Nem értem. Nem és nem. Hiába meresztem a szememet. Hiába próbálom felfedezni a hasonlatosságot: nem megy. Sehogyan sem tudom belelátni a párizsi olimpia nyitóünnepségének a képen látható installációjába Leonardo festményét az utolsó vacsoráról.
Márpedig a kereszténység önjelölt védelmezői a közösségi médián majd felrobbannak a sértett dühtől: szerintük itt nem is Leonardo festményét, nem is csak a kereszténységet – de egyenesen Jézus Krisztust és apostolait gyalázták meg.
Nos, kedves háborgók: nem, ez a kékre pingált pocakos-szakállas istenség nem Krisztust volt hivatott parodizálni. Minimális klasszikus műveltséggel is megállapítható, hogy ez itt a képen Dionüszosz, a bor és mámor istene. Akit a rómaiak Bacchusként emlegettek. Híveit pedig bakhánsnőkként – akiket az istent körülvevő hölgyek reprezentálnak. Nem pedig, mint a rosszhiszemű értelmezők sugallják, valamiféle csúfolódó paródiái a tizenkét apostolnak.
Tudjátok az a helyzet, hogy ha kalapács vagy, akkor mindent falba verendő szögnek fogsz látni. És ha hosszú évek óta a kormánypárti sajtó paranoid téveszméivel kelsz és fekszel, akkor nem csoda, ha már a spájzban is keresztényellenes összeesküvést vélsz felfedezni. Akkor meg pláne, ha fizetésed múlik rajta, hogy szélmalmokkal hadakozz.
Az olimpia ugye nem keresztény ünnep, hanem ókori görög (a keresztények által pogánynak bélyegzett) hagyományokra vezethető vissza. Így hát teljesen helyénvaló a görög mitológiából vett elemeket megjeleníteni az olimpiai játékok nyitóünnepségén.
Akár tetszik ez a bérrettegőknek, akár nem: a görög mitológia éppúgy része az európai kultúrának, éppúgy része az örökségünknek, mint a kereszténység (ami egyébként sokat épített be a görög filozófiából). És a görög mitológiának része Dionüszosz is – aki az ember vadabb, ösztönösebb, mámorosabb oldalára emlékeztet minket. Aki ki akarja metszeni a kulturális örökségünknek – és az emberi léleknek – ezt a fontos részét, az éppoly balga, mint Pentheusz, Thébai királya, aki a mítosz szerint megpróbálta betiltani az isten kultuszát.
