Megvan az Alice csodaországban című mesében az a rész, amikor Alice a nyúl üregében talál egy kis üvegcsét azzal a felirattal, hogy „igyál meg”? Alice megfogadja a tanácsot, és belekortyol az üvegcsébe, ami picire zsugorítja. Aztán talál egy sütit azzal a címkével, hogy „egyél meg” – és Alice szófogadóan megeszi, hogy óriásira növekedjen.
Nos, hát ez nagyjából a felelőtlen és agyatlan drogozás allegóriája is lehetne. És ez nem csak a fogyasztó felelőtlensége és tudatlansága miatt van így. Hanem azért is, mert az illegális drogpiac nagyjából úgy működik, mint a nyúl ürege: nem tudhatjuk pontosan, mi van a fogyasztásra felkínált szerben. Pontos minőségellenőrzés hiányában pedig a fogyasztó nagyjából csak arra alapozhat, hogy vajon aki felkínálja, abban mennyire bízik meg.
Nyugaton természetesen már léteznek drogbevizsgáló programok. Ahová a fogyasztó eljuttathat egy mintát az általa megvásárolt szerből, hogy kielemezzék, pontosan mit tartalmaz. Aztán névtelenül feltegyék az eredményt a netre. Nem kevés balesetet és mérgezést lehetett ezzel megelőzni. Mert, bármennyire is meglepőnek tűnjék ez az „összes drogos agyatlan barom” elmélet hitvallói számára, a szerhasználók túlnyomó többségét igenis érdekli a saját egészsége és biztonsága. Gyorsteszteket lehet egyébként rendelni a netről, de ezek megbízhatósága korlátozott. Magyarországon pedig még azért is sarat dobálnak az emberre, ha egyáltalán megemlíti az ártalomcsökkentés lehetőségét.
Szóval a hazai drogpiacon főként maradnak az informális csatornák: „próbáltad már? Milyen volt?” Az elégedetlen vásárló persze nem igazán tud hol panaszt tenni, fogyasztóvédelem nincsen. De mégis, ezek az informális csatornák fontosak. Nagyon fontos, hogy a fogyasztó megválassza, milyen állapotban, milyen körülmények között, kivel, milyen hatású szert, milyen dózisban és milyen módon fogyasszon el. Ezek fölött legalább van kontrollja, még ha a szer minősége fölött nincsen is.
Aki az illegális drogpiacon úgy viselkedik, mint Alice, az csúnyán megjárja. Viszont ha a (potenciális) fogyasztó a fenti kérdéseket felteszi magának, mielőtt szerhasználatra adja a fejét, akkor egy csomó csúnya baleset megelőzhető lenne. Nagyon sokszor úgy kezdődnek az ilyen történetek, hogy valaki olyan állapotban használ szert, ami borítékolja, hogy rosszul sül el az élmény. Kialvatlanul, betegen, rosszkedvűen, valami párkapcsolati vagy családi krízis árnyékában, csak a társaság, partner nyomására, hogy ne nézzék őt csirkének stb. Erre rájön az, ha olyan emberekkel próbálja ki, akikben nem bízik igazán. Akik aztán, ha éppen rosszul lesz, magára hagyják. Esetleg, ami még rosszabb, kihasználják a kiszolgáltatottságát.
És a másik oldalon: borzasztó nagy felelőtlenség nyomást helyezni egy másik emberre, hogy próbáljon ki bármilyen tudatmódosító szert. Hiába vált neked be és jártál tőle a felhők között: nem tudhatod, hogy a másik ember mikrokozmoszában milyen változásokat fog elindítani. És akkor arról nem is beszélek, amikor valakinek a tudta és beleegyezése nélkül kevernek valamit az italába. Csak mert jó poénnak tűnik. Hát nagyon nem az. Timothy Leary egyik aranyszabálya: ne módosítsd a felebarátod tudatállapotát a beleegyezése nélkül. Soha. Ezt a dolgot nevezzük a nevén: erőszak. Miként erőszak az is, ha bárki visszaél a másik állapotával, szexuális vagy egyéb haszonszerzés céljából.
Állítólag egy ideális világban senki se fogyasztana tudatmódosító szereket („drogmentes világ”). Hát én ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Én inkább azt mondanám, hogy egy ideális világban nem a szemellenzős tiltás és az agyatlan promóció két véglete között sodródnánk – hanem felfedeznénk a tudatosabb és felelősebb tudatmódosítás lehetőségeit.
