei, és b) ez a srác kiesik a munkaerőpiacról, akár tartósan is és c) a bántalmazottak testi-lelki egészségére akár egész életre szóló költséges terhet jelent a gyermekkori traumatizáció, akkor a mérleg a végén egyáltalán nem jön ki negatívan.
Battered Child Syndrome (BCS), magyarul„bántalmazott gyermek szindróma” – még orvosi és jogi szakkifejezés is van, ami a gyermekek tartós testi és/vagy lelki bántalmazásának fizikai és pszichés következményeit írja le. Gyakran áll depresszió, függőségek, öngyilkosságok, tanulási nehézségek, pszichotikus zavarok, krónikus betegségek eredőjében. Az erőszakos bűncselekményekről nem is beszélve.
És még van egy szint, ahol az állam csődöt mond – avagy várhatóan csődöt fog mondani. És ez az államfő szintje, akinek ilyen esetekben nem csak lehetősége, de kötelessége lenne alkalmazni az amnesztiát. Mint annak idején Mádl Ferenc alkalmazta Simek Kitti esetében, aki hosszú éves erőszaknak vetett véget azzal, hogy megölte a nevelőapját. A jelenlegi „köztársasági” elnök, Sulyok Tamás – dicső elődök méltatlan utódja – azonban kinyilvánította, hogy nem hajlandó hasonló esetekben amensztiát alkalmazni. Azért, mert el akarja kerülni, hogy az elődje sorsára jusson, aki megkegyelmezett a bicskei gyermekotthon igazgatóját mosdató embernek. Csakhogy míg a bicskei ügynél az amnesztia alkalmazása volt felháborító, ebben az esetben pont az amnesztia alkalmazásának elmulasztása az, ami súlyosan sérti a közérdeket.
Mondhatni: az amnesztiát éppen az ilyen esetekre hozták létre, amikor az állam csődöt mond. Amikor technikailag bűnelkövető, de valójában áldozat az, akit fel kell menteni.
